Tudhattak a fonyódligeti erőszakoló rovott múltjáról a gólyatábor szervezői. A férfi állítólag korábban egy alvó egyetemistát fotózott meztelenül. Az előzetesben lévő fotós a szakértők szerint mostani tettéért - visszaesőként - legalább nyolc évet kaphat.
Az énekesnő férje nincs megelégedve neje külsejével és ezt nem csak a nő szemébe mondja, de az egész világnak elárulta. A férfi szerint felesége öreg és kövér.
Az Ebola-járvány által sújtott nyugat-afrikai országokban egyre többen halnak meg gyógyítható betegségekben is amiatt, hogy minden orvosi kapacitást a halálos kór gyors terjedésének megfékezése foglal le - jelentette az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű segélyszervezet.
Tovább gyűrűzik a tankönyvbotrány: a hetedikes tankönyvben a szerző azt írta, hogy a média szabadságát az állam igen kis mértékben korlátozza. A korlátozott médiaszabadság viszont pontosan azt jelenti, hogy a média nem szabad - hívja fel a figyelmet a 444.hu. A kísérleti tankönyvekben szereplő megjegyzéseket a szakmai szervezetek össztűz alá vették.
Az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tájékoztatót adott ki arról, miként kapják majd meg nyugdíjukat a visszavont engedélyű takarékszövetkezet nyugdíjas ügyfelei.
Hét év alatt Európa mind a 47 országának a legmagasabb pontját megmászta két szlovén hegyi vezető, sajátos hozzájárulásként a szlovén alpinizmus történetéhez.
Könyvet írt Francois Hollande francia elnök volt élettársa, Valerie Trierweiler az államfővel töltött szenvedélyes és féltékenységgel teli csaknem tíz évről, valamint szakításuk részleteiről. A Merci pour ce moment (Köszönet ezért a pillanatért) című kötet csütörtökön jelenik meg.
A gyengébb lábakon álló feltörekvő gazdaságok szenvednék meg a leginkább, ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a hazai makrokörnyezet miatt a vártnál jóval erőteljesebb, sokkszerű monetáris szigorításra kényszerülne - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett tanulmányában.
A Citadella Származtatott Alap befektetési politikáját kockázatkedvelőbbre formálták át. Kezelője, Zsiday Viktor szerint a lakosságnak, ha hozamot akar, nincs más választása, mint több kockázatot vállalni. Piaci anomáliáknál lehet jól beszállni a piacra, ilyen körülbelül 2-3 évente adódik valahol, és a következő egy évben Magyarországon is könnyen bekövetkezhet.
A világ egyik legrangosabb dizájn elismerésének számító Red Dot díjat nyert a Zeneakadémia duális identitását kifejező, egységes és markáns arculata - tájékoztatott az intézmény.
Csütörtökön és pénteken Wales-ben találkoznak a NATO tagországok vezető politikusai. A konferencia egyik fontos témája az ukrán válság és az ukrán-orosz viszony. A megbeszéléseken jelen lesz mások mellett Barack Obama amerikai elnök, a magyar delegációt Orbán Viktor miniszterelnök vezeti.
Miközben a fejlett világban lassan kőkorszakinak tűnik egy olyan bank, amelyiknek nincs legalább egy profi netbankja és hozzá kapcsolódó mobilbankja, addig 2,5 milliárd felnőtt ember, a világ felnőtt...
Irán erősíteni akarja kapcsolatait az Európai Unióval - mondta szerdán Rómában az iszlám köztársaság külügyminisztere olasz kollegájával, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője posztjának várományosával, Federica Mogherinivel folytatott tárgyalásai után.
Ha szükséges, a katonai beavatkozást is fontolóra venné az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet elleni harcban a francia elnök, aki egyben emlékeztetett arra, hogy elsősorban diplomáciai úton kell törekedni a stabilitásra Irakban és a régióban.