Két, közösségi tulajdonban lévő nonprofit rezsiszolgáltató cég jöhet létre, ezek struktúrája a jövő év elején körvonalazódhat - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában.
Las Campanas - Apró neutron csillagot nyelt el egy vörös óriás bolygó mintegy 200 fényévnyire Naprendszerünktől, a gigászi ütközés óta a két csillag együtt forog tovább, a hatalmas csillag közepén a neutronokból álló gázzá összeroppant neutrino szolgáltatja az energiát.
Újabb 200 millió eurós európai forrás segíti a magyar export növekedését. Összesen csaknem 570 kilométeren van árvízvédelmi készültség a magyarországi folyók mentén.
Spanyolország légtérvédelmi rakétaüteget telepít Törökország iraki és szíriai határán egy NATO-művelet keretében, hogy megvédjék a civileket az Iszlám Állam (IÁ) terrorfenyegetésétől - jelentette be Pedro Morenés spanyol védelmi miniszter pénteken Madridban.
A gyártó visszarendel minden példányt abból az egyetemi matematika tankönyvből, aminek a címlapjára egy pornószínésznő képe került. Az eset hatalmas botrányt kavart Thaiföldön, ahol megjelent a kiadvány.
Az indiai Apollo Tyres Magyarországon valósítja meg első európai zöldmezős beruházását: mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel Gyöngyöshalász közelében épül fel az Apollo gumigyár, amely 975 új munkahelyet teremt majd.
Őrizetbe vett a francia titkosszolgálat hat olyan embert, köztük két kiskorút Lyon elővárosaiban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiatal nőket toboroztak szíriai dzsihadista harcokra - közölték szerdán rendőrségi források.
A Federal Reserve a vártnak megfelelően újabb 10 milliárd dollárral lassította az eszközvásárlásokra szánt havi keretösszegét. Ezzel így már pusztán 15 milliárdos tételről van szó, amiből 5 milliárd...
A híres-hírhedt Boca negyedben vett részt egy bringás városnéző túrán a kanadai turista, aki egy sisakra erősített kamerával végig felvette, ahogy egy felfegyverkezett helyi fiatalember megpróbálta kirabolni.
Sztrájkba léptek a szerbiai ügyvédek szerdán, ezért nem vesznek részt a bírósági tárgyalásokon sem - közölte a sajtóval Dragoljub Djordjevic, a szerbiai ügyvédi kamara elnöke.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a Boeing és a SpaceX vállalatokat bízza meg „űrtaxik” építésével annak érdekében, hogy az Oroszországtól való függését megszüntetve, amerikai területről maga juttathassa fel űrhajósait a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
Az Irakban és Szíriában előrenyomuló, Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet tettei ellentétesek az iszlám alapelveivel - jelentette ki szerdán Haszan Róháni iráni elnök, elítélve az ártatlan emberek meggyilkolását.
A Federal Reserve a vártnak megfelelően újabb 10 milliárd dollárral lassította az eszközvásárlásokra szánt havi keretösszegét. Ezzel így már pusztán 15 milliárdos tételről van szó, amiből 5 milliárd...
Az Irakban és Szíriában előrenyomuló, Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet tettei ellentétesek az iszlám alapelveivel - jelentette ki szerdán Haszan Róháni iráni elnök, elítélve az ártatlan emberek meggyilkolását.
Hazánk fizetőeszköze nem reagált igazán hevesen a Fed ma esti bejelentésére, noha a dollár a várakozásainknak megfelelően tovább erősödött. Az forint euróval szembeni kurzusa igy a mai erősödését...
Moszkva arra figyelmeztette az Európai Uniót és Ukrajnát, hogy 2016-ig valóban ne léptessék életbe a szabadkereskedelmi megállapodást. Az ukrán törvényhozás és az Európa Parlament kedden egyszerre...
Vannak biztató jelek arra, hogy az idei rekordmennyiségű magyar alma az orosz helyett harmadik piacokon eladható lesz. A felvásárlás megkezdődött, Szerbia felé már megindult az almaexport - mondta a földművelésügyi miniszter szerdai etyeki sajtótájékoztatóján.
Masszív bolygók arra kényszeríthetik szülőcsillagukat, hogy koruknál jóval idősebb napként viselkedjen, egy ilyen furcsa párost észlelt az amerikai Chandra röntgencsillagászati műhold segítségével.
"Bár ma Irakban a keresztények szenvedik el a legnagyobb üldöztetést, nem keresztény emberek tömegei is kénytelenek elmenekülni az országból" - állapította meg KDNP európai parlamenti képviselője.
A KézenFogva Alapítvány több mint 20 éve dolgozik egy olyan társadalomért, melyben a fogyatékos emberek méltósággal élhetik a mindennapjaikat. Ezúttal egy nemzetközi összefogás keretében teszi ezt, melynek célja a fogyatékossággal élő személyek igazságszolgáltatásához való hozzáférésének biztosítása.
A Fed bejelentésére nagyon megnőtt a pénz- és tőkepiaci volatilitás az Egyesült Államokban. Először a részvényindexek és az állampapírok is erős ütést kaptak, de később korrekció bontakozott ki. A...
A bíróság megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság azon határozatát, amely jogsértést állapított meg röviddel a trolibusztender sikeres lezárása előtt. A döntést a KDB a Skoda beadványa alapján lefolytatott vizsgálat után hozta meg. A sok szempontból nevetséges ügyről itt írtunk részletesen.