Kalifornia lehet az első amerikai állam, amely teljesen száműzi az egyszer használatos műanyagszatyrokat, amennyiben Jerry Brown kormányzó is áldását adja a törvényjavaslatra.
Nevezz a KKV Foci Liga országos műfüves kispályás torna selejtezőire! Részletek és nevezés a www.kkvfociliga.hu oldalon. A nevezésnek nem feltétele, hogy az adott cég munkavállalói legyenek a csapat játékosai.
Az Iszlám Állam vezetőjének aláírásával szórólapozik valaki. A hatóságok már dolgoznak rajta, hogy a szunnita elégedetlenség ne terjedjen át a szomszédos Lábatlanra is.
A szurkolói őrület nem ismer határokat: a Cristiano Ronaldóval szelfizni vágyó madridisták szinte minden nap ellepik a Real edzőközpontjának környékét, vadászván a sztárokra.
38 millió eurót közvetlenül Guinea, Sierra Leone, Libéria és Nigéria egészségügyi rendszerének korszerűsítésére, a járvány ellen küzdő egészségügyi alkalmazottak támogatására fordítanak.
A meglepő csütörtöki európai kamatcsökkentés után felbolydultak a tőkepiacok, de a forint hamar visszakerült oda, ahol korábban volt, 313,4 körül ingadozik. Nagy kérdés, hogy az EKB bejelentett könnyítése tulajdonképpen mennyit is jelent euróban, mekkora tőkeinjekciót kap Európa?
Száz fénykép került a rendőrséghez az ELTE gólyatáborában történt nemi erőszakról. A képeket aktus közben maga K. S. Szilárd készítette - tudta meg az Index.
New York – Zavarodott, meztelen férfi hadonászott késével egy harlemi játszótéren, és miután a rendőri felszólításra sem dobta el fegyverét, végül sokkolóval terítették le.
Akár meg is süketülhet a német Schalke 04 kapusa. A Bundesligában szereplő klub hálóőrének súlyosan károsodott a dobhártyája a Bayern München elleni bajnokin (1:1) a múlt hétvégén.
A Magyar Filmművészek Szövetsége pénteken megalapította a Jancsó Miklós Alkotóműhelyt, egy megfogalmazásuk szerint demokratikusan és nyilvánosan működő, önkormányzatisággal rendelkező független intézményt - közölte pénteken az MTI-vel Tarr Béla filmrendező, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke.
Kifejezetten hasznos áttekintő táblázatot mutatott be az 52. Közgazdász Vándorgyűlés délelőtti előadásai egyikében Tóth Tamás, a Miniszterelnökség Szabályozási Főosztálya főosztályvezetője, amelyből...
Két embert elfogtak, amikor egy X. kerületi trafikot próbáltak meg kirabolni, két társukat viszont még keresik a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken az MTI-vel.
A Fővárosi Törvényszék ma három újabb pénzügyi intézmény devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalja.Halasztanak a Hévíz és Vidékénél 2014.09.05 14:17Szeptember 22-re halasztotta a...
Magánkórház nyílik a Duna-parton évek óta üresen álló betontorzóban - értesült a Napi.hu. A 2007 óta kihasználatlanul épületet a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Trigraint Zrt. fejlesztésében...
Az Európai Unió az oroszországi embargó által sújtott zöldség-gyümölcs ágazat megsegítésére közösségi szinten 125 millió eurónyi forrás biztosításáról döntött.
Svédország csütörtökön 2-0-ra legyőzte Észtországot barátságos találkozón, Zlatan Ibrahimovic szerezte mindkét gólt, amivel a válogatott gólrekordere lett.
Az Index több forrásból is úgy értesült, hogy K. Sándor Szilárd, akit azzal gyanúsítanak, hogy az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt, 100-150 fényképet is készített az aktus alatt. A képeket tároló memóriakártyát vizsgálja a rendőrség. A gyanúsított … Folytatás
Augusztusban, a legforgalmasabb nyári hónapban tovább növekedett a légi utasok száma a Budapest Airport termináljain. Az augusztusi forgalom 9,2 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. London továbbra is toronymagasan vezet a választható városok versenyében. Több utast szállított a Lufthansa is.
Akár már egy utcán elfogyasztott sör miatt is többhetes kényszermunkára számíthatnak az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai települések polgárai.
A pénzügyi alapismeretek nem túl bonyolultak, ám eljuttatásuk a fiatalokhoz csak új módszerek révén lehet sikeres - hangzott el az OTP Fáy András Alapítvány OK Oktatóközpontjának "tanévnyitóján". A Központ októbertől "Karrieriskolát" is indít.
A Magyar Nemzeti Bank úgy tud 200 milliárdot elkölteni, hogy még marad is neki. Mégis honnan? A lecsupaszított válasz az, hogy árfolyamnyereségből. Az erősebb forint mellett vett devizatartalékát...