A honfoglalás előtti és utáni időszakot mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum szerdán megnyílt, 9-10. századi állandó kiállítása, amely korszerű eszközökkel igyekszik közelebb hozni a látogatókhoz a korabeli Kárpát-medence világát.
Jövő hétfőtől lesznek elérhetőek a kormány új lakossági energiahatékonysági pályázatai, összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre három különböző pályázatból - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikai helyzetről, a világ konfliktusairól és a keresztények üldözéséről is szó volt Ferenc pápa és a Zsidó Világkongresszus küldötteinek találkozóján.
Kína a megújulás és a jólét ázsiai évszázadára készül, és az építkezésben partnernek invitálja nagy szárazföldi szomszédját, Indiát egy olyan időszakban, amikor újrarendeződni látszanak a földrész hatalmi viszonyai, s amikor Peking nem engedheti meg magának, hogy a feltörekvő Indiával feszült legyen a viszonya.
A termelékenység növelése, a tevékenységhez szükséges forrás előteremtése és a helyi lakosok támogatásának megszerzése a három legnagyobb kockázata a bányacégeknek világszerte – állítja az EY legfrissebb tanulmányában.
Több mint 17 milliárd forint értékű fejlesztés lesz a budapesti Dagály fürdő területén - tájékoztatta Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a fürdő törzsvendégeit szerdán a helyszínen.
Folytatódott a vagyon gyarapodása a befektetési alapok piacán augusztusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szerdán az MTI-vel.
Bármiféle meglepetést nélkülözve, mégis izgalmakkal átitatva érkezik az Opel Adam legizmosabb verziója. Az S a gyártó 1,4 literes turbómotorjának 150 lóerős verzióját kapja.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
Az Air France vezetősége szerint a pilóták sztrájkja miatt csütörtökön is törölni kell a járatok 60 százalékát, annak ellenére, hogy a kormány a megmozdulás befejezésére kérte a francia légitársaságot.
Erős gyengüléssel zárták a szerdai kereskedést a moszkvai értéktőzsde iránymutató indexei, miután előző nap este kiderült, hogy pénzmosás vádjával bűnvádi eljárást indítottak egy orosz milliárdos ellen.
A TakarékBank elemzői az elmúlt negyedévben előre jelzett 3,1 százalékról 3,5 százalékra emelték a GDP idei várható növekedését, jövőre 2,9 százalékos bővülést várnak; a javuló gazdasági mutatók alapján pedig nem tartják indokoltnak Magyarországnak a leginkább kockázatos országok közé történő besorolását - mondta Suppan Gergely, a bank vezető elemzője szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen.
Budapest — Eldőlt szerdán Pintér Attila (48) sorsa? A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az OTP székházában járt, s a honi futballszövetség (MLSZ) vezetőinek beszámolt az eddig végzett munkájáról.
Moszkva és Kairó között 3,5 milliárd dollár (több mint 845 milliárd forint) értékű fegyverszállításról született előzetes megállapodás - jelentette szerdán az egyiptomi sajtó orosz forrásokra hivatkozva.
Budapest — Továbbra is dúl a harc a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) és a raliszakág között! S az értelmetlen háború már oda vezetett, hogy az év egyik leginkább várt versenye, a Budapest-rali elmarad.
Az MNB kezdeményezése alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte az ALBA Takarékszövetkezet felszámolását. Húsz munkanapon belül így megtörténik a betétesek kártalanítása.
Budapest — Hímes tojásként vigyáznak a börtönben K. S. Szilárdra (38), a gólyatábori erőszakolás gyanúsítottjára. Miután ugyanis több újságban és a tévében is megjelent az arcképe, rabtársai pontosan tudják, ki került melléjük.
A Gazprom teljesíti az európai partnerekkel szemben fennálló szerződéses kötelezettségeit - erről biztosította Vlagyimir Putyin orosz elnököt Alekszej Miller, az orosz gázipari vállalat vezérigazgatója szerdán.
Budapest - Az egykori színész házaspár felnőtt lánya, Rékasi Eszter (25) képviselőnek jelöltette magát a II. kerületben a demokratikus és liberális nézeteket valló Együtt PM színeiben.
Budapest — Czeizel Endre fia, Gábor (53) nagyon félti nagybeteg édesapját, ugyanakkor büszke rá, hogy a végsőkig küzd azért, amit mindennél jobban szeret.
Budapest - Puskás Peti (29) is dzsungelharcos lesz! A Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor teljes szereplőgárdájának névsora ugyan csak holnap derül ki, a Blikk információi szerint Puskás Peti énekes-színész is utazni fog!
A társadalom gyorsuló elöregedésének kettős hatása lesz a leendő nyugdíjasokra. Miközben egyre több fizetőképes nyugdíjas fogyasztóval számolhat a világkereskedelem és átalakulhat a turizmus szerkezete is, az idősek számának növekedése az állami nyugdíjrendszereket instabillá teszi: várhatóan egyre többről kell lemondania azoknak, akik az elkövetkezendő években, évtizedekben érik el a korhatárt,…
Budapest ― Varga Viktor (26) máris becsajozott? Bombaként robbant a hír, hogy az énekes és Cinthya Dictator (24) életre szólónak tűnő kapcsolata zátonyra futott.
Az eddig nyitva tartó gleccserpályák (Hintertux, Zermatt, Saas-Fee, Stelvio, Sölden, Mölltal és Stubai) után a héten újabb pályákon lehet majd síelni az Alpok gleccserein. Már biztosnak látszik, hogy a tiroli Pitztal és Kaunertal, valamint a dél-tiroli Schnalstal (Val Senales) is megkezdi hétvégén az idei szezont.
Óriási dugót okozott Budapest belvárosában az a konvoj, amely a délutáni csúcs idején zárt le egy felüljárót. A tiltakozók azt követelték, hogy a rendőrség nyomozza ki, felelősek-e a bankok a devizahitelesek meglopásáért.
Drágulhat a gáz, ha az orosz válság miatt elszaladnak a gázárak - ezt Kövér László mondta egy lakossági fórumon. A házelnök szerint ebben az esetben is az a cél, hogy a szolgáltatók csak annyi költséget számítsanak fel a fogyasztóknak, amennyiből üzemeltethető a társaság.
Az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság, illetve a nyugdíjszervek nemzetközi tanácsadónapokat szerveznek szeptemberben három helyszínen, ahol az érdeklődők arról kaphatnak tájékoztatást, hogy például az ausztriai munkavégzést hogyan kell beszámítani a nyugdíjba.
Továbbra is hibahatáron belül van a különbség az elszakadásra és a maradásra szavazók tábora közt Skóciában. A függetlenségpártiak szerint az elválással erősödne Skócia gazdasága. Az ellentábor szerint viszont erősebb érvek szólnak a maradás mellett. Ma lesz a sorsdöntő népszavazás.