Izgalmas választásokra, de alacsony részvételre számítan az októberi szavazáson Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője elemezte.
Harminckét év és négy generáció során csaknem 12 millió Corsa talált gazdára Európában, közülük 2,8 millió a jelenlegi negyedik nemzedékből, mely immár nyolc esztendős, megérett tehát a változásra....
Egy kultúrállamban az ilyen jegybankelnököt már másnap lemondatta volna az Országgyűlés, persze nem Magyarországon – mondta Békesi László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, az Átlátszó cikkére reagálva.
Keveset változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. A hétfő esti értékéhez képest picit gyengült az euróhoz és a svájci frankhoz képest, erősödött a japán jennel szemben, a dollár stagnált.
Balesetveszélyes gyerekhintát von ki a forgalomból az IKEA - közölte kedd reggel az MTI-vel a cég. Arra kérnek mindenkit, aki Gunggung gyerekhintát vásárolt, hogy vigye vissza a legközelebbi IKEA-áruházba, és visszakapja a teljes vételárát.
A varázslatos tervek ellenére teljes a bizonytalanság az új szombathelyi létesítmény kapcsán. Az eredeti tervek szerint már 2014-ben el kellett volna készülnie a stadionnak, azonban most úgy tűnik, 2016 előtt nem adnak át új sportcsarnokot.
London – A Goal.com úgy értesült, hogy az angol élvonalbeli bajnoki címre hajtó Chelsea labdarúgócsapata új szerződést kínál az együttes egyik legnagyobb értékének, Eden Hazardnak (23).
Annak kapcsán, hogy két állampolgár úgy próbálta megvédeni az ártól a földjét, hogy saját maga elterelte a vizet, azt mondta: ez bűncselekménynek számít függetlenül attól, hogy jó vagy rossz szándékkal tették ezt. – hangsúlyozta Bakondi György.
Lejárt hétfőn az új tanévre szóló hallgatói kölcsönök igénylésének első határideje, a Diákhitel1-re több mint 3500-an, a Diákhitel2-re 4500-an adtak be kérelmet - tájékoztatta Imre Zita, a Diákhitel...
Ikonikus hely volt a főváros színházi életében a Bárka Színház, ám lehet, hogy kormányzati impotencia miatt elsüllyed. Információink szerint azonban egy ÁSZ vizsgálat is hozzájárulhat az intézmény vesztéhez.
A Mazda MX-5 negyedik generációjának barcelonai bemutatójáról hazafelé jövet a repülőn előkaptam azt az angol nyelvű magazint, amit a gyártó a modell 25 éves jubileumára adott ki. Mivel volt időm bőven, szinte a teljes kiadványt végigolvastam, az egyik cikk pedig olyannyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, megírom. Az ismeretlen szerző nem másról, mint a típus születéséről mesélt, számos…
Van miért izgulni a héten, különösen azoknak, akiknek fontban jegyzett befektetéseik vannak. A brit fizető-eszköz piacát ugyanis alaposan megmozgatja majd a csütörtöki skót népszavazás eredménye,...
Petro Porosenko a hétfői nap folyamán benyújtotta a kelet-ukrajnai helyzet rendezését célzó törvényjavaslatát, melynek értelmében három évre biztosítana "különleges státust", azaz a központi...
z elmúlt napok rendkívül csapadékos időjárása kapcsán jó ha tudjuk mire fizetnek a lakásbiztosítási szerződések. A Biztosítás.HU internetes portál szerint a biztosítással rendelkező lakóingatlan tulajdonosok alapvetőleg megnyugodhatnak, de sajnos nagyon sok ingatlantulajdonosnak nincs semmilyen biztosítása.
Szlankó Bálint riportja iraki Kurdisztán fővárosából, ahová százezrével menekülnek a jazidik és más etnikai, vallási csoportok tagjai az Iszlám Állam kegyetlen fegyveresei elől.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette, hogy a magánszemélyek összesen hányan és mekkora összeggel támogatták személyi jövedelemadójuk egy százalékával az egyházakat, továbbá mennyit ajánlottak fel kiemelt költségvetési előirányzatra.
Annyira elfáradt az esküvőjén Csézy és férje, hogy az azt követő nászutat főleg alvással töltötték. Szükségük is volt a pihenésre, ugyanis a legnagyobb vágyuk, hogy bővüljön a család.
Rekordvízállással tetőzött éjjel a Mura folyó Letenyénél, csaknem ezren vettek részt az árvízi védekezésben, 65 ezer homokzsákra volt szükség. Senkinek nem kellett elhagynia az otthonát, de a többi szakaszon is soha nem látott vízmagasságra, és elhúzódó áradásra számítanak.
Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tizenhárom pénzintézet - három bank, két takarékszövetkezet, továbbá nyolc lízingcég, illetve pénzügyi vállalkozás...
A forint lényegében ugyanazon a szinten kezdte a napot, ahol tegnap is folyamatosan járt: 314 és 315 között az euróval szemben. A feltörekvő piaci devizák egy részénél már gyengülés látszik...
A közútkezelő felhívta a figyelmet arra, hogy a korlátozások száma és mértéke folyamatosan változik, ezért utazás előtt érdemes tájékozódni az aktuális útviszonyokról a www.utinform.hu oldalon.
Miután találkozott a potenciális befektetőkkel azt Alibaba menedzsmentje, úgy döntött, hogy megemeli a kibocsátási ársávot, ugyanis erős kereslet mutatkozik a részvényekre. Az Alibaba elsődleges...
A Fed holnap végződő kétnapos ülése előtt az elmúlt időszakban felülteljesítő tech szektorban profit realizálásba kezdtek a befektetők az amerikai tőzsdéken. Az ázsiai piacokon a főbb benchmarkok...
Az Ikea arra kér mindenkit, hogy amennyiben GUNGGUNG gyerekhintát vásárolt, haladéktalanul távolítsa el azt a gyerekek közeléből, és vigye vissza a legközelebbi Ikea áruházba, ahol visszakapja a teljes vételárát.
Január óta gyakorolja az éneklést Gömbös László, ötszörös világ- és Európa-bajnok kick-boksz edző. Az amatőr zenészt tanítványai kísérik majd el a fellépésre.
Nyon – Az előző kiíráshoz hasonlóan a mostani idényben is 910,3 millió euró (286,3 milliárd forint) lesz a labdarúgó-Bajnokok Ligája főtáblájának összdíjazása, a sorozat győztese pedig ideális esetben akár 37,4 millió euróval (11,8 milliárd forint) is gazdagodhat.
Várhatóan két hét múlva kiírják a pályázatot a 3-as metró szerelvényeinek felújítására - mondta a főpolgármester. Tarlós István kiemelte, hogy az észak-déli metró rekonstrukciója és a kocsik felújítása mintegy összesen akár 200 milliárd forintba is kerülhet.
Skócia számos találmánnyal járult hozzá a világgazdaság fejlődéséhez, többek között a a telefonért, a tv-ért, az internetért, a gőzhajóért, gőzmozdonyért, a hidakért lehetünk a skót nemzetnek hálásak...