Az Országos Környezetegészségügyi Intézet előrejelzése szerint a hétvégén a parlagfű pollenkoncentrációja országszerte elérheti a nagyon magas szintet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
Magyarország — Azt gondolja, hogy önre soha nem mosolyog rá a szerencse? Próbálja ki a Blikk Jackpotot! Lapunk nyereményjátékán ezen a héten is több olyan olvasónk lett gazdagabb értékes nyereményekkel, akiket korábban még soha nem ölelt keblére Fortuna.
Három gyerek könnyebben megsérült szombaton egy balesetben, amely a XXI. kerületi Táncsics Mihály utca és Széchenyi István utca kereszteződésében történt - olvasható a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.
Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint eredményes volt a központi költségvetés konszolidációja a legutóbbi három évben, "kézben tartott" volt a gazdálkodás - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke az 52. Közgazdász-vándorgyűlésen Nyíregyházán szombaton.
Három gyerek könnyebben megsérült szombaton egy balesetben, amely a XXI. kerületi Táncsics Mihály utca és Széchenyi István utca kereszteződésében történt.
A nemzetpolitika főbb irányvonalaiban nem fog megváltozni, azonban gazdaságpolitikai eszközök bevonását tervezik - mondta szombaton Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az MTI-nek az ausztriai Felsőpulyán (Oberpullendorf).
Műtőket, sterilizálót és diagnosztikai osztályokat magában foglaló új központi technológiai tömb épül a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház területén, a több mint 3,45 milliárd forint összértékű, uniós és hazai támogatású beruházás alapkövét a nemzeti fejlesztési miniszter tette le pénteken.
A brüsszeli zsidó múzeumnál május 24-én elkövetett, négy halálos áldozatot szedő merénylet francia gyanúsítottját, Mehdi Nemmouche-t saját fogvatartójaként azonosította egy tavaly Szíriában túszul ejtett, azóta kiszabadult francia újságíró.
Kiss Nikoletta arany-, Sibalin Flóra pedig bronzérmet szerzett a balatonfüredi junior nyíltvízi úszó-világbajnokságon, a junior lányok szombati 7,5 kilométeres versenyében, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök indított el.
Javában zajlik a fideszes Szárszónak is nevezhető kötcsei polgári piknik, ahonnan majd még a nap folyamán anyagokkal jelentkezünk. És hiába próbálnánk leplezni, hogy mire készülünk, az MTI szivárogtat: most kiadott képükön Plankó Gergő és Tamás Bence Gáspár beszélget Csizmadia László … Folytatás
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte szombaton a Forma-1-es Olasz Nagydíj időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az első rajtkockából.
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte szombaton a Forma-1-es Olasz Nagydíj időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az első rajtkockából.
A Juventus francia középpályása, Paul Pogba napjaink egyik legnagyobb tehetségének számít, és Alessio Tacchinardi, a torinói klub korábbi játékosa szerint adottak a kvalitásai ahhoz, hogy egyszer egy lapon említsék a legnagyobbakkal.
Lica és Mel egy észak-spanyol menhelyen éltek, elég rossz körülmények között. Nemzetközi állatvédő szervezet talált rájuk, majd némi keresgélés után a veresegyházi medveotthonban helyezték el őket. Fotó: Máthé Zoltán/MTI
Korábban a 105-ös kilométernél egy nyergesvontató ütközött egy autóval, átszakította a szalagkorlátot, Hegyeshalom felé vezető oldalon állt meg. 4 sérült van.