Budapest Ellopták Orosz Barbara (34) telefonját! A csinos műsorvezető teljesen kiakadt, ugyanis meglovasították mobilját, ami nem is csoda, hiszen a telefon értékén túl számos fontos adatot tárolt benne. Ráadául attól is félt, hogy a magán célra készített fotói nyilvánosságra kerülnek.
Varsó – Az utolsó szám előtt még az élen állt, végül „csak" a hatodik helyen végzett Kovács Sarolta (23) a nők hagyományos versenyében a varsói öttusa-világbajnokságon.
Barack Obama amerikai elnök kijelentette, hogy bizakodó, de szkeptikus az Ukrajna és a kelet-ukrajnai szakadárok között pénteken létrejött tűzszüneti megállapodással kapcsolatban.
A marosvásárhelyi Bernády György Alapítvány kisebbségvédelmi szemináriumának résztvevői azt kérték a román kormánytól, hogy ellenőrizze hatékonyabban a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazását.
Hétfőn veszi kezdetét az év tőzsdei kibocsátása. Az Alibaba megkezdi az elsődleges részvénykibocsátási folyamatot, ami szeptember 18-án zárulhat. A részvények kereskedése egy nappal később indul a...
Ezer lírára büntették 1964-ben Bob Athertont az olaszországi Lericiben, mert szabálytalanul parkolt kismotorjával. Az amerikai férfi idén egyenlítette ki büntetését, 50 dollárt küldött a liguriai kisváros illetékeseinek.
A Minszkben aláírt fegyverszüneti jegyzőkönyvnek nincs közvetlen hatása az embargóra - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken az MTI-nek telefonon Brüsszelből, ahol részt vett az uniós országok agrárminisztereinek tanácsülésén.
Miután az európai agrártermékek egy részére kivetett orosz importtilalom okozta hatások nem mezőgazdasági forrásból fakadnak, megfontolandó, hogy az Európai Unió az agrárpénzeken kívüli forrásokat is mozgósítson a hatások mérséklése érdekében.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Ezt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentette be kétnapos válságülése után. A gyilkos vírus eddigi legsúlyosabb elszabadulásának egyelőre nem látni a végét, ráadásul a terjedéssel egyenesen arányosan nő az esélye annak, hogy a járvány kiszabadul Afrikából. A vírusról magáról itt írtunk … Folytatás
Megkezdődött a 12. Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe pénteken a budai Várban, ahol vasárnapig koncertekkel, könyvbemutatókkal és irodalmi programokkal is várják a látogatókat.
Kína szeretné elkerülni, hogy amennyiben maga váltja a világhatalmak versengésében a "hanyatló" Egyesült Államokat, az az utóbbi rovására történjen - erre a következtetésre jutott a Kínai Kommunista Párt (KKP) nemzetközi konferenciáján Matura Tamás Kína-kutató, aki Pekingben számolt be az MTI-nek tapasztalatairól.
Az Egyesült Államok NATO-beli kulcsfontosságú szövetségesei készek rá, hogy Irakban legyőzzék az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet - jelentette ki pénteken Barack Obama amerikai elnök az észak-atlanti szövetség walesi csúcstalálkozója után pénteken megtartott sajtóértekezletén.
Bizakodásának, de egyben a kételyeinek is hangot adott pénteken az ukrán kormány és a kelet-ukrajnai szakadárok között létrejött tűzszüneti megállapodással kapcsolatban Barack Obama amerikai elnök a NATO kétnapos walesi csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján.
A legjelentősebb szerb feltalálónak szentelt bronz emlékmű alapjait még 2006 novemberében, a világhírű tudós születésének 150. évfordulójára fektették le.
Gyengült a forint pénteken a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon, de este hét órára a délután négyórás adatokhoz képest picit erősödött a magyar fizetőeszköz.
Newport — Ezt egy kicsit benézte, Hollande! A világ egyik legjobb vadászrepülő-kötelékében gyönyörködhettek a tegnap véget ért NATO-csúcs résztvevői, ám úgy tűnik, Francois Hollande francia elnök némi fáziskésésben volt.
A korábbi tervekkel ellentétben nemcsak az egyik, hanem mindkét készülő repülőgép-hordozót hadrendbe állítja a brit királyi haditengerészet - jelentette be a pénteken véget ért walesi NATO-csúcs záró sajtóértekezletén a brit miniszterelnök.
A harcok szüneteltetéséről szóló jegyzőkönyvet írtak alá Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői pénteken Minszkben a kontaktcsoport ülésén
Kis emelkedésekkel búcsúztatják a hetet az irányadó amerikai indexek, a befektetők annak örülhetnek, hogy (egyelőre) megnyugtató hírek érkeztek az orosz-ukrán ügyben. Ma estétől ugyanis életbe lépett...
Véget ért a próbaüzem, hétfőn elindul a fővárosi közbringarendszer, a Mol BuBi (Budapest Bicikli) - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) péntek este MTI-vel.
A NATO-tagországok pénteken a walesi Newportban megállapodtak abban, hogy az ukrán válság fejleményeire való tekintettel megállítják a védelmi kiadások csökkentésének folyamatát
A megállapodás értelmében a két fél kölcsönösen segíti egymást, a Wanhua-BorsodChem további új munkahelyeket hoz létre, a város pedig kiszámítható gazdaságpolitikával segíti a vegyipari óriásvállalatot.
A Kisboldogasszony napjához kapcsolódó, szombaton kezdődő háromnapos búcsún a ferencesek hálát adnak azért, hogy 1989 szeptembere óta újra él ferences közösség Mátraverebély-Szentkúton
A Minszkben aláírt fegyverszüneti jegyzőkönyvnek nincs közvetlen hatása az embargóra - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken az MTI-nek telefonon Brüsszelből, ahol részt vett az uniós országok agrárminisztereinek tanácsülésén.