2014. szeptember 26. péntek

szept. 26
7:26
Postára hordjuk a csekkeinket, holott csak kényelmesebb megoldások léteznek (HR Portál)
Tízből kilenc magyar sárga csekket használ számlabefizetéseihez, és elsősorban költségtakarékosságból nem váltanak elektronikus fizetési megoldásokra – derül ki a Kutatópont Kft. reprezentatív felméréséből.
szept. 26
7:28
Regionális állásportál indult magyar-szlovák összefogással (HR Portál)
Öt délszlovák és hét észak-magyarországi megye álláskeresői és -kínálói számára új állásportált hozott létre a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (KVA) és a szlovák CEPTEM non-profit szervezet; a magyar félre eső rész 32 millió forintos uniós támogatásból valósult meg.
szept. 26
7:30
Bővítette kapacitását a mezőkövesdi Leax fémmegmunkáló (HR Portál)
Az elsősorban fémmegmunkálással foglalkozó, svéd tulajdonban lévő mezőkövesdi Leax Hungary Zrt. több mint fél milliárd forintból bővítette kapacitását, a társaság főleg exportra termel, elmúlt évi árbevétele megközelítette a hétmilliárd forintot – mondta Farkas András igazgató az MTI-nek csütörtökön.
szept. 26
7:36
14 szarvashiba, amit befektetésnél el szoktak követni (Privátbankár)
Az alacsony kamatok miatt egyre többen keresnek alternatívákat, határozottan megfigyelhető a befektetők eltolódása a kockázatosabb befektetések felé. Hogyan hoz döntést egy átlagos kisbefektető? Melyek azok a pszichológiai csapdák, melyek gátolják a hosszú távú eredményességet vagy egyenesen katasztrófát okozhatnak?
szept. 26
7:36
Gyengébb lett a forint (Blikk)
szept. 26
7:36
Európában él a legtöbb dollármilliárdos - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság értesülése szerint megszünteti nagykanizsai gyártását az ukrán államfő érdekeltségében álló Bonbonetti. A Magyar Nemzet azt írja, a jelenlegi tejpiaci anomáliák nagy részét azon termékek forgalomba hozatala okozza, amelyek után elcsalják az áfát.
szept. 26
7:36
Az ISS-re tartó Szojuz űrhajó már Föld körüli pályára állt (Blikk)
szept. 26
7:36
Csökkent az üzemanyagok ára (Kripto Akadémia)
A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került.
szept. 26
7:36
Adómentes lakáscélú támogatás: mikor méltányolható a lakásigény? (Adózóna)
Az adómentes lakáscélú munkáltatói támogatás számos feltételének egyike, hogy a támogatással érintett lakásnak meg kell felelnie a méltányolható lakásigénynek. Az érdekelt magánszemélyek és munkáltatóik meglehetősen tanácstalanok, hogy mit kell tudni erről?
szept. 26
7:36
Majtényi: önmérsékletre sarkallja a rendőröket, ha látszódhat az arcuk (ATV)
A veszély fennáll, hogy egy sajtófotó után elkezdik vegzálni az azon szereplő rendőrt, de a bíró is ki van téve ugyan ennek – ezt Majtényi László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a jövőben nem kell kitakarni a rendőrök arcát a sajtófotókon, videofelvételeken.
szept. 26
7:38
Magyarország döntött: elzártuk a csapot, nem adunk több gázt Ukrajnának (Privátbankár)
Az FGSZ Földgázszállító csütörtök este óta nem szállít gázt Ukrajna felé. Azt mondják, nő a hazai igény, nem jut az ukránoknak - ők viszont furcsállják, hogy pár nappal a Gazprom látogatása után jutott eszünkbe elzárni a csapot, és zsarolást emlegetnek.
szept. 26
7:38
Csökkent az üzemanyagok ára (Infostart)
Csökkentette bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
szept. 26
7:38
Beadta lemondását az amerikai igazságügy-miniszter (Blikk)
szept. 26
7:54
Kivonul Nagykanizsáról a Tibi csoki gyártója - utcára kerülnek a dolgozók (Privátbankár)
Megszünteti nagykanizsai gyártását az ukrán államfő érdekeltségében álló Bonbonetti, az édesipari társaság üzemében 60 fős létszámleépítést jelentettek be, ami azt jelenti, hogy decemberben meg is szűnik a termelés Nagykanizsán - értesült a Népszabadság.
szept. 26
7:54
Ma jár le a nemzetiségi névjegyzékbe vétel határideje (Infostart)
Ma 16 óráig jelentkezhetnek a nemzetiségi névjegyzékbe azok a választók, akik részt akarnak venni a nemzetiségi képviselők október 12-ei - az önkormányzati választással egy időben tartandó - választásán.
szept. 26
7:54
Meghibásodott a Szojuz űrhajó egyik napeleme (Blikk)
szept. 26
7:54
A paksi bővítésről tart vitanapot a parlament (Spa Trend Online)
Miért volt fontos Orbán Viktornak a bővítés?
szept. 26
7:54
Leállítottuk Ukrajna felé a gázszállítást (Portfolio)
A Naftogaz ukrán gázszolgáltatót váratlanul érte az, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. csütörtök délután határozatlan időre megszakította a Testvériség vezetéktől független távvezetéken keresztül...
szept. 26
7:54
Robbantások Kínában: több mint 50 halott (ATV)
Több mint 50 ember, köztük negyven lázadó halt meg az északnyugat-kínai Hszincsiangban elkövetett robbantások, illetve a rendőrség fellépése következtében, a sérültek száma ugyancsak meghaladja a félszázat - tájékoztatott a kínai állami média pénteken.
szept. 26
7:56
NVI: 2,5 milliárddal olcsóbb lett az országgyűlési és az EP-választás (Infostart)
Az országgyűlési választás és az Európai Parlament magyar tagjainak választása csaknem 2,5 milliárd forinttal került kevesebbe a tervezettnél - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI érdeklődésére.
szept. 26
7:56
Több száz embert letartóztattak Venezuelában (Blikk)
szept. 26
7:56
Frontális ütközés a 4-esen - Heten sérültek meg (Spa Trend Online)
Az utat lezárták Karcag és Kisújszállás között.
szept. 26
7:56
Orbán: a legrosszabbra kell készülnünk (Portfolio)
A kormányfő a hét elején tárgyalt a Gazprom vezérével és nagyobb gázmennyiséget kért. Magyarország ezt meg is kapja a miniszterelnök elmondása szerint. Azt is hangsúlyozta a Kossuth Rádió 180 perc...
szept. 26
7:57
A kormány tovább növeli a gázellátás biztonságát (ProfitLine)
A kormány további intézkedéseket tesz a magyar lakosság biztonságos gázellátása érdekében: péntektől tovább növeli a Magyarországra irányuló gáz beszállítását, hogy felgyorsítsa a télre való felkészülést - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtök este az MTI-vel.
szept. 26
7:57
Áder János hadat üzent a klímának (444.hu)
Az ENSZ közgyűlésén mondott gyújtóhangú beszédet a magyar államfő.
szept. 26
7:58
Négy kisiskolást késeltek halálra (Spa Trend Online)
A hasonló esetek mögött gyakran személyes sérelmek vagy mentális problémák húzódnak meg.
szept. 26
7:59
Beszakadtak az amerikai részvénypiacok (ProfitLine)
Meredek eséssel zárták a csütörtöki kereskedési napot a vezető amerikai részvénypiacok, az S&P 500 index július óta nem látott mértékben csökkent.
szept. 26
7:59
Csökkent a benzin ára (444.hu)
Ez egy ilyen nap, kérem. Kim Dzsongun is jól van, mi több, tűznyalábként halad. Áder János is nagy sikerű beszédet mondott. A benzin és a gázolaj pedig 3-3 forinttal olcsóbb lett, így literenként most átlag 412-413, illetve 419-420 forintba kerül.
szept. 26
8:01
Nem. Hiszed. El. Kiállítás nyílik a közfoglalkoztatásról (444.hu)
Miskolcon. Kénytelen vagyok szó szerint idézni az MTI hírét: “[A] rendezvény első alkalommal kínál lehetőséget a megye járásainak, településeinek arra, hogy bemutassák a Startmunka mintaprogramok keretében előállított termékeiket, az elért eredményeket.”
szept. 26
8:09
A Naftogazt váratlanul érte az FGSZ földgázszállításának szüneteltetése (Infostart)
A Naftogaz ukrán gázszolgáltatót váratlanul érte az, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. csütörtök délután határozatlan időre megszakította a Testvériség vezetéktől független távvezetéken keresztül történő földgázszállítást Ukrajna felé.
szept. 26
8:12
Ma csak egy pénzintézetről kell eldönteni, hogy tisztességes volt-e (Privátbankár)
Csupán egy újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken. Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elé a Korona Kredit Jelzáloghitel Zrt. ügye kerül.
szept. 26
8:12
Vége a forgalomkorlátozásnak Kisújszállásnál (Blikk)
szept. 26
8:12
Áder cselekvést sürgetett a párizsi klímacsúcs sikeréért (Infostart)
Áder János szerint a jövő évi párizsi klímacsúcs hasonlóan sikeres lehetne a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorításában, mint amilyen az 1987-es montreali volt az ózonpajzs-károsító gázok tekintetében, ha az ENSZ tagállamai mindent megtesznek ezért. A köztársasági elnök erről a világszervezet Közgyűlésének általános vitájában beszélt csütörtökön.
szept. 26
8:12
Zuhannak az üzemanyagárak (Blikk)
szept. 26
8:12
Nem a munkaidő, az eredmény számít (Alternatív Energia)
Richard Branson legújabb ötlete.
szept. 26
8:14
Most már biztos: remek hete volt az autósoknak (Privátbankár)
Hajnalban csökkent a benzin és a dízel ára is - a héten már másodszor.
szept. 26
8:14
Börtönbüntetés egy doboz csokiért (Blikk)
szept. 26
8:14
Angol léghajók Németországban (Alternatív Energia)
Angol léghajók Köln és Düsseldorf felett. A Nagy Háború napról napra
szept. 26
8:30
Justin Bieber balesetet szenvedett! - videó! (Blikk)
Szomorú hírek érkeztek Justin Bieber rajongóinak, ugyanis az ifjú tinisztár a napokban balesetet szenvedett, miután tengerbe vetette magát egy hatalmas szikla tetejéről.
szept. 26
8:30
Megnyílt a bécsi dizájnhét, amelyen Magyarország a vendég (Infostart)
Magyarország mindent megtesz azért, hogy támogassa a magyar dizájnereket és felkészítse őket a piaci versenyben való helytállásra - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára csütörtök este Bécsben, a Vienna Design Week elnevezésű nemzetközi formatervezési fesztivál megnyitóján.
szept. 26
8:30
Orbán: január 1-jén léphet hatályba a fair bankokról szóló törvény (Infostart)
A kormány tervei szerint 2015. január 1-jén hatályba léphet a fair bankokról, azaz a fogyasztói hitelek szabályozásáról szóló törvény - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában. A kormányfő azt is nyomatékosította az interjúban, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt nem kerülhet veszélybe a magyarok energiaellátása.
szept. 26
8:30
Emberiség elleni bűnök a dzsihadisták tettei Szíriában (Gondola)
Határozottan elítélte és emberiség elleni bűncselekménynek minősítette az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet által Szíriában elkövetett "emberrablásokat, túszejtéseket és gyilkosságokat" csütörtökön az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa
szept. 26
8:30
Rengeteg a halott a hszincsiangi robbantások után (Blikk)
szept. 26
8:30
Tejágazat - az áfacsalás a bajok forrása (ProfitLine)
A jelenlegi tejpiaci anomáliák nagy részét - így például a termelői ár zuhanását - azon termékek forgalomba hozatala okozza, amelyek után elcsalják az áfát, állapították meg a szakemberek az elmúlt időszakban tartott többszöri tárcaközi egyeztetésen - írta a Magyar Nemzet.
szept. 26
8:30
Félmilliárd dollárt vittek be a magyar állami bankba (Portfolio)
A valaha Magyarországon elért legkedvezőbb USD kamatszint mellett vont be forrást az Eximbank a nemzetközi kötvénypiacról 500 millió dollár összegben - közölte az Eximbank. A kibocsátás első...
szept. 26
8:30
La Liga: megelőzte a Barcát a simán nyerő Valencia, megvan az Espanyol első sikere - videók (Sport365)
A Valencia hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Córdobát a spanyol élvonal ötödik fordulójának csütörtöki játéknapján.
szept. 26
8:30
Orbán bejelentette: nem lesznek megszorítások (ATV)
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban beszélt a fair bankrendszerről szóló törvényről és cáfolta a megszorításokat. A magyar külpolitikáról elmondta, azt tartják természetesnek, hogy ott, ahol a magyar közösségek autonómiát kérnek, azt meg is kapják.
szept. 26
8:32
London szerint törvényes a brit katonai beavatkozás (Gondola)
Törvényes lenne Nagy-Britannia bekapcsolódása az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet elleni nemzetközi hadműveletbe - erre a megállapításra jutott csütörtök esti ülésén a brit kormány belső kabinetje
szept. 26
8:32
Sikeresen csatlakozott a Szojuz űrhajó az ISS-hez (Blikk)
szept. 26
8:32
Kivonul Nagykanizsáról a Bonbonetti (ProfitLine)
Megszünteti nagykanizsai gyártását az ukrán államfő érdekeltségében álló Bonbonetti, az édesipari társaság üzemében 60 fős létszámleépítést jelentettek be, ami azt jelenti, hogy decemberben meg is szűnik a termelés Nagykanizsán - értesült a Népszabadság.

Keresés