2014. szeptember 23. kedd

szept. 23
14:31
NVI: kevesebb jelölt indul az önkormányzati választáson (Infostart)
Hat és félezerrel kevesebb jelölt indul az október 12-i önkormányzati választáson, mint négy éve, a nemzetiségi jelöltek száma pedig háromezerrel kevesebb - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 23
14:31
Párizsban terepet keres a Citroën C1 (Auto Pult)
Urban Ride utónévvel, tanulmányként érkezik a Párizsi Autószalonra a Citroën legkisebb autója. A második generációba lépett C1 ezúttal magas lábakon teszi magát a nagyközönségnek.
szept. 23
14:33
Orbán Viktor: több mint 4,1 millió ember dolgozik (Infostart)
Oda jutottunk, hogy 10 millió emberből valamivel több mint 4 millió 100 ezer dolgozik, és mindannyian fizetünk adót; ez azt jelenti, hogy többen toljuk a szekeret, mint ahányan ülünk rajta - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. új gyógyszergyártó részlegének avatásán.
szept. 23
14:33
Bemutatta a jövő kamionját a Mercedes-Benz (Auto Pult)
Tablethalmok és kipihent, jól öltözött sofőrök – ilyen lesz a Mercedes-Benz szerint a közúti szállítmányozás jövője. Tíz esztendő múlva önvezető kamionok róják majd az autópályákat, vezető helyett felügyelővel a volán mögött.
szept. 23
14:35
Lencsevégre kapták a megvadított Alfa Romeo 4C prototípusát (Auto Pult)
Az Alfa Romeótól már régóta várjuk a megújulást, amire nemrégiben három új, fejlesztés alatt álló modell ígéretével reagáltak, ám semmi konkrétummal nem tudtak szolgálni számunkra. Most azonban úgy tűnik, hogy az egyik jelenleg is piacon lévő pehelysúlyú sportolójuk, a 4C frissülhet valamelyest, legalábbis ami a hajtásláncát illeti.
szept. 23
14:36
Nem okozott meglepetést az MNB - változatlan maradt a kamatszint (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2014. szeptember 23-i ülésén az előzetes várakozásoknak megfelelően változatlanul (2,1%-on) hagyta a jegybanki kamatkondíciókat.
szept. 23
14:38
Folyamatosan szegényedik a magyar (ProfitLine)
Központi Hitelinformációs Rendszer nemrég nyilvánosságra hozott adatai szerint rekord méreteket öltött az eladósodottság hazánkban. A BAR-listára koncentráló jelentésből kiderül, hogy a júliusi adatok alapján 8 190 000 élő, illetve 851 ezer lezárt szerződés jelenik meg a rendszerben, melyek 4 millió 857 ezer lakossági ügyfélhez kapcsolódnak. Az is kiolvasható a friss adatokból, hogy több mint 800…
szept. 23
14:45
Kopint-Tárki: éves szinten 3,5 százalék körüli gazdasági növekedés várható az idén (Infostart)
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet szakértői szerint a magyar gazdaság az idén 3,5 százalék körül bővül, jövőre pedig 2,7 százalékkal.
szept. 23
14:45
Újabb jóslat jött a magyar gazdaságról - kinek lesz igaza? (Privátbankár)
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet szakértői szerint a magyar gazdaság az idén 3,5 százalék körül bővül, jövőre pedig 2,7 százalékkal.
szept. 23
14:45
Scherzinger lerészegedett a szülinapi bulin (Blikk)
London – Születésnapi ajándék volt Nicole Scherzinger (36). Az amerikai énekesnőnek egy orosz milliárdos 100 ezer fontot (39,5 millió forintot) fizetett azért, hogy fellépjen a bulijában, egy elegáns londoni szórakozóhelyen.
szept. 23
14:45
Kovács Béla "titkosszolgálati lejárató akciónak" tartja az Index cikkét (Infostart)
"Újabb mocskos titkosszolgálati lejárató akciónak" minősítette a jobbikos Kovács Béla az Index keddi cikkét.
szept. 23
14:45
A brazilok gazdaságának növekedése erősen lelassul (Blikk)
szept. 23
14:45
Schiffer ebben látja Magyarország kitörési lehetőségét (Alternatív Energia)
Az LMP társelnöke Baranyában.
szept. 23
14:45
Adóügyben ismét elmarasztalták Magyarországot (Adózóna)
Hat olyan ügyben hozott elmarasztaló ítéletet kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága Magyarország ellen, amelyekhez hasonlókban a bírák már korábban is megállapították, hogy a magyarországi szabályozás vagy eljárás sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
szept. 23
14:45
Az amerikaiknál is elszakadt a cérna! (Portfolio)
Az amerikai kormány megváltoztatta a társasági adózási szabályait annak érdekében, hogy az államokbeli vállalatok nehezebben tudják elkerülni az Amerikában esedékes adófizetési kötelezettségüket -...
szept. 23
14:45
Trágyát öntöttek a minisztérium elé (ATV)
Két talicskányi marhatrágyát öntött a Földművelésügyi Minisztérium egyik kapuja elé az Együtt-PM - közölte az MTI-vel kedden Szabó Rebeka, aki elmondta, arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a korábban a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola által fenntartott biogazdaság földjein az új bérlők vegyszereket használnak.
szept. 23
14:47
Kevesebben repültek a nyáron (Blikk)
szept. 23
14:47
A monetáris tanács nem változtatott az alapkamaton (Alternatív Energia)
Ezt várták az elemzők.
szept. 23
14:47
Vitaminbomba minden napra (Portfolio)
A zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő program indult Észak-Magyarországon...
szept. 23
14:47
Garabits lopni tanította és megütötte Hunvaldot (ATV)
Idióta Hunvaldéknak megmondtam: lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik – többek között erről beszél Garabits Károly, a VII. kerület balliberális egyéni képviselőjelöltje azon a hangfelvételen, amelyet a Magyar Nemzet tett közzé.
szept. 23
14:48
"A 2022-es vb-t Katar fogja megrendezni" - mondják a szervezők (Sport365)
A helyi szervezők szerint biztos, hogy Katar rendezi a 2022-es világbajnokságot annak ellenére, hogy Theo Zwanziger, a FIFA végrehajtó bizottságának német tagja egy friss interjúban arról beszélt, változni fog a helyszín.
szept. 23
14:49
Több százezren lettek a helytelen gyógyszerhasználat áldozatai (Blikk)
szept. 23
14:49
Program a dolgozói szegénység ellen (Alternatív Energia)
Középtávú bérfelzárkóztatási programot ajánl a MASZSZ.
szept. 23
14:49
Felvétel: Papnak öltöztek, leugrottak a kultúrpalotáról (ATV)
A varsói rendőrség a lakosság segítségét kérte annak a négy fiatalembernek az elfogásához, akik katolikus papnak öltözve bázisugrást hajtottak végre a lengyel főváros központjában álló emblematikus felhőkarcoló, a Kultúra és Tudomány Palotája tetejéről.
szept. 23
14:50
Vb-második lett Schumacher fia! (Sport365)
Egyre komolyabb eredményeket ér el, s egyre nagyobb céljai vannak Michael Schumacher fiának, Mick Schumachernek az autósportban. A 14 éves tehetség a hétvégén ezüstérmes lett az FIA gokart-világbajnokságán!
szept. 23
14:51
Négyen ugrottak le a varsói kultúrpalota tetejéről (Blikk)
szept. 23
14:51
Marhatrágya a minisztérium elé (Alternatív Energia)
Kishantos miatt tiltakoznak.
szept. 23
15:03
Áder: a paksi bővítés nem növeli Magyarország kitettségét (Infostart)
Az éghajlatváltozásról eddig tartott tanácskozások szócséplésnek tűnnek - ismerte el Áder János köztársasági elnök az Origónak nyilatkozva, miközben épp a ma kezdődő újabb, ezúttal New Yorkba szervezett klímacsúcsra tartott. A repülőn készített interjúban az államfő arra is kitért, hogy a paksi bővítés nem növeli az orosz kitettséget, ám korainak tartotta azt a kérdést, hogy újrázna-e.
szept. 23
15:03
Két talicska trágyát öntött az FM elé Szabó Rebeka (PM) (Gondola)
Két talicskányi marhatrágyát öntött a Földművelésügyi Minisztérium egyik kapuja elé az Együtt-PM - közölte az MTI-vel kedden Szabó Rebeka, aki elmondta, arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a korábban a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola által fenntartott biogazdaság földjein az új bérlők vegyszereket használnak
szept. 23
15:03
A magyar kormánytól tanul Venezuela (Kreatív Online)
Nemzeti kommunikációs ügynökséget állítanak fel.
szept. 23
15:03
Trágyát öntöttek a minisztérium elé (Blikk)
szept. 23
15:03
Elutasították az Argenta Credit keresetét (Alternatív Energia)
Újabb pénzintézet veszített.
szept. 23
15:03
MNB: már októberben kiütné a "plafont" a Növekedési Hitelprogram (Portfolio)
A szeptember közepi állapot szerint a Növekedési Hitelprogram II. szakaszában 380 milliárd forintnyi hitelt folyósítottak a bankok, a hónap végére elérhető a 400 milliárd forint, sőt októberben...
szept. 23
15:03
Svájci lap: Orbán leszámol egy oligarchával (ATV)
A svájci konzervatív Neue Zürcher Zeitung a Fideszen belüli hatalmi harccal foglalkozik.
szept. 23
15:05
Szakértőket követel a baloldali jelölt (Alternatív Energia)
Garabits Károlyt egy állítólagos hangfelvétellel rágalmazzák.
szept. 23
15:05
Milliók hagyhatják el Ukrajnát! (Portfolio)
Akár 4,6 millió orosz anyanyelvű ukrán is bevándorolhat Oroszországba - mondta az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat (FMSZ) elnöke a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapnak. A kedden közölt...
szept. 23
15:07
Gyengült kissé a forint a kamatdöntést követően (Alternatív Energia)
A pénzpiac is ezt várta.
szept. 23
15:09
4 éve most a legolcsóbb az ezüst, de a befektetők türelmesek (ProfitLine)
A befektetők jobban kitartanak az ezüst, mint az arany mellett. Ezt jelzi az is, hogy a legnagyobb amerikai ezüst ETF, az iShares Silver Trust részvény darabszáma 2006-os létrehozása óta először meghaladta a vezető amerikai arany ETF-ét, az SPDR Gold Trustét.
szept. 23
15:09
DK: Rubovszky György mondjon le! (Alternatív Energia)
"A magyar demokrácia van ellenzékben."
szept. 23
15:11
Áttörést hozott a gázpiacon az új gázév (ProfitLine)
Július eleje óta közel 26,5 millió köbméter földgáz cserélt gazdát a CEEGEX szervezett földgázpiacon, amely az év első hat hónapjában kereskedett mennyiség több mint százszorosa. Az elmúlt hónapokban inkább keresleti piaccá váló szervezett földgázpiactól a kereskedési aktivitás további erősödését várják a piac elszámolását végző KELER KSZF szakértői. Öt éven belül akár a teljes magyar…
szept. 23
15:21
Ma ők vesztettek az állammal szemben (Privátbankár)
Az UniCredit Bank, az Argenta Credit és az Impuls-Leasing Hungária Pénzügyi Lízing Zrt. magyar állam elleni keresetét is elutasította a Fővárosi Törvényszék.
szept. 23
15:21
Akár több millió ukrán is áttelepülhet Oroszországba (Infostart)
Akár 4,6 millió orosz anyanyelvű ukrán is bevándorolhat Oroszországba - mondta az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat (FMSZ) elnöke a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapnak.
szept. 23
15:21
Merkel: sikeresek a görög reformok (Gondola)
Görögország jól halad a reformok végrehajtásával, és gazdaságában hamarosan beindulhat a növekedés - mondta a német kancellár kedden Berlinben a görög miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után
szept. 23
15:21
Halálra gázolt egy férfit a vonat (Blikk)
szept. 23
15:21
Az Impuls Leasing sem járt sikerrel (Alternatív Energia)
Újabb devizahiteles ügy zárult le első fokon.
szept. 23
15:21
MNB: idén nulla infláció lesz, így sokáig marad az alacsony kamat (Portfolio)
A jegybank indoklása szerint tartósan laza monetáris kondíciókra van szükség a jövőben, hogy teljesüljön a középtávú inflációs cél - ebben tehát nem változott a kamatpolitikával kapcsolatos...
szept. 23
15:21
Mennyiért veszünk használt autót? (Pénzcentrum)
Az autók 14 százaléka Opel, 12 százaléka Ford, 11 százaléka Suzuki....
szept. 23
15:21
Halálra gázolt egy férfit az egri gyors (ATV)
Halálra gázolt egy ismeretlen férfit az Egerből Budapestre, a Keleti pályaudvarra tartó gyorsvonat Nagyút és Ludas között kedden kora délután, emiatt kisebb késések alakultak ki a vonalon - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
szept. 23
15:21
Megvan Cristiano Ronaldóék új edzője! (Sport365)
Fernando Santost nevezték ki kedden a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.
szept. 23
15:21
Serie A: Hazai pályán gálázhat a Juve, idegenben izzadhat a Milan (Agroinform)
A bajnoki címvédő a Cesenát fogadja, amely csapat ellen alighanem csak a gólkülönbség kérdéses.

Keresés