Borkóstolókkal, gasztronómiai különlegességekkel, kézművestermékek vásárával, főzőversennyel és gyermekprogramokkal várja a látogatókat az Őszi etyeki piknik szombaton és vasárnap az etyeki Gasztrosétányon
Szerdán Putyin tűzszünetről szóló kijelentése, tegnap az Európai Központi Bank váratlan kamatdöntése mozgatta meg a forintot, ma pedig a Minszkben tartott megbeszélés (leállhatnak a harcok) hozhat...
A Tesla Motors végül Nevadában fogja felépíteni leendő "Gigagyárát" - ezt Brian Sandoval, Nevada kormányzója jelentette be Carson Cityben. Az amerikai állam már korábban is biztos befutónak számított...
Már nemcsak garázdasággal gyanúsítják, de nemzeti jelkép megsértése miatt is gyanúsítottként hallgatták ki Dopemant a tavaly szeptemberi kormányellenes tüntetés kapcsán - írta a Népszava.
Az ötszörös bajnok Roger Federer kétszettes hátrányból, két meccslabdát hárítva nyert a francia Gaël Monfils ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében.
Tízmillió forint értékű gyorssegélyt küld Irakba a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) - közölte Mohos Gábor, az MKPK titkára a testület őszi rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten
Finnországot viselné meg a legjobban, ha Oroszország leállítaná a gázszállítást Európa felé. Hazánk akár 9 hónapig is bírhatja orosz betáplálás nélkül - írja az EUObserver uniós ügyekkel foglalkozó...
Átláthatóvá tenné Budapestet Falus Ferenc - írta pénteki számában a Népszabadság a birtokába jutott programtervezetre hivatkozva, amelyet a baloldal főpolgármester-jelöltje a nap folyamán hoz nyilvánosságra.
Júliusban egy hónap alatt 1,6%-kal növekedett az ipari termelés. Az egy évvel ezelőtti szintet 12,3%-kal haladta meg - közölte a KSH az előzetes adatokat. További részletek hamarosan. ...
Villanyszerelő, víz-gáz-fűtésszerelő, burkoló, festő, kőműves, ács, asztalos - szakismeretük nélkülözhetetlen. Mesteremberekre szükség van, mivel olyan tudás birtokában vannak, amilyennel a legtöbb ingatlantulajdonos nem rendelkezik. Hiszen például nem szívesen nyúlunk az elromlott villanykapcsolóhoz, és a tetőre se megyünk ki, ha nem muszáj. Folyamatos igény van a mesteremberek munkájára,…
Antonio Conte szövetségi kapitány győzelemmel mutatkozott be az olasz labdarúgó-válogatott kispadján, ugyanis csapata csütörtökön 2-0-ra legyőzte a világbajnoki bronzérmes holland együttest barátságos mérkőzésen.
Balás Péter vezeti az Európai Bizottság Ukrajnát Támogató Csoportját. Harminc fős stábjával az ukrán törvényeket tisztogatják és a nyugati támogatások elköltését ellenőrzik. A háború ellenére is megy a munka. Az oroszok elleni szankciók mellett Ukrajna stabilizálása a másik út, amit az EU használna, és ebben van Baláséknak fontos szerepe.
Novemberig még kilométeres dugóra kell készülni a Thököly út és a Hungária körút kereszteződésénél - írja a hvg.hu. A BKK ma áthangolta a lámpákat a torlódás enyhítése érdekében. Dugóra kell...
Négy munkás életét veszítette, kettő megsérült Csehországban, amikor leomlott alattuk egy újjáépítés alatt lévő közúti híd - közölte pénteken a cseh rendőrség.
Balatonfüreden minden készen áll a péntektől vasárnapig tartó II. junior nyíltvízi világbajnokságra, és egy elvi megállapodás szerint a város jövőre bekapcsolódhat a nemzetközi szövetség (FINA) világkupa-sorozatába is.
Corina Cretu a román kormány jelöltje az Európai Bizottságba. A politikus tavaly azzal lett világhírű, hogy a kádban ülve lefotózta magát és azt elküldte Colin Powellnek, akivel talán viszonya is volt.
A Fővárosi Törvényszék ma három újabb pénzügyi intézmény devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalja. A bíróság az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, a Hévíz és Vidéke...
Az ötszörös bajnok Roger Federer kétszettes hátrányból, két meccslabdát hárítva nyert Gaël Monfils ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében.
A júniusi 11,3 százalék után júliusban 12,3 százalékkal haladta meg az ipari termelés volumene az egy évvel korábbit. Az előző hónaphoz képest is jobban teljesített a szektor: 1,6 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás. Idén eddig ez a legmagasabb növekedés, sőt 2011 februárja óta nem volt ennél jobb adat. Továbbra is a járműgyártás húz.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a hamis bajai videó készítője ellen – mondta Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője az M1 híradó csütörtök esti adásában
Júliusban egy hónap alatt 1,6%-kal növekedett az ipari termelés. Az egy évvel ezelőtti szintet 12,3%-kal haladta meg - közölte a KSH az előzetes adatokat. Az éves növekedési ütem meghaladta az...
Négy munkás életét veszítette, kettő megsérült Csehországban, amikor leomlott alattuk egy újjáépítés alatt lévő közúti híd - közölte pénteken a cseh rendőrség.
A dohány- után a következő évtől az alkoholkereskedelem is állami felügyelet alá kerül – írta a Napi Gazdaság csütörtöki számában pontosan meg nem nevezett kormányközeli forrásra hivatkozva
Az amerikai tőzsdéken tegnap a kereskedés második felében elgyengültek az indexek, így mindhárom vezető benchmark az előző napi záróértéke alatt fejezte be a napot. Az ázsiai tőzsdéken szintén estek...
Egy amerikai bíróság legutóbb hozott döntése kimondta, hogy 4 évvel ezelőtt a BP igencsak "hanyag" és "meggondolatlan" volt a mexikói öbölben, ami a jól ismert olajkatasztrófát okozta. Így a társaság...
Széles körű szövetségi vizsgálat indult a fegusoni rendőrség ellen, amelynek egyik tagja augusztus 9-én agyonlőtt egy fegyvertelen afroamerikai tizenévest - jelentette be csütörtökön Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter
A Magyar Nemzet szerint októbertől jöhetnek a Klik elleni perek, ugyanis két-három évre visszamenőleg tartoznak a bankszámla-kompenzációkkal. A Kúria elvi határozata szerint közalkalmazottak esetében a munkáltatót terheli ez az összeg.
A családok átlagos havi kiadásának több mint felét évszaktól függetlenül az étkezés és a lakhatás teszi ki. Különösen igaz ez az őszi-téli hónapokban, szeptembertől ugyanis, elsősorban a fűtés miatt, megugranak a lakásfenntartás költségei - olvasható az OTP Bank közleményében.
Három nagyvállalatot is megbüntetett az Európai Bizottság versenyjogi hatósága, amiért összejátszottak a SIM kártyákban használt chipek értékesítésében, írja a Reuters. Az Európai Unió versenyjogi...