A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerint a pénteken Budapesten megnyílt libamájfesztivál is segít abban, hogy a magyar víziszárnyas-ágazat, ezen belül a libatenyésztés visszanyerje korábbi jelentőségét, és tovább növelje a vidék eltartó képességét.
Klapka György őszinte, egyben zseniális hirdetésben árulja legendás Vámház körúti zálogházát. A 86 éves Aranyember belefáradt a bizniszelésbe. Bár nem hagyja abba, visszavesz a tempóból.
Emiatt egy hoboli férfi tett feljelentést. A kákicsi gyakornok azt hitte, a pulzátor már nem kell senkinek, ezért magával vitte. De kellett. A rendőrök elkapták, szabálysértés indul ellen. David Cronenberg pedig odalenne ezért a sztoriért. (Bama.hu)
Haláleset miatt rohant ki péntek reggel Sebestyén Balázs a Morning Show stúdiójából. A közlemény szerint családi tragédia történt, és a Bors természetesen tiszteletben tartja a műsorvezető kérését, miszerint ne faggatózzunk, kit gyászol.
Megcsináltam az életművemet, ez a lényeg - mondta Kertész Imre, aki a Szent István Rend átvételéről úgy vélekedik: "amit adnak, el kell fogadni". A Nobel-díjas író Friderikusz Sándornak nyilatkozott, a beszélgetést csütörtök este tűzte műsorára az ATV.
Hangos zajoktól szenvedhet valaki munkahelyi környezetben is, de sokan a szabadidős tevékenységek közben, a túl hangos zenehallgatás miatt válnak idővel halláskárosulttá. Később talán gyógyszerrel is kezelhető lesz a probléma, addig marad a megelőzés.
A baloldal főpolgármester-jelöltje azt ígéri, hogy megválasztása esetén megakadályozza a kormány budai Várba költözését, mert annak nincs haszna, csak százmilliárdos költsége.
A harcok szüneteltetéséről szóló jegyzőkönyvet írtak alá Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői pénteken Minszkben; a fegyvernyugvás helyi idő szerint 18 órakor lép életbe.
Hol másutt, mint a a berlini IFA szakkiállításon mutatta be a Samsung a Galaxy Tab Active táblagépet. A Galaxy Tab Active strapabíró, hordozható kivitelének köszönhetően helytáll minden nehéz helyzetben.
A nyugati piacokon nagy volt a csend a délelőtti kereskedésben, kora délután azonban felpörögtek az események. A várttól elmaradó amerikai foglalkoztatottsági adat hatására erősödés kezdődött. Néhány...
Felfüggesztette a Fővárosi Törvényszék az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított peres eljárását pénteken, és úgy döntött, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elé terjeszti az ügyet. A másik két, pénteki perben a bólyi takarék keresetét elutasította a törvényszék, a hévízi ítélethirdetését pedig elhalasztotta.
A néhai Cornelius Gurlitt gyűjteménye sorsának rendezésével megbízott munkacsoport Claude Monet egy tájképére bukkant a májusban elhunyt német műgyűjtő egy bőröndjében.
Ha valóban fennállnak nemzetbiztonsági kockázatok, akkor Lázár a parlamenti szakbizottság előtt beszámolhat a titokban tartott információkról - érvelt Szél Bernadett.
A rétsági HI-LEX Hungary Kft. közel 490 millió forintos összköltségű beruházásban építette ki a gépkocsik ablakemelő rendszeréhez és váltókábel gyártásához szükséges kapacitását; a nyugat-nógrádi város ipari parkjában működő cég a kapacitásbővítéssel 29 új munkahelyet is teremtett.
A baromfiágazatban 8 milliárd forintról 11 milliárd forintra nő jövőre az állatjóléti támogatások összege - mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár pénteken Kiskunfélegyházán, egy szakmai tanácskozáson.
A Fővárosi Törvényszék felfüggesztette az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított devizahiteles keresetét. A bíróság elfogadta a hitelintézet javaslatát, és az Alkotmánybíróság elé terjeszti az ügyet.
Nem volt túl fényes a hangulat pénteken a tőzsdéken, a csütörtöki nagy emelkedést a legtöbb árfolyam szerény lemorzsolódással korrigálta. A forint is visszagyengült a hét közepi szintre.
Ahelyett, hogy példaként mutogatná körbe, hogy lám így is lehetett volna eljárni, az állam most fellebbez a tisztességtelenség vélelmét részlegesen megdöntő bankok ellen.
Magyarország — Tévhitben élt az emberiség, amikor azt hitte, hogy a zenészek, a színészek, esetleg a politikusok a legnagyobb házasságszédelgők. Egy friss felmérés ugyanis kiderítette, hogy ennél sokkal átlagosabb foglalkozású emberek jóval nagyobb csibészek náluk, amikor egy kis félrelépésről van szó.
Egyhangúlag Tóbiás József pártelnököt választotta meg vezetőjének kétnapos évadnyitó ülésén a szocialisták parlamenti képviselőcsoportja. A politikus a tanácskozást követő gyöngyösi sajtótájékoztatón a devizahitelek forintosítását sürgette.
Budapest — Nem lélegezhet fel Demcsák Zsuzsa (36)! Bár hivatalosan is elvált egykori férjétől, könnyen lehet, hogy K. József még sok szomorúságot okoz neki.