Zagyvaszántó—Budapest - György Zsolt (38) haldoklik, ezt a családja is jól tudja. A férfi nyolcvan még élő és száz, azbesztmérgezésben már elhunyt sorstársa miatt is küzd: beperelte az államot.
A törvényben meghatározott határidőig, vagyis szeptember 24-ig valamennyi pénzintézeti keresetről határozatot hoz a Fővárosi Törvényszék - közölte a bíróság elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Tököl – Immár harmadszor „ünnepelte" rács mögött születésnapját Damu Roland (40), aki már kitöltötte 4,5 éves börtönbüntetése felét. Kedvezményi tárgyalásán hamarosan arról dönthetnek, hogy mikor tarthatja meg a nászéjszakáját.
Több mint kétmilliárd forint értékű, 232 karátos, 46,4 grammos nagy fehér gyémántot bányásztak a dél-afrikai Cullinan bányában - közölte kedden a bánya tulajdonosa.
Kilencen szerepelhetnek a főpolgármester-jelöltek szavazólapján, mert Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt jelöltje nem tudta összegyűjteni a választáson való induláshoz szükséges ötezer érvényes ajánlást.
"A sajtószabadság halála" - így jellemezte a Blikk újságírója azt, ahogyan vele szemben eljárt a Központi Nyomozó Főügyészség. Koós Szabolcs a tanúkihallgatásán nem volt hajlandó elárulni, ki adott neki információkat Oszter Sándor balesetéről. Az ügyészség ezután a bírósághoz fordult, ott pedig arra kötelezték, árulja el informátora nevét. Ő azonban ezt nem tette meg, az ügyészség erre rendőri…
A Parasztbecsület és a Bajazzók című operák Georges Delnon által rendezett premierjével veszi kezdetét szombaton az Operaház új évada, másnap pedig az Erkel Színházban is elindul a szezon Dohnányi vígoperájával, A tenorral.
Hiába bombázzák az Iszlám Állam terroristáit a Közel-Keleten, ha a csoport a világ minden tájáról toborozza tagjait. Az ENSZ éppen ezért most arra kötelezné a tagországokat, hogy akadályozzák meg, és szorítsák vissza a dzsihádturizmust. Azt, hogy fiatal és radikális muszlimok Szíriába vagy Irakba utazzanak és a szélsőséges szervezethez csatlakozzanak.
Egyetlen hajtóművel szállt le a Wizz Air Kolozsvárról Zaragozába tartó járata Budapesten kedd délután, miután madárrajba repült - erősítette meg a társaság.