2015. január 22. csütörtök

jan. 22
14:39
Szabálytalanságok a még el sem indult választási kampányban - 25 éve történt (Infostart)
1990. január 22. hétfő: Horváth István belügyminiszter lemondását sürgeti az SZDSZ ügyvivői testülete. A múlt évi betétek és hitelek alakulásáról, tartottak sajtótájékoztatót az OTP vezetői.
jan. 22
14:39
Egyre nagyobb bajban a BTel (Portfolio)
Január 21-ig, vagyis tegnapig adott haladékot a BTel arra, hogy Timur Rahimkulov cége, a SkillInvest eleget tegyen korábbi vállalásának, és tőkét emeljen a bajba jutott távközlési cégben. Sajnos...
jan. 22
14:40
Jókedvű brókerek várják az EKB döntését (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,74 pontos emelkedéssel, 16393 ponton nyitott csütörtökön; ez gyakorlatilag a tegnapi záró értéknek felel meg.
jan. 22
14:41
Egy hajszálon múlik a szomszédunk sorsa (Portfolio)
Meglepetést okoztak a tegnapi davosi események: a Nemzetközi Valutalap konkrét programpontok hiányában támogatásáról biztosította az ukrán államot. A készenléti hitelmegállapodást felváltó kibővített...
jan. 22
14:42
Már a kínaiak is inkább a hamisítványra buknak? (Privátbankár)
Tavaly visszaestek a luxustermékek eladásai. 2013-ban és 2012-ben még 2, illetve 7 százalékos növekedést mértek az ágazatban, tavaly 1 százalékos visszaesést.
jan. 22
14:42
Rekordévet zárt az ATR repülőgépgyártó (Blikk)
jan. 22
14:42
Magyar Autóklub - "Elhibázott" az útdíjrendszer (Kripto Akadémia)
A kormány nem mutatta be a fizetőssé tételt alátámasztó hatástanulmányokat.
jan. 22
14:43
Alig kellettek délután a magyar kötvények a befektetőknek (Portfolio)
A 24 milliárd forintnyi meghirdetett keretösszegből mindössze 6,3 milliárd forintnyi magyar államkötvényre nyújtottak be ajánlatot az elsődleges forgalmazók a délutáni ún. nem-kompetitív tendereken,...
jan. 22
14:44
Ezért csúszik a Budapest Bank megvétele (Privátbankár)
Engedélyre vár az állam, hogy megvehesse a Budapest Bank eszközeit és forrásait átvevő tükörbankot, amelynek alapításához MNB engedély kell.
jan. 22
14:44
Ecclestone már nem biztos a Német Nagydíj jövőjében (Blikk)
jan. 22
14:44
Görbicz Anita és Mikler Roland az év kézilabdázója (Kripto Akadémia)
jan. 22
14:46
Itt a bejelentés - ezek az útszakaszok újra ingyenesek lesznek (Privátbankár)
Több ponton is változik az útdíjrendszer, de Budaörs így is készülhet az óriási dugókra. Jól járnak viszont a nagycsaládosok, a mozgássérültek és ha januárban matrica nélkül autópályázott, várjon február elejéig a pótlással!
jan. 22
14:46
Rommá lőtték a donyecki repülőteret (Kripto Akadémia)
Elhagyták a katonák a donyecki repülőtér rommá lőtt terminálját, súlyos merénylet egy trolibusz ellen.
jan. 22
14:48
Itt van, amire mindenki várt - beindul a pénznyomda! (Privátbankár)
A kamatdöntő ülést követően Mario Draghi sajtótájékoztatón ismertette a "további monetáris politikai intézkedéseket". Havonta 60 milliárd eurót öntenek a piacra, így próbálják felpörgetni az európai gazdaságot, leküzdeni a deflációt - percről percre közvetítettünk. A nagy kérdésekre is kaptunk választ: ki viseli a kockázatokat és meddig tart a program?
jan. 22
14:48
Ezek az útszakaszok lesznek ingyen - ma jön az EKB nagy bejelentése (Privátbankár)
Változik az útdíjrendszer – Varga Mihály kiborult - Ma jön az EKB bejelentés – A horvátoknak nem tetszik a magyar megoldás.
jan. 22
14:48
Új ügyvezető igazgató az OSRAM Magyarországnál (HR Portál)
A világítástechnikai cégnél eltöltött 20 éves pályafutása után, Bittera Miklós távozásával Gaál János személyében új ügyvezető igazgatót neveztek ki az OSRAM Magyarország élére. Az újonnan megválasztott vezető feladatát 2014. december 1-jétől látja el korábbi, az OEM csatorna értékesítési vezetőjeként betöltött pozíciója megtartása mellett.
jan. 22
14:48
Együtt: Vonják vissza az útdíj-rendeletet! (Kripto Akadémia)
"A kabinet a fővárossal és a központi régióval fizetteti ki saját dilettantizmusát."
jan. 22
14:50
Figyelem! Komoly veszélynek vannak kitéve a kkv-k (Privátbankár)
Az év elején több hazai vállalkozást ért zsaroló vírus támadás, ráadásul a Noreg szerint a gépen található adatok visszanyerését az sem biztosítja, ha fizetünk a zsarolóknak
jan. 22
14:51
Útdíj: meghátrált a kormány, de maradnak fizetős szakaszok (Adózóna)
Február elsejétől változik az útdíjrendszer, a döntés értelmében több szakasz ingyenes lesz, közöttük a ferihegyi gyorsforgalmi út - jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára kormányszóvivői sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
jan. 22
14:51
Csökkent az új segélykérők száma az USA-ban (Portfolio)
A vártnál 7 ezer fővel több, 307 ezer új munkanélküli segélykérelmet nyújtottak be az Egyesült Államokban a január 17-ei héten - az Amerikai Munkaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint. Az előző...
jan. 22
14:51
Ez is egy ötlet az adócsalás visszaszorítására (Pénzcentrum)
Nyugtalottóval akarja visszaszorítani az adócsalást a román kormány....
jan. 22
14:51
Élete végéig rács mögött marad a bátmonostori hármasgyilkosság egyik elkövetője (ATV)
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla a 2008-ban és 2009-ben történt bátmonostori hármasgyilkosság egyik elkövetőjét.
jan. 22
14:51
Australian Open: Nisikori vért izzadva, Djokovics és Wawrinka simán jutott tovább (Agroinform)
Összefoglaltuk az ausztrál nyílt teniszbajnokság csütörtöki játéknapjának történéseit.
jan. 22
14:52
Mire kell ennyi pénz a Gazpromnak? Újabb hitelt vettek fel (Privátbankár)
Az orosz Gazprom 350 millió eurós hitelszerződést kötött az olasz Intesa Sanpaolo Csoporttal.
jan. 22
14:53
Ugrik a DAX Draghi szavaira (Portfolio)
Kisebb erősödéssel várták a részvénypiacok Draghi fél háromtól kezdődő sajtótájékoztatóját, melyen a jegybankelnök bejelentette az európai QE-t, melynek keretében havi 60 milliárd euróért fognak...
jan. 22
14:54
Már a zálog sem olyan nagy üzlet - felügyeleti biztos a Kézizálog Zrt.-nél (Privátbankár)
A zálogpiac is szegényebb lesz vélhetően egy szereplővel: a jegybank a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. jelölte ki a Kézizálog Zrt. felügyeleti biztosává
jan. 22
14:54
Menekülés közben is leszúrt egy embert a buszos késelő - videó! (Blikk)
Mint írtuk, megkéselte egy tel-avivi autóbusz utasait egy palesztin merénylő még szerda reggel, többeket súlyosan megsebesítve. A menekülő merénylő még az utcán is leszúrt egy embert, amiről felvétel is készült.
jan. 22
14:55
EKB: Itt a durva bejelentés! (Portfolio)
Mario Draghi ma bejelentette azt, amit a piac már igen régóta várt: indul az európai QE. Kiterjesztik az eszközvásárlási programjukat, ami így már államkötvényeket is tartalmazni fog. A piaci...
jan. 22
14:56
Varga Mihályék autókat vesznek (Privátbankár)
Közbeszerzéssel negyven darab, különböző kategóriájú személygépkocsira 461,5 millió forintot költenek majd.
jan. 22
14:57
Australian Open - Raonic továbbjutott, Stosur kiesett (Infostart)
A nyolcadik helyen kiemelt kanadai Milos Raonic háromszettes meccsen jutott csütörtökön a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójába.
jan. 22
14:57
Egészen súlyos pénzcunamit zúdítanak Európára (444.hu)
Mario Draghinak sikerült a vártnál nagyobb kötvényvásárlási programot bejelentenie. Legalább 2016 szeptemberéig havonta 60 milliárd eurónyi kötvényt vesznek, hátha sikerül felhúzni az inflációt.
jan. 22
14:58
Ízekre szedték a magyar munkajogot - rengeteg hibára bukkantak (Privátbankár)
41 ország munkajogi szabályozását nézte meg az Európa Tanácshoz tartozó Szociális Jogok Európai Bizottsága. Mint mindenhol, nálunk is találtak hiányosságokat.
jan. 22
14:59
Weöres Sándor verse utazik a Holdra (444.hu)
Ismétlem, el a kezekkel Weöres Sándortól!
jan. 22
15:00
A magyar devizahitelek döntötték be Svájcot? (Privátbankár)
Napok óta dicsérnek minket, hogy az utolsó pillanatban elhajoltunk a legrosszabb elől, és forintosítottuk a devizahiteleket, még mielőtt a svájci jegybank megadta magát, és a frank az égbe szállt volna. De vajon nincs-e a kettő közt összefüggés?
jan. 22
15:00
Négymilliós bírság szemetelésért (Blikk)
jan. 22
15:00
MSZP - A Fidesz bűne a frankpánik (Alternatív Energia)
Eddig 3000 milliárdos kárt okozott a Fidesz-kormány a devizaadósoknak.
jan. 22
15:02
Felfalhatja a Telekom a ViDaNet hálózatát (Privátbankár)
Zöld utat adott a Versenyhivatal, a XVIII. kerületi ügyfeleknek új szolgáltatójuk lesz, a legnagyobb távközlési cég viszi tovább az eddigi szerződéseket.
jan. 22
15:04
Innentől naponta jönnek a forinthiteles perek (Privátbankár)
Még várni kell az első forinthiteles kamatemeléssel kapcsolatos bírósági döntésre: az Erste ügyében február 4-én hirdet ítéletet első fokon a Fővárosi Törvényszék
jan. 22
15:06
Az ön gépén is ez fut majd: itt az ingyenes Windows 10 - Videóval (Privátbankár)
A Microsoft mindent bejelentett, amit be lehetett. Valószínűleg évek óta nem volt ekkora dobása az óriásvállalatnak.
jan. 22
15:06
Kemény világ jön: uniós pályázatok szerződéseit mondhatja fel az állam (Privátbankár)
A megcsúszó projekteknél a kormány felmondhatja a támogatási szerződést, ha pedig a minisztériumok hibáznak a Brüsszelnek visszafizetendő pénzekkel csökken a tárca büdzséje - jelentette be Csepreghy Nándor.
jan. 22
15:08
Tudjuk, mivel furikáznak nálunk a külföldiek - nem busszal és villamossal? (Privátbankár)
A hazai turizmus egyre fontosabb az autókölcsönzőknek is. Az egyik nagy kölcsönzőnek például a forgalom negyedét a külföldiek adták.
jan. 22
15:09
Óriási kötvényvásárlási programot indít az EKB (Infostart)
Az Európai Központi Bank (EKB) havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programot indít, amely 2015 márciusától 2016 szeptemberéig tart - jelentette be Mario Draghi, a bank elnöke az EKB januári kamatdöntő ülését követően.
jan. 22
15:09
Varga Mihály: működik a magyar gazdasági modell (ProfitLine)
Működik a magyar gazdasági modell - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság című lap konferenciáján csütörtökön Budapesten.
jan. 22
15:09
Odacsaptak a piacoknak Draghi a szavaira - Fel-le repkednek az árfolyamok (Portfolio)
Kisebb erősödéssel várták a részvénypiacok Draghi fél háromtól kezdődő sajtótájékoztatóját, melyen a jegybankelnök bejelentette az európai QE-t, melynek keretében havi 60 milliárd euróért fognak...
jan. 22
15:09
Kovászna megye prefektusa eltávolíttatná a Székelyföld táblát (ATV)
A sepsiszentgyörgyi prefektusi hivatal elé tiltakozásképpen elhelyezett Székelyföld tábla eltávolítását kéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi vezetőitől Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa - közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
jan. 22
15:09
Újabb GT3-as versenygéppel rukkolt elő a Lamborghini (Auto Pult)
A Lamborghini az olasz autógyártás egyik ékköve, noha a motorsportok terén még nem rendelkezik akkora hagyományokkal, mint a Ferrari vagy éppen az Alfa Romeo. Ez persze nem jelenti azt, hogy távol állna a bikás gyártótól a versenypálya, hiszen már a sorozatgyártású autóik is elképesztő produkcióra képesek, de ez természetesen még nem elég az olaszoknak. Éppen ezért alkották meg a vadonatúj Huracán…
jan. 22
15:10
Varga az adórendszert dicséri (Privátbankár)
Jól lőtte be a kormány az adóterheket - vélte a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály és Surányi György szerint kedvez a gazdaságnak az alacsony olajár, ám utóbbi szerint a belső kereslet nagyon hiányzik
jan. 22
15:11
Forinthitelek – Elhalasztotta a döntést a bíróság az Erste Bank ügyében (ProfitLine)
Február 4-re halasztotta a határozat kihirdetését az Erste Bank Hungary Zrt. magyar állam ellen indított forinthitel alapú szerződésekkel kapcsolatos perében a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
jan. 22
15:11
A forint is érzi Draghi durva szavait (Portfolio)
A megszellőztetett 50 milliárdnál is nagyobb, havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programot jelentett be ma délután Mario Draghi, az EKB elnöke, ami tovább fokozta a jókedvet a nemzetközi pénz- és...
jan. 22
15:11
Ezermilliárdos mentőcsomagot jelentett be az Európai Központi Bank (ATV)
Az Európai Központi Bank több mint ezermilliárd eurós mentőcsomagot jelentett be. Havi hatvanmilliárd euróért fognak kötvényeket vásárolni 2016 szeptemberéig.

Keresés