A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014 első fél évében 18 milliárd forint nyereséget ért el, amely a 2013 első féléves veszteséghez képest 59,6 milliárd forintos javulást jelent - olvasható a jegybank első fél évi tevékenységéről szóló beszámolóban.
A folyamatos jegybanki kamatcsökkentések a kamateredmény sort, míg a gyengébb forintárfolyam a devizaárfolyamból származó eredmény sort javította jelentősen és ez tette lehetővé, hogy az alapítványok...
Október elsejétől az országos belföldi egyetemes tudakozót a 11800-as számon lehet elérni, az eddig tudakozódásra használt 198-as számot tárcsázók figyelmét hangbemondással hívják fel a változásra - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-vel.
Több száz tisztelője, rokonai, pályatársai kísérték utolsó útjára Sztankay István Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, a nemzet színészét pénteken a Farkasréti temetőben
Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt (MLP) főpolgármester-jelöltje szerint a baloldali összefogás egyik fő bűne, hogy feladta Budapestet, nem törekedett a teljes körű összefogásra
Budapest - Elképzelhetőnek tartják az Újpest focicsapatánál, hogy a nem hazai drukker dobta meg a Ferencváros elleni 2-1-re megnyert rangadón Lipcsei Gábort (44).
A homoszexuálisok jogainak elismeréséért végzett munkájáért az elmúlt harminc év egyik meleg ikonjává választotta Tony Blair volt brit miniszterelnököt a Gay Times című meleg magazin.
Két és fél millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a TV2-re, mert a Mokka című műsorában három hétig mellőzte a Jobbikot mint az önkormányzati választáson induló jelölőszervezetet.
Az Európai Bizottság üzenete világos: az Európai Tanács döntése értelmében minden uniós tagállamnak elő kell segítenie, hogy az Ukrajnából érkező gázáramlást meg lehessen fordítani, vagyis meg kell teremteni a fordított irányú gázszállítások lehetőségét - közölte pénteken Helen Kearns, a brüsszeli testület egyik szóvivője.
Egy magánszemély tett panaszt, mert a reggeli műsorban, a Mokkában szeptember 1. és 22. között a Jobbik jelöltjei közül senkit nem hívtak, illetve szólaltattak meg. Az Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megállapította az esélyegyenlőség, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás sérelmét. Az … Folytatás
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő, an-Núszra Front nevű szíriai iszlamista lázadószervezet legkevesebb huszonnégy tagjával végeztek a pénteken a Bassár el-Aszad elnökhöz hű kormányerők - közölte a pánarab al-Majadín televíziós csatorna.
Nem válik meg Lázár János Zoltai Gusztávtól és nem tud arról, hogy Orbán Viktor provokációnak nevezte volna a kinevezést. A Népszabadság online készített interjút a miniszterrel.
Budapest — Ennél nagyobb születésnapi meglepetés nem érhette volna Rogány Tibort (46). Múlt pénteken ünnepelte a születésnapját, a Blikk Jackpot pedig most meglepte őt egy HD-tévével. Így a dolgos zöldséges legtitkosabb vágya vált valóra, ugyanis régóta ábrándozott egy új készülékről.
Három tömegsírt találtak a Donyeck megye északi részén lévő Szlovjanszk városában az ukrán fegyveres erők azután, hogy visszafoglalták a várost a Moszkva-barát szeparatistáktól - erősítette meg pénteki kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
Indul a fűtésszezon, ilyenkor az egyik legnagyobb veszély a szén-monoxid-mérgezés. Érdemes évről évre ellenőriztetni a fűtőberendezéseket. A megelőzés mellett jó, ha tudjuk azt is, hogy szén-monoxid-mérgezés esetén a leghatékonyabb segítség az oxigén.
Budapest — A gyilkosok fellélegeznének, a társadalom viszont rettegve várná a következményeket, ha bevezetnék az automatikus kegyelmi eljárást a tényleges életfogytiglanira ítéltek esetében.
Jó hírek érkeztek az amerikai gazdaságból pénteken, ennek is köszönhetően emelkedést mutatnak a vezető részvényindexek.Egyhetes az Alibaba 2014.09.26 21:14Az egy héttel ezelőtt tőzsdére ment Alibaba...
Kilenc volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél.
Budapest - Keretet hirdetett és bemutatta stábját Dárdai Pál (38), a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember öt-hét pontot remél a három Európa-bajnoki-selejtezőn.
A magyar gazdaság jövője az olyan kis- és közepes vállalkozásokon múlik, mint az ISO Kft. - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Szentendrén, a műanyag nyílászárókat gyártó ISO Kft. új üzemcsarnokának és bemutatótermének átadásán.
Marco Verratti, a Paris Saint-Germain olasz válogatott középpályása megerősítette azt, amit a klub volt játékosa, Jérémy Ménez mondott a minap egy interjúban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,21 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 17 619,51 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,0 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül estek az előző napi záráshoz képest.
Shoreham - Egy kiszuperált Volkswagen Polóból készített kétéltű járművet két brit fiatalember. Évek óta ilyen, a James Bond-filmeken látott szuper járgányról álmodoztak, és meg is csinálták.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciai helyettes államtitkára pénteken bekérette André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt a magyarországi civil társadalom helyzetéről Barack Obama amerikai elnök beszédében elhangzottak, valamint az ügyvivő csütörtöki televíziós interjújában elmondottak miatt.
Taktikát változtatott az Irak és Szíria nagy területeit elfoglaló és ott kalifátust kikiáltó Iszlám Állam (IÁ) szunnita terrorszervezet az Egyesült Államok és szövetségesei által ellene indított légi hadjárat hatására. Harcosai kisebb csoportokra oszlanak, gépkocsik helyett motorral és kerékpárral közlekednek, és fekete zászlaikat lakóházakra tűzik ki - írta a Reuters törzsi forrásokra és…
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő, an-Núszra Front nevű szíriai iszlamista lázadószervezet legkevesebb huszonnégy tagjával végeztek a pénteken a Bassár el-Aszad elnökhöz hű kormányerők - közölte a pánarab al-Majadín televíziós csatorna.