Az MSZP országos elnöksége arra kérte a párt budapesti párttanácsát, hogy a főpolgármester-jelölttel kapcsolatban "értékazonos döntést" hozzon, baloldali párthoz méltót - mondta az MSZP alelnöke hétfőn Budapesten újságíróknak.
A cianidos bányászati technológia végleges, uniós betiltására szólította fel Karmenu Vella máltai környezetpolitikai biztosjelöltet hétfőn Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő Brüsszelben az Európai Parlamentben a jelölt hétfői szakbizottsági meghallgatásán.
A legnagyobb értéknek, amely az elmúlt években Magyarországon megszületett, az összefogást tartom - mondta a miniszterelnök hétfőn, Bicske megújult városközpontjának avatóünnepségén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,36 pontos, 1,24 százalékos emelkedéssel, 17 838,87 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az Európai Unió érdekelt az energetikai együttműködésben Oroszországgal, de át kell gondolnia hosszabb távú energiapolitikáját, ha Moszkva folytatja az alapvető jogok megsértését - mondta a német...
Tovább gyengültek a kormányzó szocialisták és most először a történelemben a szélsőjobbnak is van képviselője a párizsi felsőházban - ez lett az eredménye a vasárnapi szenátusi választásoknak Franciaországban. Emellett a jobbközép ellenzék három év után visszanyerte a többséget a francia felsőházban.
Közös európai uniós fellépésről állapodott meg a magyar és a lengyel agrárminisztérium az orosz embargó negatív hatásai ellen - közölte hétfőn a Földművelésügyi Minisztérium (FM)
Az Eximbank idén ősszel új hitelprogramokat indít a mikrocégek és a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára, amelyek révén a határ mellett exporttevékenységet folytató kis cégek is hozzájutnak majd az Eximbank forrásaihoz - mondta Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója hétfőn, Budapesten, a bank sajtótájékoztatóján.
Na, az MSZP-sem, ők sem. Nem mintha ez bármit befolyásolna, de jó tudni azért. Remélem, hogy most egy hosszú jelöltkeresés kezdődik, az tökre hiányzik még ebből az ellenzéki kampányból.
A főpolgármester-jelölt személyével kapcsolatos baloldali kutyakomédia Budapest semmibevétele - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután Falus Ferenc visszalépett a baloldal közös főpolgármester-jelöltségétől.
A Kaszpi-tenger menti öt államon kívül más ország hadereje ne lehessen jelen a Föld legnagyobb taván - rögzítették asztraháni nyilatkozatukban a térség tagállamainak vezetői. A hétfői csúcstalálkozó résztvevői megegyeztek a víztömeg, valamint a tengerfenék megosztásáról és a természeti kincsek kiaknázásáról is, így közelebb kerültek a Kaszpi-tenger jogi státusáról szóló nemzetközi konvencióhoz.
Az Európai Központi Bank (EKB) a következő 12 hónapban 200 milliárd euró értékben vesz majd eszközfedezetű értékpapírokat (ABS) a Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint. A...
Budapest — Baukó Évát (31) luxusnyaralásra viszi a párja! Míg a Celeb vagyok, ments ki innen! első turnusa szerdán a dzsungelbe indul, addig az exvillalakó egy 5+1 csillagos szállodába repül, hogy élvezze luxust és a kényelmet.
Az MSZP elnökhelyettese szerint nem maradhat büntetés nélkül az, ha Szanyi Tibor, a párt európai parlamenti képviselője uniós pénzen látta vendégül a gój motorosokat.
Az amerikai részvényindexek kivétel nélkül esnek azt követően, hogy a vártnál gyengébb adatok érkeztek az ország lakáspiacáról és nem változott a személyes fogyasztások árindexe. A befektetőket...
A legnagyobb értéknek, amely az elmúlt években Magyarországon megszületett, az összefogást tartom - mondta a miniszterelnök hétfőn, Bicske megújult városközpontjának avatóünnepségén.
Magyarországon a 2013-as év a járműgyártásban is fordulatot hozott, egy év alatt 32 százalékkal bővült az ágazat, kétezer új munkahelyet hozott létre - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Kecskeméten, a Deloitte Zrt. Innováció. Inkubáció. Finanszírozás. című autóipari konferenciáján.
A szép ellenkezője a gyönyörű. Ez is kiderül a kilencedikesek új matekkönyvéből. Egy székesfehérvári tanár vette egy piros filcet, és kijavította az első fejezet hibáit.
Ahogy azt ígérte, ma hirdette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az "Otthon Melege Program" keretében 1,1 milliárd forintos keretösszeggel a lakások homlokzati nyílászáróinak cseréjére vonatkozó...
Vége van a nyárnak, ám a hűvös szelek nem csupán sárguló faleveleket kavarják fel ilyenkor, hanem az autós világ is felpezsdül, nem kezdődhet el ugyanis az ősz autószalon nélkül. Páros évet írunk, ennek megfelelően 2014-ben Párizs ad otthont az októberben esedékes seregszemlének, amire minden gyártó jelentős erőbedobással készül. Lássuk, milyen újdonságokra számíthatunk a szerelem fővárosában!
A következő hat évben az uniós forrásokból 300 milliárd forintnál többet fordít a kormány élelmiszeripari fejlesztésekre, ez meghaladja az elmúlt 20 évben e célra felhasznált összes támogatást -...
Ismét az EY-t választották a világ legvonzóbb tanácsadó cégének az egyetemisták. A vállalat az összesített listán a második helyet szerezte meg a Google után – derül ki a nemzetközi munkáltatói márkakutatással foglalkozó Universum Global legfrissebb felméréséből.
Gyakorlatilag bárkit, bárhol, bármikor lerakétázhatnak titkosíthatják az okot, a bizonyítékokat, és azt is, hogy kik döntenek a támadások elrendeléséről. Nem kell, hogy valaki közvetlen veszélyt jelentsen amerikai érdekekre, sőt a CIA és az amerikai hadügy képviselői néha azt sem tudják, hogy hány embert, vagy hogy kiket öltek meg. Erről csinált egy vicces összeállítást John Oliver az HBO-nak.
Guzmics Richárd bemutatkozott a Wisla Krakkó együttesében. A védő a Cracovia elleni városi rangadón lépett pályára először a lengyel labdarúgó bajnokságban.
A viharos gyorsasággal fejlődő másolási technológia lépésre kényszeríti a bankjegyek gyártóit is. Ez azonban csak az egyik oka annak, hogy a jegybankok szinte folyamatosan dolgoznak az éppen forgalomban lévő bankjegyeik megújításán. Ez a megújulás hazánkban elsőként a tízezer forintost érinti, amely december elején bukkan majd fel tömegesen a forgalomban. Dr. Mádi László, a Magyar Nemzeti Bank…
München – A pályán kívül is stílusos a Bayern München labdarúgócsapata. Az előző szezonban a német bajnokságot megnyerő klubnál adnak arra is, hogy a futballisták megjelenése kifogástalan legyen, ha mérkőzésre utaznak, vagy bármilyen rendezvényen vesznek részt.
Európai uniós mintára a roamingdíj csökkentéséről írt alá szerződés hétfőn a montenegrói Budván négy balkáni ország illetékes minisztere - jelentette a térség médiája.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke bejelentette hétfőn este, hogy a budapesti párttanács döntése értelmében arra kérik a választókat, hogy aki le akarja váltani Tarlós Istvánt, az szavazzon Bokros Lajosra.