A 19 és 33 év közötti férfiak narancssárga mellényt viseltek, felszólították a tulajdonosokat és vendégeket, hogy ne fogyasszanak alkoholt, és tartózkodjanak a szerencsejátékoktól.
A kormány kijelölte a M35 autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakaszának nyomvonalát, az erről szóló rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Megállapodás jött létre a NATO walesi csúcsértekezletén egy új gyorsreagálású alakulat létrehozásáról. Ezt Anders Fogh Rasmussen főtitkár jelentette be péntek délután, az észak-atlanti szövetség kétnapos walesi csúcstalálkozójának főbb eredményeit ismertetve.
2011-ben úgy láttam, a bankrendszerünk kezd zombivá válni. Azóta csak romlott a helyzet - fogalmazott előadásában Felcsuti Péter az MKT Közgazdász-vándorgyűlésén. Szerinte a devizahitelezés egy...
A fonyódligeti ELTE-gólyatáborban történt nemi erőszakról legalább száz fénykép került a rendőrséghez a nyomozás során. A képeket az aktus közben maga a gyanúsított készítette. – írta meg az Index.
Az Opel történetében számos emblematikus, híres modell található, amelyek közül az egyik legismertebb minden kétséget kizáróan a villámosok kupéja, a Calibra. Az ikonikus kétajtós sajnos itthon leginkább az igénytelen tuningok alapjaként terjedt el, holott ennél jobb sorsot érdemel a korában rendkívül formabontónak számító modell.
Nico Rosberg 0,061 másodperccel utasította maga mögé Lewis Hamiltont a monzai második szabadedzésen. A brit egy órát töltött a bokszban elektronikai hiba miatt. Mögöttük Kimi Räikkönen és Fernando Alonso végzett.
A kormány kijelölte a M35 autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakaszának nyomvonalát, az erről szóló rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. Loppert Dániel, a Nemzeti...
A harcok szüneteltetéséről szóló jegyzőkönyvet írtak alá Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői pénteken Minszkben a kontaktcsoport ülésén; a fegyvernyugvás közép-európai idő szerint 16 órakor lép életbe - jelentette az Interfax orosz hírügynökség a minszki tárgyalásokhoz közel álló forrásokra hivatkozva.
Az olasz válogatott rutinos világbajnok középpályása, Daniele De Rossi cáfolja, hogy kritizálta volna napjaink egyik legbalhésabb futballistáját, Mario Balotellit.
A Die Welt című konzervatív német lap Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszterrel, európai uniós biztosjelölttel közölt interjút pénteki számában "Oroszország elfordul majd Európától" címmel....
Felfüggesztette a Fővárosi Törvényszék az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított peres eljárását pénteken, és – elfogadva a hitelintézet javaslatát – az Alkotmánybíróság elé terjesztik az ügyet. A törvényszék szóbeli indoklása szerint a perben nem érvényesül a polgárjogi fegyveregyenlőség … Folytatás
Éppen most lép életbe a fegyverszünetről szóló megállapodás Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői között – megnézzük, hogy reagáltak erre a piacok – és szó lesz arról is, hogy az Alkotmánybírósághoz utalta az egyik devizahiteles pert a bíróság.
Magyarország biztonságát növeli a NATO-csúcson született valamennyi döntés - jelentette ki a miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva pénteken Newportban, az észak-atlanti szövetség csúcstalálkozójának helyszínén.
Legalább négy halottja van az előző napi bányarobbanásnak a Bosznia-Hercegovina középső részén található Zenicában - közölték pénteken a mentésben részt vevők és a túlélők.
Meseolvasás, szappanbuborékfújó-verseny, interaktív kiállítás és bábszínház is szórakoztatja a családokat a közmédia napján szombaton a budapesti Millenáris parkban.
Minden pályázó vállalkozás, illetve a teljes államigazgatás is hozzá volt szokva a vissza nem térítendő támogatásokhoz (VNT) a magyarországi fejlesztéspolitikában, de ebben az uniós keretek...
A Közbeszerzési Döntőbizottság engedélyével elérhető közelségbe került, hogy új, átszállásmentes, észak-déli irányban egész Budát átszelő vonalak jöjjenek létre....
Magyarország biztonságát növeli a NATO-csúcson született valamennyi döntés - jelentette ki a miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva pénteken Newportban, az észak-atlanti szövetség csúcstalálkozójának helyszínén.
Az iPhone-mánia nem csak az Apple-nél indított el sikersztorit, de a társaság beszállítói is profitáltak az elmúlt években abból, hogy elkapkodták a fogyasztók az Apple okostelefonjait. Jövő héten a...
Megállapodás jött létre a NATO walesi csúcsértekezletén egy új gyorsreagálású alakulat létrehozásáról - jelentette be pénteken Anders Fogh Rasmussen főtitkár az észak-atlanti szövetség kétnapos csúcstalálkozójának főbb eredményeit ismertetve.