Az elmúlt napokban kezdődött újabb katonai mozgósítás, a tervezett ukrajnai területi-közigazgatási reform és az anyanyelvű oktatás is szóba került a külgazdasági és külügyminiszter mai kárpátaljai látogatásán. Szijjártó Péter az InfoRádiónak több magyar finanszírozással megvalósuló beruházásról is beszámolt.
Az ellenzéki párt szerint a Budapest Szíve programot övező botrány pontosan mutatja, mi volt a baj Budapest és a kerületek vezetésével az elmúlt huszonöt évben.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a svájci frank euróval szembeni árfolyamküszöbe eltörlésének kelet-európai hatásaival kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal a pénteki számában.
A Központi Statisztikai Hivatal rendszeresen készít elemzést a nyugdíjak és egyéb ellátások évenkénti alakulásáról. Az eredmények évről évre rávilágítanak, hogy a demográfiai változások miatt a jelenlegi nyugdíjrendszer a jövőben jelentősen át fog alakulni, mégpedig nem feltétlenül a munkavállalók számára kedvezően.
Nem szabad a nyilvánosság előtt tárgyalni a vitákat, mert akkor nem a vita lényegéről szólnak a tudósítások, hanem arról, hogy vita van - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken az Origónak adott interjújában, a Fideszen belüli vitákkal kapcsolatban.
Az amerikai külügyminiszter szerint a Nyugatnak meg kell gondolnia, mikor nevezi iszlamista radikálisoknak az erőszakot alkalmazó szélsőségeseket Irakban, Szíriában, Nigériában és más helyeken, még akkor is, ha a radikálisok a hitükre hivatkoznak, miközben nőket és gyerekeket gyilkolnak.
Annak jártak utána, hogy honnan került a lúdtoll a Moncler nevű divatcég kabátjaiba, és az derült ki, hogy Magyarországról, ahol kínozzák a gyakran beteg ludakat, amikor kiszakítják a tollaikat. Emiatt Olaszországban most kampány van a divatcég ellen, ami meg beperelte … Folytatás
Körülbelül 30 éve indult hódító útjára a személyi számítógép, amely átalakította a társadalmunkat és az életünket. A jeles évforduló alkalmából szakértők most megnézték, merre fejlődik majd az információtechnológia. Mi lesz 2045-ben?
Az NHL játékosokra és játékvezetőkre szerelne kamerát a GoPro, mellyel a nézők szinte a meccs részévé válnának. Az új rendszer már a hétvégén debütálhat az élő All-Star közvetítéseken. A részvényesek...
Testének több mint a felén szenvedett harmadfokú égési sérüléseket egy ötéves kislány, miután apja ráparancsolt, hogy tartsa szemmel a tüzet a család vacsorája alatt.