A nők munkavállalásának útjában állt a bölcsődei férőhelyek hiánya is, emelte ki Kurucz Éva kormányszóvivő egy budakalászi bölcsőde átadásán, írja az edupress.
Szeptember 1-jétől már csak online pénztárgépet használhatnak a vállalkozások. Jelenleg 163 700 kassza áll összeköttetésben az adóhatósággal. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal folyamatosan ellenőriz.
A napi.hu összegyűjtötte a szeptember elsejétől életbe lépő változásokat. Tovább csökken a villanyszámla, bővül a jótállás köre, önállósul a Testnevelési Egyetem.
A művészeti igazgatói feladatokat Szegő György, az I. Építészeti Nemzeti Szalon kurátora, a gazdasági igazgatói teendőket pedig Medgyes Piroska eddigi megbízott ügyvezető látja el.
Hosszú küzdelmet ígért Barack Obama az Iszlám Állam ellen, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok már meg is kezdte a harcot a brutális terrorhadsereg „gyökeres kiirtására”. Az erős szavak ellenére azonban nem egyértelmű, hogy van-e, és ha igen, milyen stratégiája van Washingtonnak az internacionális dzsihádista sereg ellen. A Hetek cikke.
52 ezer kacsa úszott vasárnap a Duna vizén. Szingapúr Taiwan, és London után tegnap Budapesten is megrendezték a kacsafutamot. A hazai verseny az UNICEF-et támogatja. A szervezők minden eladott kacsa árából 100 forintot utalnak át a szervezetnek. Részletek a videóban.
A német külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Oroszország szárazföldi összeköttetést akar teremteni az általa bekebelezett Krím félszigettel Délkelet-Ukrajnában.
A Fővárosi Törvényszék 11 bank és pénzintézet, köztük takarékszövetkezetek és lízingcégek devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalja ma. 20 tárgyalás már megvolt, de még senki sem győzte le az államot.
Becslések szerint több tíz tonna gomba termett az állami erdészetek területén - írja a Magyar Nemzet. Augusztus közepétől nem büntetik meg az autósokat, ha jóhiszeműen más zónában indítanak mobilparkolást, mint amelyben állnak - olvasható a Népszabadságban.
Az izraeli hadsereg bejelentette egy hozzávetőleg 400 hektáros ciszjordániai terület - telepbővítést lehetővé tévő - kisajátítását, ám a lépés árthat a gázai konfliktus lezárását célzó béketárgyalásoknak.
Siófokon összességében jól alakult az idei szezon, a strandolás szempontjából gyakran kedvezőtlen időjárást ellensúlyozta a programok választéka, ennek köszönhetően pár százalékkal tovább nőtt a vendégéjszakák száma - nyilatkozta Hoffmann Henrik, a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke az MTI-nek.
Mára a keleti és nyugati tájak között nagy időjárásbeli különbséget jósol az idokep.hu. A Dunántúlon csapadékos, szeles, keleten változóan felhős-napos idő várható. Nyugaton itt-ott csak 13-15, de a Tiszántúlon akár 27-29 fok is lehet. Mindez az az iskolakezdés napján, tipikus! Én szakadó esőben … Folytatás
Ruhástól ugráltak az első emeleti teraszról a diplomaták által hátrahagyott amerikai követséghez tartozó úszómedencébe egy iszlamista milícia tagjai, erről felvétel is készült, amely a Youtube-ra is felkerült.
Mától csak sárga taxival lehet utazni Budapesten. Az új taxirendelet egy évvel ezelőtti bevezetése után minden taxisnak meg kellett újítania engedélyét, annak egyik feltétele volt a jármű sárgára színezése.
Az egy éve bevezetett taxirendelet alapján a taxik mától csak sárgák (ún. traffic yellow színűek) lehetnek. De kötelező például a légkondi, a bankkártya-terminál és az évszaknak megfelelő gumiabroncs is. A fix tarifa úgy néz ki, hogy az alapdíj 450 forintra, a … Folytatás
A 18 ezres Ashburtonben léő hivatalban egy 48 éves férfi két ott dolgozó nőt agyonlőtt, egy másikat súlyosan megsebesített, majd elmenekült. A rendőrség keresi John Henry Tullyt, aki terepszínű ruhában meg símaszkban volt, és egy shotgun lehet nála. Mindenkinek azt javasolják, … Folytatás
Az ingázók számát meg tudják becsülni, de arra nincs pontos válaszuk, hányan költöznek el az országból. A KSH elnöke szerint mások is hasonló problémákkal küzdenek.
Rendhagyó tesztre vállalkozott a Bors, munkatársaink betűvadászatra indultak Budapesten. Fél óra alatt közel harminc helyesírási hibát fedeztünk fel kirakatokban, étlapokon, falragaszokon. Senkit nem zavarnak?
Nem a bizonyítványaid, hanem az eredményeid tesznek sikeressé, a siker viszont nem biztos, hogy boldoggá tesz majd - állítja Alan Collins. A SuccessInHR.com alapítója szerint azt is át kell értékelned, hogy valójában kinek és miért is dolgozol, így ha kirúgnak, akkor sem érzed magad lenullázva.
A múlt év őszihez képest 5,7 százalékkal kevesebbe kerül az áram hétfőtől, miután a rezsicsökkentésről februárban hozott törvény erre vonatkozó szabálya vasárnap hatályba lépett.
A férfi viadal első komoly meglepetéseként vasárnap kiesett a spanyol David Ferrer a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában.
Németország 1939. szeptember 1-jén rohanta le Lengyelországot. De 100 éve ezen a napon lett Szentpétervárból Petrográd, illetve 10 éve volt a beszláni túszdráma. És ha ez nem lenne elég: ma van a tanév első napja.