Miután az AstraZeneca megszerzésére tett törekvések zátonyra futottak, a Pfizer továbbra sem tett le arról, hogy részben adóoptimalizáció céljából felvásárolja egyik szektortársát. Piaci értesülések...
Elutasította a Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt. és a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt. által a magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága 1,5 millió forintra büntette az Újpest FC-t a vasárnapi, Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésen történtek miatt.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk egy hidegfront hozott friss havat a gleccserekre. A front már tegnap délután elvonult és helyét a napsütés vette át, jó idő és optimális hóviszonyok fogadják azokat, akik jelenleg a gleccsereken síelnek. A következő hidegfront holnap érkezik.
A harmadéves egyetemista négy külföldit és egy spanolt szurkált meg egy órán belül az észak-spanyolországi Lleidában. Elfogták és a pszichiátriára szállították. Az El Pais értesülései szerint ámokfutása előtt a lakását is felgyújtotta. (MTI)
Újabb légicsapások értek a szerdára virradó éjjel olyan szíriai területet a török határ közelében, amely az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita terrorszervezet ellenőrzése alatt áll - közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Ez év végén a törvény szerint megszűnik a korkedvezményes nyugdíjazás lehetősége. Ezt azok vehették igénybe, akik éveket dolgoztak veszélyes munkakörökben, és az egészségük védelme érdekében korhatár előtt mehettek nyugdíjba. A Policy Agenda azt nézte meg, hogy miért tart a kabinet bizonytalanságban tart több tízezer embert, és hogyan ütöttek vissza a nyugdíjrendszer kapcsán korábban tett elvi…
A Monetáris Tanács 2014. szeptember 23-ai ülésén döntött arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszer számára biztosítja a lakossági devizahitelek kivezetéséhez - ennek részeként az elszámoláshoz és a forintosításhoz – szükséges deviza mennyiségét. A jegybanki program célja, hogy a lakossági devizahitelek kivezetése gyorsan, rendezetten, a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése…
A megújuló energiák megjelenésével egy merőben új modell kezd kialakulni az európai energiapiacon, amelynek lényege, hogy a termelés sokkal közelebb kerül a fogyasztás helyéhez. A decentralizált...
A Párizsi Autószalonra meglehetősen érdekes újdonsággal készül az Infiniti. Legnagyobb szedánjuk, a Q70 (azaz M) adja az alapot ahhoz a négyajtós kupéhoz, amely Q80 néven a márka új zászlóshajója lesz.
Az ősz beköszöntével egyre gyakoribbak a megbetegedések, melyek megelőzése nemcsak az egyén, hanem egy-egy vállalat számára is fontos: a sikeres prevenció csökkenti a kieső munkaórák számát, fokozza a termelékenységet és ezért értékelhetően növekszik a cég nyeresége.
Hosszú évek stagnálását követően tavaly óta növekszik a házasságkötések száma hazánkban. 2013-ban közel 37 ezer esküvőt rendeztek, ami 2%-kal több az előző esztendőnél. A nyári hónapok messze a legnépszerűbbek, csak augusztusban több mint hétezer menyegző volt országszerte. Pedig az őszi esküvőnek is megvan a varázsa!
Malária gyanújával kezelik azt a nigériai diáklányt, akiről még kedden azt hitték, hogy ebolás. A budapesti Szent László Kórház infektológusa elmondta, hogy a két betegség kezdeti tünetei rendkívül hasonlóak.
Katyn nemcsak a barbár népirtás, hanem a politikai cinizmus és politikai cinkosság egyik történelmi mementója is - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Katyn - tömeggyilkosság, politika, erkölcs című kiállítás megnyitóján, szerdán a fővárosban.
Az MNB Monetáris Tanácsa szeptember 23-i, keddi ülésén döntött arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank a bankrendszer számára biztosítja a lakossági devizahitelek kivezetéséhez, az elszámoláshoz és a forintosításhoz is szükséges deviza mennyiségét - mondta Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója a jegybank tájékoztatóján
Az esti órákban és a hétvégeken egyáltalán nem számítanak a szolgáltatók az ellenőrzésekre, így gyakran mellőzik is a nyugta- és számlaadást. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-Alföldön vizsgálta a kuponos szállásokat, a horgászathoz kötődő szolgáltatásokat, a taxisokat és a bringó-hintó kölcsönzést is. A revizorok még egy lakókocsit is bevetettek a nyáron – írja a dehir.hu.
Édességmegvonásban szenvedő diétázóknak is kiváló! :) Előkészítési idő: 40 perc Főzési idő: 15 perc Hozzávalók: • 1,5 kiló sütőtök • 2 nagy alma • 2 hagyma • 3 fokhagyma • kábé 2 liter zöldségalaplé • 1,5 deci sűrű tejszín • 6 zsályalevél • só • bors • fél deci olívaolaj • 1 evőkanál margarin vagy vaj 1. A sütőtököt hámozd meg és vágd fel kábé 2x2 centis kockákra. 2.…
A párizsi fellebbviteli bíróság felfüggesztette a Nicolas Sarkozy volt államfő ellen korrupció gyanúja miatt júliusban indított hivatalos eljárást - közölték szerdán igazságszolgáltatási források.
Olvasónk küldte ezt a képet, amit Fehérvári úti irodájukból fotózott, és ami alapján úgy tűnt, hogy valami nagyon ég Gazdagréten. Kisdi Máté tűzoltó főhadnagy, a fővárosi katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatása alapján ennél szerencsére kevésbé drámai a helyzet, egy elhagyott, 30 négyzetméteres … Folytatás
Még az önkormányzati választás előtt fontos lenne több információt megtudni a Varga Mihály által körvonalazott kiadáscsökkentésről - mondta az Országgyűlés MSZP-s alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hiller István azt is hangsúlyozta, hogy az önkormányzati választás után szükségessé és aktuálissá válik a baloldal újjászervezése.
A párizsi fellebbviteli bíróság felfüggesztette a Nicolas Sarkozy volt államfő ellen korrupció gyanúja miatt júliusban indított hivatalos eljárást - közölték szerdán igazságszolgáltatási források
Joseph Gordon-Levitt, Douglas Booth és mások lelkes tweetjei! Emma Watson, akit leginkább a Harry Potter-filmekből ismerhetünk, nagy hatású beszédet tartott szombaton a New York-i ENSZ-székházban – itt írunk róla bővebben. Azóta is özönlenek a magasztaló üzenetek a Twitteren. Mivel a beszéd elsősorban arról szólt, hogy a nemek közötti egyenlőség a férfiakat is érinti, nekik is fontos lenne, ezért…