Japán és Mexikó belátható időn belül katonák küldésével bekapcsolódhat az ENSZ egyes békefenntartó küldetéseibe - jelentették be a két ország vezetői New Yorkban.
A legvirágosabb budapesti kerület díját Józsefváros kapta, különdíjjal pedig Újbudát és Kispestet jutalmazták a turizmus világnapján, szombaton megrendezett Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny budapesti díjkiosztó ünnepségén - tájékoztatta a Magyar Turizmus (MT) Zrt. az MTI-t szombaton.
Az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (TSA) vezetője szerint "egyértelmű és létező veszélyt" jelent az amerikai és európai személy- és teherszállító repülőgépekre a Horaszan néven a minap ismertté vált szíriai terrorszervezet. Őket nem vallási meggyőződés hajtja elsősorban: céljuk az európai és amerikai célpontok megsemmisítése.
Hiába akarják a szocialisták, nem lesznek megszorítások - ezt Orbán Viktor mondta a Kossuth Rádió 180 című műsorában. Az MSZP szerint azonban számos területet érinthet az állami kiadások csökkentése. Az ATV Híradónak nyilatkozó elemző szerint már szükség van a szerkezeti reformokra. Részletek a videóban.
Az állami tulajdonú társaság kilónként 35 forintért vásárolja meg az étkezési almát a gazdáktól, az ipari almáért pedig kilónként 20 forintot fizetnek.
A gyanú szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két ügyintézője pénzért adott úgynevezett nullás adóigazolásokat vállalkozásoknak, amelyek így közbeszerzési pályázatokon indulhattak, illetve banki hiteleket vehettek fel, hangzott el az M1 péntek esti Híradójában – írja a napi.hu.
Ötven méter magasból adott koncertet Oleg Pereverzev. A kazah zongoristát hangszerével együtt lógatták fel Kijevben. Korábban egy Liszt Ferenc művel robbant be a köztudatba.
Helyreállt a vasúti közlekedés a Pilisvörösvár - Esztergom vonalon, ahol korábban földomlás miatt szünetelt a vonatforgalom - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese szombaton az MTI-t.
Ternák Gábor kijelölt nigériai nagykövet szerint sokkal nagyobb erőkkel kell beavatkozni a veszélyeztetett nyugat-afrikai országokban az Ebola-járvány elleni küzdelemben.
A 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban Baranya megyében a Területfejlesztési Operatív Programból (TOP) mintegy 70 milliárd forint jut fejlesztésre; ebből 25,6 milliárd forint gazdaságfejlesztésre, 14,3 településfejlesztésre, Pécs megyei jogú város fejlesztési kerete pedig 29,6 milliárd forint lesz - ismertette a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős…
Rendhagyó módon egy kínai kulturális és sportközpontnak, valamint művészeti múzeumnak tartottak nyitópartit péntek este a budapesti Design Terminálban. Mint kiderült, az új sencseni (shenzheni)...
Az utóbbi időben többször is negatív hangok érték a pályán a Real Madrid több csillagát, köztük a csapatkapitány Iker Casillast is, akinek védelmére a klub egykori középpályása, Guti érkezett.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint kereszténydemokrata kormányzásra van szükség Magyarországon, egy liberális demokrácia ugyanis nem lett volna képes például a rezsicsökkentésre vagy a devizahitelesek megsegítésére.
Nem fog örömmel visszagondolni a DC United-Tauro közép-amerikai Bajnokok Ligája mérkőzésre az a Costa Rica-i partjelző, akit egy kulacs gáncsolt ki a találkozó alatt.
Budapest - Nem is lóghatna ki jobban a családból Faludy György (†96) unokája, Alexander (29), aki lelkész lett, miközben híres, költő-író nagyapja már elmúlt kilencvenéves, amikor meztelenül pózolt egy magazinnak 65 évvel fiatalabb feleségével.
A kereszténydemokrácia az európai és a magyar szellemi és politikai történet szerves része - hangoztatta Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes a kisebbik kormánypárt ünnepi jubileumi választmányi ülésén, szombaton a fővárosban.
Kiürítették szombaton a sydneyi repülőteret egy iPadjébe feledkező figyelmetlen férfi miatt. Az incidens miatt több járat indulását el kellett halasztani.
Az LMP-s jelölteknek az elmúlt négy évben végzett helyi képviselő-testületi munkájuk alapján van fedezetük kérni az emberek bizalmát - jelentette ki Schiffer András, az LMP társelnöke szombaton Békéscsabán, a párt békéscsabai polgármesterjelöltjét, Takács Pétert bemutató sajtótájékoztatóján.
A Miskolci Jegesmedvék csapata könnyedén, 9-1-re verte az Újpestet, míg a Ferencváros nehezen, 3-2-re győzött a Debrecen ellen a jégkorong Mol Ligában.
Ma töltötte be 38. életévét az AS Roma ma már legendásnak nevezhető csapatkapitánya, Francesco Totti, akinek tiszteletére végignézzük tartalmas pályafutása legemlékezetesebb pillanatait.
Kétség kívül az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése lesz a legfontosabb piacbefolyásoló tényező a jövő héten, de nem várható hiány egyéb, fajsúlyos makrogazdasági adatokból sem.
Magyar sikerrel fejeződött be a férfi kajak egyesek versenye az U23-as korosztály mezőnyében Oklahomában, a maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahol a váci Havas Balázs aranyérmet szerzett több mint egyperces előnnyel érve célba.
Jelentősen elmaradhat a Rosznyefty (Rosneft) vezető orosz olajvállalat és egyben a világ legnagyobb tőzsdén jegyzett olajcégének idei profitja tavalyhoz képest.
Los Angeles - Fülig beleszeretett Jennifer Lawrence-be (24) Chris Martin (37), legalábbis erre utal, hogy már gyermekeit is szeretné bemutatni a színésznőnek.
Nyugodt éjszaka után ismét tüzérségi fegyverek dörgésére ébredtek szombat reggel Donyeck városában. A kelet-ukrajnai harcoknak pénteken újabb halálos és sebesült áldozatai voltak.
Számításaink szerint a Varga Mihály által a napokban bejelentett megnövekedett családi kedvezményeket a háztartások jelentős része igénybe veheti majd. A 130 ezer forint feletti jövedelemmel...
Meghívást kapott a New Jerseyben működő Alexander Kasser Színháztól a Tünet Együttes, amely ősszel négy alkalommal, október 16. és 19. között játssza el Apropó című előadását a színházban.