Továbbra is zavartalanul tekerik vissza a kilométerórákat a használtautókat értékesítők, annak ellenére, hogy tavaly július óta már szabadságvesztést is kaphatnak érte a büntető törvénykönyv (Btk.) szerint - közölte a Használatutó.hu szakportál csütörtökön.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) várhatóan pénteken zárul le az a fegyelmi vizsgálat, amely azt követően indult, hogy az intézmény egyik gólyatáborában megerőszakoltak egy elsőéves hallgatót, egy másikban pedig megengedhetetlen rigmusokat használtak.
Egy ügyfél átlagosan 1124 eurót költ Európában életbiztosításra egy évben, míg Magyarországon kevesebb mint 150 eurót az Insurance Europe (Európai Biztosítók Szövetsége) legfrissebb adatai szerint - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) csütörtökön az MTI-vel.
A japán Nisikori Kej drámai, több mint 4 órás csatában legyőzte a harmadik helyen kiemelt, az idei Australian Openen győztes svájci Stanislas Wawrinkát az amerikai nyílt teniszbajnokság szerdai férfi egyes negyeddöntőjében.
Karbantartási munkálatok miatt csütörtöktől szeptember 15-éig a megszokottnál később szállíthatják el a háztartási hulladékot Budapestről - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A TriGranittól a CBS Property vezérigazgatói székébe, majd most onnan (újra) a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó hálózat magyarországi leányának vezető pozíciójába nyergelt át a hazai ingatlanszakma...
A világ első számú krokodilvadásza is dolgavégezetlenül távozott a görögországi Kréta szigetéről, ahol kudarcba fulladt minden eddigi kísérlet egy víztározóban tanyázó krokodil befogására.
Ez a Tampa Bay Rays szurkoló nem akarta egyedül nézni a Toronto elleni meccset. Ennyi erővel persze a haver tévén is nézhette volna, de így tényleg jobb. A baseball talán kicsit mozgalmasabb, mint egy magyar bajnoki focimeccs, ahol elég lenne … Folytatás
A mai kötvényaukción az Államadósság Kezelő Központ 62,5 milliárd forintnyi forrást vont be, ami 7,5 milliárddal több a tervezettnél. Egyedül a 10 éves papírok esetében emelt rá a meghirdetett...
Egy ügyfél átlagosan 1124 eurót költ Európában életbiztosításra egy évben, míg Magyarországon kevesebb mint 150 eurót az Insurance Europe (Európai Biztosítók Szövetsége) legfrissebb adatai szerint - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) csütörtökön.
Pasadena, Texas – Kórházba került az az 5 éves kislány, akit percekig centrifugázott a mosógép egy nyilvános mosodában. Meglehetősen gyorsan pörgött vele a gép tárcsája – tudta meg a rendőrségtől a KHOU-TV.
Az ukrán katonák csütörtökre virradóra legalább száz szakadár fegyverest és orosz katonát öltek meg Kelet-Ukrajnában, ahol az éjszaka folyamán is súlyos harcok voltak - jelentette Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel kísérő ukrán katonai szakértő, az Információs Ellenállás nevű szervezet koordinátora
India - Kóbor kutyához ment feleségül Mangli Munda (18) egy kis kelet-indiai faluban. A település bölcsei szerint átok ült a lányon, és ha emberférjet választ, az családja, sőt faluja megsemmisülését vonta volna maga után.
Saját pártja miniszterelnökének közelgő bukását kilátásba helyezve érvelt Skócia függetlenné válása ellen a kormányzó brit Konzervatív Párt skóciai tagozatának elnöke
Politikai célú hecckampány a tankönyvek tartalma körüli botránykeltés - mondta újságírói kérdésre a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön Tatabányán, ahol a tanévkezdés tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatót.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) várhatóan pénteken zárul le az a fegyelmi vizsgálat, amely azt követően indult, hogy az intézmény egyik gólyatáborában megerőszakoltak egy elsőéves hallgatót, egy másikban pedig megengedhetetlen rigmusokat használtak - közölte az ELTE rektora csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Oroszország támadást intézett Ukrajna ellen - állapította meg Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár csütörtökön a dél-walesi Newportban, ahol a nap folyamán az atlanti szövetség tagországainak csúcsvezetői péntekig tartó tanácskozást kezdenek.
Az 1986-os világbajnokság óta nem vett részt nagy tornán a magyar labdarúgó-válogatott, amely vasárnap kezdi meg a 2016-os Európa-bajnokság selejtezősorozatát.
A napokban tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja az Aerobiológiai Monitorozási Hálózat mérései szerint - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Politikai célú hecckapmpány a tankönyvek tartalma körüli botránykeltés - mondta újságírói kérdésre a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön Tatabányán, ahol a tanévkezdés tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatót.
Politikai célú hecckapmpány a tankönyvek tartalma körüli botránykeltés - mondta újságírói kérdésre a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön Tatabányán, ahol a tanévkezdés tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatót
A nyugdíjkorhatárhoz közelítő munkavállalók esetében rendre felmerülő kérdés, hogy a nyugdíjazáskor, illetve azt megelőzően mit tehetnek és mit nem a munkáltatók, hogyan lehet megszüntetni a dolgozók munkaviszonyát. Cikkünkben összefoglaltuk a fontosabb tudnivalókat.
A Norbi Update Lowcarb részben európai terjeszkedését finanszírozná a 2014. szeptember 8-26. között lebonyolítandó nyilvános részvényértékesítéssel. A kibocsátás részleteiről Schóbert Norbert, a...
Már jelentkezhetnek az érdeklődő tanintézmények vezetői és diákjai a Suliturné elnevezésű ingyenes programra, amely a méhnyakrák, a drog és az alkohol veszélyeire hívja fel a fiatalok figyelmét.
A napokban tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja az Aerobiológiai Monitorozási Hálózat mérései szerint - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
A nyolcszoros Grammy-díjas barbadosi énekesnő egy sor nagyon szexi bikinis fotóval örvendeztette meg rajongóit. A 26 éves Rihanna szédületes, hogy mennyire bombasztikus idomoknak örvend.
Ukrajna NATO-tagságának szorgalmazása kisiklathatja a békefolyamatot - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Európa Tanács főtitkárával tartott moszkvai találkozóján csütörtökön
Két vonalon homokzsákokkal védekeznek Nagykanizsán a Principális-csatorna áradása miatt, a kiskanizsai városrészben mintegy száz háztartást védenek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelmi főfelügyelője csütörtökön a helyszínen