Budapest – Tudja a rendőrség, hogy ki ölte meg Kardosné Gyurik Krisztinát (†36). Két férfi DNS-ét azonosították a tavaly szeptemberi soroksári gyilkosság helyszínén, illetve az áldozaton.
Tíz éve, 2004. szeptember 26-án hunyt el Kabos László Jászai Mari-díjas színész, komikus, a nevettetés nagymestere, akit "kis Kabosként" zárt szívébe a közönség. A jelző - ahogy a sírján van: Kiskabos - megkülönböztetés Kabos Gyulától, a múlt század első felének legendás moziszínészétől.
A lengyel szenátus határozatot fogadott el szerdán "a második világháború idején a hazájuk elleni kettős agresszió elől Magyarországon menedéket talált" lengyeleket segítő idősebb Antall József és a lengyel menekültek vezetőjeként zsidókat mentő Henryk Slawik emlékére
Elutasították a Merkantil Bank és a Merkantil Car Zrt. mai devizahiteles keresetét. A bíró a szóbeli ítélethirdetés során mindkét pénzintézmény esetében kifogásolta az általános szerződési...
Önként jelent meg egy dél-franciaországi rendőrőrsön szerdán az a három feltételezett dzsihadista, akiknek letartóztatását előző nap tévesen jelentette be a belügyminisztérium.
Az Európai Központi Bank két napja adta ki a megújult 10 eurós bankjegyet, és egy kampányt is útjára indítottak a népszerűsítéséért. Várják az új 10 euróssal készített selfie-ket, cserébe még díjat...
Az idei mellékút-felújítási program keretében befejeződött az Újpest - Veresegyház - Galgamácsa közötti 2102-es út mintegy 7 kilométernyi szakaszának korszerűsítése, a projektre 1 milliárd 483 millió forintot költöttek uniós forrásból - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője szerdán az MTI-t.
Tantermi képzést, mentori segítséget és az ügyfélkapcsolati munkában való részvételt ígér a leendő gyakornokoknak öt nagy kommunikációs ügynökség. Közleményük szerint a minőségi utánpótlás-nevelést szeretnék elősegíteni.
A rendőri intézkedésről készült képfelvétel az érintett rendőr hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozható, ha az nem öncélúan történik - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) abban az ügyben, amelyet az Index hírportál kezdeményezett azért, mert egy perben a bíróság jogsértőnek minősítette fotók közlését.
A párizsi fellebbviteli bíróság felfüggesztette a Nicolas Sarkozy volt államfő ellen korrupció gyanúja miatt júliusban indított hivatalos eljárást - közölték szerdán igazságszolgáltatási források.
A kormány azt szeretné, ha Magyarország kutatás-fejlesztési központ lenne Európában - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerdán Budapesten. Szabó László külgazdasági és...
Az 53 éves férfi saját vállalkozása telephelyén rakodott köveket, amikor a munkagép megdőlt és a kanala maga alá temette. Bűncselekmény vagy idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A férfi életét vesztette. (MTI)
És még a főnök egészségéért is aggódni kell, mert Kim Dzsongun már három hete nem mutatkozik a nyilvánosság előtt. 2001 óta nem volt ilyen alacsony a fejadag, amit a nyáron már negyven dekára is feltornásztak. (MTI)
Újabb drogterjesztőket fogtak el a józsefvárosi zsaruk. A „családi vállalkozókra" összehangolt akció keretében törték rá az ajtót. A gyanú szerint a drogüzletben a nagymama is részt vett, ágyából, műlába mellől került elő kábítószergyanús anyag.
1989. szeptember 24. vasárnap: Kelet-Európáról is beható tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államokban a szovjet és az amerikai külügyminiszter. Az Ipari Minisztérium felmérése szerint a következő három évben körülbelül 30-40 százalékkal csökken a haditechnikai termelés.
Torinóban tanácskoznak az Európai Unió kulturális miniszterei az Oktatás, Ifjúság, Kultúra és Sport Tanács szerdai informális miniszteri ülésén, amelyet az EU Tanácsának olasz elnöksége szervezett.
A hazai privátbankok számára a 2013-as év nagyon jól sikerült, a friss adatok szerint a lendület ebben az évben is kitartott, 6 hónap alatt 192 milliárd forinttal (6,9%-kal) nőtt a kezelt vagyon. A...
Jogos lehet Kovács Béla felháborodása az Index vele kapcsolatban megjelent cikke miatt, könnyen elképzelhető ugyanis, hogy formálisan nem történt beszervezés az orosz titkosszolgálat részéről – ezt Földi László nemzetbiztonsági szakértő mondta az ATV Start című műsorában.
A Nyugat támogatását élvező szíriai ellenzék kifogásolta szerdán, hogy az ország területén az Egyesült Államok irányításával indított légicsapások kizárólag az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetet veszik célba, míg Bassár el-Aszad elnököt békén hagyják.