A Reuters hírügynökség által az elmúlt négy napban megkérdezett 15 elemző egybehangzóan úgy véli, hogy 2,1 százalékon hagyja alapkamatát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövő keddi kamatdöntő ülésén.
A mai napon bejelentették az útdíjrendszer február 1-jével életbe lépő változásait: az előzetes várakozásoknak megfelelően több fizetőssé tett szakasz újra ingyenesen használható lesz. A kormany.hu...
Génmódosítás-mentes (GMO-mentes) tej, hús és tojás előállítására készül Magyarország, az ehhez szükséges első lépéseket a tej esetében már meg is tették - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Mezőfalvai Zrt.-nél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
A németek elengedik a görög adósságok egy részét, a görög adósságállomány nagy hányadánál kitolják a fizetési határidőt. Ezt borítékolja az Alapblognak adott interjúban a Commerzbank vezető közgazdásza, Christoph Weil. Politikai öngyilkosság lenne a kormányzó német elit részéről, ha hagynák, hogy Görögország távozzon az euróövezetből.
Végletesen felfokozott várakozások övezik az Európai Központi Bank csütörtöki ülését. A piac úgy tekint az eseményre, mint lehetséges világmegváltásra. Pedig a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, az EKB igen nehéz helyzetben van, iszonyatos felelősség nyugszik a vállán.
A piaci szereplők javaslataira figyelemmel a kormány 2015. március 1-jéig meghosszabbította az online árukövető rendszer próbaüzemét – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Megkezdődött az új atomerőmű terveinek paksi körülményekhez és követelményekhez igazítása. Az eredeti tervek ugyanis egy szentpétervári erőmű tervei. A terepmunkák kezdetét pedig 2018-ra tervezik.
Nagy az idegesség az EKB holnapi, történelminek ígérkező ülése előtt, olyannyira, hogy egy pletyka képes volt nagy elmozdulást okozni a nemzetközi devizapiacokon. De mindjárt meg is cáfolták. Az euró és a forint átmenetileg gyengült, majd visszaerősödött.
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) szerint megalapozatlanok a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) kijelentései a vasárnapi zárva tartás ügyében, és riogatás, hogy a költésvetési hiány növekedésével jár az intézkedés bevezetése. A kereskedelmi dolgozók szakszervezete egyetért - különben sincs pénzünk vasárnap vásárolgatni.
Technikai hiba lépett fel a bécsi tőzsdén, mely miatt akadozott az adatszolgáltatás a CEESEG-hez tartozó piacokon. A budapesti tőzsdei kereskedésre is hatással volt a technikai probléma, mely az...
Egy pletykára ugrottak a piacok, hatalmas a feszültség a holnapi események miatt - Jönnek a számok: kezd kiderülni, mekkorát buktak a magyarok néhány perc alatt a múlt héten - elhagyja az országot az egyik barkácsáruház
Magyarországon 2014-ben több mint 2,35 millió személygépjármű-gumiabroncsot értékesítettek a gyártók, amely meghaladta a 2008-as év eladásait. 2013-hoz képest tavaly a gyártói képviseletek eladásai...
Évente mintegy kétezer lakást vásárolnak külföldiek Magyarországon, a vevők csaknem fele európai uniós illetőségű; a távol-keletiek részesedése csak 15 százalék, azonban átlagosan kétszer annyit költenek erre, mint az előbbiek - állapította meg elemzésében a Duna House. Aki dollárban fizet, 2008-hoz képest féláron vásárolhat.
Egy életre eltiltották az állattartástól azt az 58 éves nőt, akinek a lakásában nyolc tetemet talált a hatóság - több házi kedvencet pedig az állatorvosoknak kellett elaltatniuk.
Hozzávalók: 6 db csirke felsőcombfilé 2 nagy gombóc mozzarella sajt 8 db koktélparadicsom 8 db piros hónapos retek 1 sárga kaliforniai paprika 1 kis fej lilahagyma 3 gerezd fokhagyma 4 evőkanál olívaolaj 4 nagy marék salátakeverék ízlés szerint (az én kedvenceim: madársaláta, rukkola, bébispenót, endivia) só frissen őrölt fehérbors ízlés szerint
A hétvégén is borús lesz az ég többfelé várható csapadék: esőre, havas esőre, helyenként hóra is számítani lehet. Lehűlés nem lesz, a leghidegebb órákban is fagypont körül alakul a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-vel.
A vissza nem térítendő lakáscélú hiteltámogatás és az SZÉP-kártya lehetnek az idei év meghatározó cafeteria elemei. Az OTP Bank kutatása szerint minden harmadik magyar munkavállalót, az NGM szerint mintegy 700 ezer lakáshitelest érinthet a támogatás.
A volt Szovjetunió valamennyi nemzete joggal lehet büszke a fasizmus feletti győzelemre és az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadítására. Emléküket helyre kell állítani - közölte Twitter-bejegyzésében a lengyel külügyminisztérium szóvivője.
A kormány a piaci szereplők javaslataira figyelemmel 2015. március 1-ig meghosszabbította az online árukövető rendszer próbaüzemét - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Az Európai Központi Bank közzétette a kamatokról szóló döntését, amely szerint azok nem változnak, az irányadó ráta 5 bázisponton marad. A közleményükben kijelentették, hogy a fél háromkor kezdődő...
A holnapi döntő EKB ülés előtt egy nappal rendkívüli feszültség uralkodik a piacokon: össze-vissza rángatják a tőzsdéket és a devizákat. Ma is szárnyalt a magyar tőzsde, és tovább erősödik a forint. Kilőtt a Netflix: 17 százalékot emelkedik.
Az előzetes piaci várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank (EKB) változatlanul, 0,05 százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén. Az EKB decemberben, novemberben és októberben is változatlanul hagyta, de az azt megelőző ülésen, szeptember 4-én 0,15 százalékról 0,05 százalékra csökkentette az irányadó kamatot.
Az OPEC-nek ideje lenne csinálni valamit, hogy ismét stabilizálódjanak az olajára, vagy a beruházások csökkenése miatt hosszabb távon elszabadulhatnak az árak - mondta az olasz ENI energiakonszern elnöke a davosi Világgazdasági Fórumon.