2014. szeptember 4. csütörtök

szept. 4
9:15
Megvan, ki pumpálta fel a GDP-nket - mi lesz, ha az állam visszafogja magát? (Privátbankár)
Bár a mezőgazdaság is a vártnál többet tett hozzá a GDP-hez, a várakozásokat felülmúló adat nagyrészt az állami beruházásoknak köszönhető. Látszanak a fellendülés jelei a magánszektorban is, kérdés azonban, hogy ez elegendő lesz-e a növekedési ütem fenntartásához akkor is, ha az állami takarékra veszi magát.
szept. 4
9:15
Japán teniszező hódít Amerikában (Blikk)
New York – Kilencvenhat év után jutott japán teniszező az amerikai nemzetközi bajnokság elődöntőjébe.
szept. 4
9:15
Átadták, majd tovább építik a Lánchíd utcát (Infostart)
Továbbra is zajlanak a munkálatok a múlt pénteken átadott Várkert bazár könyékén. A Lánchíd utcát szeptember 15-én akarják átadni az autósoknak, egyelőre a gyalogosok is csak bukdácsolva tudnak keresztülhaladni az építkezésen.
szept. 4
9:15
Fának csapódott egy BMW a X. kerületben (Blikk)
szept. 4
9:17
A tegnapi lendület ma is kitart a BÉT-en? (Privátbankár)
Elemzők a szerdai nagy emelkedés után csütörtökön stagnálást, esetleg kis korrekciót várnak a Budapesti Értéktőzsdén.
szept. 4
9:17
Rasszista szurkolói miatt kizárták a Gremiót (Blikk)
szept. 4
9:18
Mindenek ellenére... (Alternatív Energia)
1938. A német csapatok bevonulnak Csehszlovákiába
szept. 4
9:18
Seszták minisztersége óta 18 NFM-es vezető távozott (2.) (Portfolio)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumból az új kormány megalakulása óta 18 vezető beosztású munkatársnak kellett távoznia - jelezte a tárca az Index kérdésére. A minisztérium szerint a távozások a...
szept. 4
9:18
Gyurcsány: „Kiterítette a lapjait” - Vélemények Orbán Viktor tusványosi beszédéről (ATV)
Idestova öt hete hangzott el a tusnádfürdői szabadegyetemen az a szónoklat, amely körül a hullámok azóta sem csitulnak. Az utókor okulására összegyűjtöttük a legjellemzőbb értelmezéseket.
szept. 4
9:19
Négy év börtönt kapott a miskolci tűzeset elsőrendű vádlottja (Blikk)
szept. 4
9:20
Meghalt Rozsnyói Sándor (Alternatív Energia)
A magyar sportembert felesége és két fia gyászolja Sydneyben.
szept. 4
9:20
Igazi világsztár lesz a Norbi Update reklámarca (Portfolio)
A Figyelőnek adott interjút a tőzsdei kibocsátást megelőzően Schóbert Norbert, ebből többek között kiderül, hogy a nemzetközi terjeszkedéshez a cég reklámarca Andre Agassi lesz. A tulajdonos elmondta...
szept. 4
9:20
Oroszország új szövetségese: a Baranya megyei DK listavezetője (ATV)
Pártjától eltérően ítéli meg az orosz-ukrán konfliktust a DK Baranya megyei listavezetője, aki szerint a nyugati média manipulációjának áldozata lett az európai közvélemény Putyinnal és Moszkvával kapcsolatban, Donald Tusk nagyapja viszont SS-tisztek sofőrje volt.
szept. 4
9:21
Startol az amerikaifutball-liga (Blikk)
szept. 4
9:22
Ön is szenved? - Tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja (Alternatív Energia)
A következő napokban már javulhat a helyzet.
szept. 4
9:22
Grafikonelemzés alapjai - szeminárium MA (Portfolio)
A tőzsde és a kereskedés egy rendkívül izgalmas világ, a kereskedők többségét azonban elsősorban a pénz motiválja. A siker eléréséhez minden kereskedőnek el kell fogadnia, hogy a kereskedés hasonlóan...
szept. 4
9:23
Sorstársai pénzét sikkasztotta el a magyar munkás (Blikk)
szept. 4
9:25
Mennyit iszik a magyar? (Blikk)
szept. 4
9:30
Fogyatékosság-e a túlsúly? (HR Portál)
Fogyatékosságként ismerheti el az európai jog a súlyos elhízást, amennyiben az a teljes értékű munkavégzésben akadályoz - mondta ki az Európai Bíróság egy dán nő ügyében, akit álláspontja szerint kövérsége miatt rúgtak ki. A magyar jogrend egyelőre nem védi a diszkriminációtól a túlsúlyos embereket, pedig közéjük tartozik a magyar felnőtteknek közel a harmada. Ha fogyatékként értelmezzük ezután az…
szept. 4
9:30
A Pioneer Investments elemzői szerint idén a vártnál lassabban nő a japán gazdaság (ProfitLine)
A Japán Jegybank, a BoJ arra számít, hogy sikerül 2015-re stabil 2 százalékos inflációt generálnia. Növekedési pályára áll a gazdaság, de ez feltehetően a vártnál lassabban fog teljesülni – legalábbis így vélik a Pioneer Investments londoni elemzői, akik a legutóbbi, vártnál gyengébb GDP adat és a tervezett újabb áfaemelés hatására visszavettek az idei japán növekedésre vonatkozó prognózisukból.
szept. 4
9:30
Kosár-vb, teniszrangadók és magyar-spanyol focimeccs - Ezt látod élőben (Sport365)
A csütörtöki élő sportközvetítések a magyar televíziós csatornák kínálatában.
szept. 4
9:32
Draghi ma bejelentheti az európai lazítást (ProfitLine)
A múlt héten kiszivárgott információk alapján a piac már várja a stimulust, Mario Draghi, az EKB mai kamatdöntő ülésén bejelentheti az eszközvásárlási programot, az alapkamat maradhat a jelenlegi szinten. Ma kezdődik a NATO konferenciája, a téma Ukrajna lesz.
szept. 4
9:32
Két hónapra kidőlt a Dortmund középpályása (Sport365)
A Borussia Dortmund labdarúgócsapata két hónapig nem számíthat török légiósára, Nuri Sahinra, aki szerdán térdműtéten esett át.
szept. 4
9:33
A részvénybefektetés aranyszabályai 7. rész: A benchmarkok csak mérésre szolgálnak (Privátbankár)
A leghíresebb befektetők, mint például Warren Buffett, vagy Jim Simons, nem úgy gazdagodtak meg (és tették gazdaggá befektetőiket), hogy másokat utánoztak. Épp ellenkezőleg.
szept. 4
9:33
Kirúgták az állatkínzó cégvezetőt (Blikk)
Vancouver – Világszerte megrőkönyödést váltott ki a térfigyelő kamerás videófelvétel, amelyen egy kanadai férfi kirángatott a liftből egy kutyát.
szept. 4
9:33
Az ukrajnai béke esélyeiről egyeztetett Porosenko és Merkel (Infostart)
A kelet-ukrajnai béke esélyeiről egyeztetett szerda este telefonon az ukrán elnök és a német kancellár.
szept. 4
9:33
Félnek Falus beszédétől (Gondola)
Egyszer volt Budán kutyavásár. Életem hátralévő részében azt hiszem, megleszek DK-tüntetés nélkül – mondta Gulyás Márton.
szept. 4
9:33
Új szintre léphetett az Orbán-Simicska háború (444.hu)
A Népszabadság szerint azért halasztják el az M0-s felújítását, mert azon a Közgép nyert volna. Itt lassan már túszokat sem ejtenek.
szept. 4
9:33
Három kütyüre írhat egyszerre (Blikk)
szept. 4
9:35
Vaskos meglepetés Németországból: ennek örülhetünk mi is (Privátbankár)
Júliusban a várakozásokat meghaladó mértékben nőttek a német feldolgozóipari vállalatok megrendelései - közölte csütörtökön a német szövetségi gazdasági minisztérium.
szept. 4
9:35
Törvényt sértett az Ökotárs (Gondola)
Elmarasztalta a norvég civil támogatások odaítéléséről döntő konzorcium vezetőjét, az Ökotárs Alapítványt a NAIH vizsgálata.
szept. 4
9:35
A Fradi edzője értékelte a magyar futball legcsodálatosabb két percét hozó mérkőzést (444.hu)
Tanítani kellene azt a labdatartást, amit a két csapat mutatott be. Thomas Doll elégedett is volt.
szept. 4
9:36
A néma gyermekgyilkos (Alternatív Energia)
Egyre több a gyermek cukorbeteg, ez a legelterjedtebb anyagcsere-betegség a világon.
szept. 4
9:36
"Azt sem hiszem el, amit kérdez" - megint beszóltak Lázárnak (ATV)
Azt sem hiszem el Lázárnak, amit kérdez, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Gőgös Zoltán.
szept. 4
9:36
Kemény drágulás vár a piára - friss infók az italboltokról (Pénzcentrum)
Az alkoholfok a kérdés: az árusítás koncessziós boltokba terelése nem ismeretlen fogalom....
szept. 4
9:36
Magyar válogatott: Harcos és brusztos csapat vár ránk - Bogdán Ádám (Agroinform)
A Bolton kapusa szerint sok felívelés és kőkemény csata vár a magyar válogatottra az északírek ellen.
szept. 4
9:38
Benzinnel locsolta le és felgyújtotta a feleségét (ATV)
A Vas Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a 44 éves férfivel szemben, aki tavaly szeptemberben egy családi veszekedés hevében benzinnel locsolta le és felgyújtotta a feleségét - közölte az MTI-vel csütörtökön a megyei főügyész.
szept. 4
9:51
Rosario Dawson 20 évesen vesztette el a szüzességét (Blikk)
New York – Már 35 esztendős, de csak 15 éve él szexuális életet a hollywoodi szépség. Rosario Dawson a Cosmopolitan for Latinas magazin interjújában elárulta, tizenéves korában meglehetősen félszeg volt.
szept. 4
9:51
Vállalja katonai kiadásának növelését Szlovákia (Infostart)
Védelmi kiadásainak növelése mellett kötelezi el magát Szlovákia a NATO csütörtökön kezdődő csúcsértekezletén - közölte Andrej Kiska elnök a walesi tanácskozásra való elutazása előtt újságírókkal.
szept. 4
9:51
Elhunyt Rozsnyói Sándor olimpiai ezüstérmes atléta (Infostart)
Hosszú, súlyos betegséget követően, életének 84. évében kedden Ausztráliában elhunyt Rozsnyói Sándor, aki az 1956-os melbourne-i olimpián vitatott körülményeket követően végül ezüstérmet vehetett át a 3000 méteres akadályfutás eredményhirdetésekor.
szept. 4
9:51
Egyetemről nevezték el a pécsi vonatot (Blikk)
szept. 4
9:54
Bíróság előtt a feleségét felgyújtó férj (Alternatív Energia)
"Senkié nem lehet a ház, itt döglünk meg mind a ketten!"
szept. 4
9:54
Új elnök-vezérigazgató a Cardif biztosítónál (Portfolio)
Szeptember 1-jétől Bernáth Tamás a magyarországi BNP Paribas Cardif ikerbiztosítók elnök-vezérigazgatója - közölte a biztosító. Bernáth Tamás (jogi szakokleveles közgazda, INSEAD MBA) korábban a...
szept. 4
10:03
Italboltból is jön a nemzeti? (HR Portál)
Az alkoholkereskedelem is állami felügyelet alá kerül, várhatóan jövőre, értesült a Napi Gazdaság. Azóta a kormány ismét cáfolta, hogy a téma napirenden lenne.
szept. 4
10:03
Gyengüléssel nyitottak az európai piacok (ProfitLine)
Veszteséggel nyitottak csütörtökön a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,10 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,40 százalékkal, a párizsi CAC-40 index szintén 0,30 százalékkal gyengült nyitáskor.
szept. 4
10:03
Hivatalossá vált, hogy a Red Bullt másolja a Ferrari! (Sport365)
A Ferrari hivatalosan is bejelentette, hogy ők látják el motorokkal a Forma–1-ben új csapatként 2016-ban bemutatkozó Haas-istállót.
szept. 4
10:05
Továbbra is visszatekerik a kilométerórákat (ProfitLine)
Továbbra is zavartalanul tekerik vissza a kilométerórákat a használtautókat értékesítők, annak ellenére, hogy tavaly július óta már szabadságvesztést is kaphatnak érte a büntető törvénykönyv (Btk.) szerint - közölte a Használatutó.hu szakportál csütörtökön az MTI-vel.
szept. 4
10:05
Videó: ezt a szánalmas vergődést nevezzük magyar focinak (Sport365)
Hazai labdarúgásunk ismét olyat mutatott, amit még nem láttunk. A tegnapi, Paks-Ferencváros Ligakupa-meccsen a két csapat olyan kreatív játékkal rukkolt elő, aminek során 2.5 perc alatt összesen 11-szar adták haza a labdát.
szept. 4
10:06
Van egy jó és egy rossz hírem azoknak, akiknek az életét megkeseríti a parlagfű (444.hu)
A rossz, hogy most a legrosszabb a helyzet. A jó, hogy ennél már csak jobb lesz, a következő napokban már csökkeni fog a parlagfű pollenkoncentrációja. Ez a térkép minden elmond:
szept. 4
10:07
Kerékpár: Contador továbbra is az élen a Vueltán (Sport365)
A spanyol Alberto Contador őrzi előnyét a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny szerdai, 11. szakasza után. A hegyi befutóval nehezített etapon az olasz Fabio Aru lett az első.

Keresés