Szeptember 18-ra halasztotta a határozat kihirdetését a Budapest Bank (BB) Zrt. magyar állam elleni hiteles perében a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
Mindössze két hitelező ért el részleges győzelmet eddig a Fővárosi Törvényszéken az egyoldalú szerződésmódosítások ügyében: a fogyasztási hitelekre szakosodott Cetelem és a jelzáloghitel-kiváltások...
Továbbra sem nyilvánosak Lázár János luxusutazásainak részletei, mert a Miniszterelnökség fellebbezett az erről szóló bírósági döntés ellen. Ez derült ki annak a pernek a tárgyalásán, amelyet az Origo volt főszerkesztő-helyettese indított Lázár János kiküldetései miatt. A Miniszterelnökség képviselője a tárgyaláson azt mondta, szerinte már az nemzetbiztonsági kockázat, ha elárulják, hogy melyik…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 215,26 pontos, 1,17 százalékos emelkedéssel, 18 630,56 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Ma megkezdődik a walesi kétnapos NATO csúcstalálkozó, amelyen a tagországok vezetői várhatóan a szövetséges katonai erők kelet-európai jelenlétének növeléséről döntenek egy készültségi akcióterv...
Az egyes NATO-tagországok saját döntése lehet Ukrajna hadfelszereléssel való támogatása - mondta újságíróknak Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár csütörtökön a walesi Newportban, mielőtt az atlanti szövetség csúcstalálkozójához kapcsolódóan a tagországok állam-, illetve kormányfői találkoztak Petro Porosenko ukrán elnökkel.
Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert az UCB Ingatlanhitel Zrt., a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint egyes időszakokban megfeleltek a tisztességesség kritériumainak és így tisztességesek, érvényesek voltak a pénzügyi vállalkozás által rögzített általános szerződési feltételek (ászf).
Nincs veszélyben az idei osztrák költségvetés, és a jövő évre előirányzott számok is valószínűleg tarthatók lesznek az új osztrák pénzügyminiszter, Hans Jörg Schelling szerint. A miniszter elmondta:...
Budapest — Kopottas hangulat, a régmúltat idéző, többnyire üresen álló standok. A Rákóczi téri piac a Blikk tesztjének mai helyszíne. Hat fővárosi piacot teszteltünk, amelyeket hat szempont alapján maximum 30 pontra értékeltünk.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a hamis bajai videó készítője ellen - mondta Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője az M1 híradó csütörtök esti adásában.
A 2014-2020-as Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (IKOP) finanszíroznák az M0-ás régi pályájának felújítását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Február 2-án a Super Bowl lefújásával téli álomra vonult az NFL, amely péntek hajnalban, a bajnoki címvédő Seattle otthonában felébred hosszú álmából, ismét rúgdossák a bőrt a ligában.
Elhalasztották az M0-s régi szakaszának felújítását, csak a 2014-20-as időszak forrásaiból lesz lehetőség a fejlesztés megvalósítására - mondta Loppert Dániel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.
Monza – Továbbra is feszült a viszony Nico Rosberg (29) és Lewis Hamilton (29) között. A Mercedes Forma–1-es istálló két pilótája rivalizál egymással a világbajnoki címért, a német vezeti az összetett pontversenyt megelőzve brit riválisát.
Új szankció bevezetését tervezi az Európai Unió Oroszország ellen, amelyben megtiltaná az orosz állami ellenőrzésű olajvállalatoknak, hogy az európai tőkepiacokon gyűjtsenek forrásokat - írja a...
Rogán Antal arra számít, hogy legkésőbb februárban lezajlik a bankok elszámoltatása az egyoldalú szerződésmódosítások ügyében, ezeket az MNB szigorúan ellenőrzi majd. A Fidesz frakcióvezetője az Echo Tv szerdai műsorában azt is elmondta, hogy az elszámolás az autóhitelekre, forintban felvett hitelekre is vonatkozik, és a frakció várhatóan azt támogatja, hogy a visszajáró összeggel a tartozásokat…
Tovább küzd az uniós pénzekért Tarlós István. A főpolgármester a TV2 Mokka című műsorában hozzátette: nem színjáték a vitája a Miniszterelnökséget irányító Lázár Jánossal.
Egységes rendeletbe foglalták négy kitüntetés - a Magyar Szent István Rend, a Magyar Becsület Rend, a Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt - adományozásának rendjét.
Férfiak esnek áldozatául a cápatámadások 84 százalékának és a halálos cápatámadások 89 százalékának - derítették ki tanulmányukban ausztrál kutatók, akik értetlenül állnak az adatok előtt.
Felcsút — Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott 1-0-s vereséget szenvedett Spanyolország korosztályos együttesétől a Pancho Arénában Európa-bajnoki selejtezőn.
Németországban elemzők, a takarékbankok és a biztosítók érdekképviselete is bírálta az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki meglepetésszerű kamatcsökkentését, az egybehangzó vélemények szerint az újabb mélységi rekordra leszállított irányadó kamat nem vezet a fogyasztás élénküléséhez, nehéz helyzetbe hozza a megtakarítással rendelkezőket.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.