A magyarországi folyószakaszokon már több mint kétszáz kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség. Több településen tovább romolhat a helyzet - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT).
Svájc lesz Franciaország ellenfele a tenisz Davis Kupa fináléjában, miután a korábbi világelső Roger Federer a papírformának megfelelően három játszmában legyőzte Fabio Fogninit, ezzel Svájc 3-1-es előnyhöz jutott, s már biztosan megnyerte a Genfben zajló Olaszország elleni párharcot.
Az elektronikus levelet 1987. szeptember 14-én egy pekingi számítógépes laboratórium juttatta el sikeresen egy német egyetemnek. Az üzenet a következőképp hangzott: "A nagy falon át a világ minden sarkába el tudunk érni".
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által elkészített autonómiatervezet.
A magyar dal napja programsorozatában első alkalommal kapott önálló helyszínt a népzene: Martonvásár megújult főterén, az Emlékezés terén és a Brunszvik-Beethoven rendezvényközpont színpadán vasárnap először rendezték meg a magyar népdal napját.
Az éjszakai esőzések lassíthatják az apadást, a határhoz közeli töltés és vasúti pálya kereszteződésénél sikerült homokzsákokkal megerősíteni a töltéshiányos részeket, ezért már újra van vonatközlekedés a Szombathely-Graz közötti vasútvonalon.
Egyre többen néznek tévét online, valós idejű adatátvitellel, amivel párhuzamosan világszerte visszaszorulóban van a hagyományos tévés műsorok nézettsége - derül ki az Ericsson ConsumerLab legújabb tv- és média jelentéséből.
Svájc lesz Franciaország ellenfele a tenisz Davis Kupa fináléjában, miután a korábbi világelső Roger Federer a papírformának megfelelően három játszmában legyőzte Fabio Fogninit, ezzel Svájc 3-1-es előnyhöz jutott, s már biztosan megnyerte a Genfben zajló Olaszország elleni párharcot.
A legtöbb kapcsolatban a pénz konfliktusok forrása. Pedig a szakértők szerint a közös költségvetés vezetése és az őszinteség a megoldás. Csakhogy az eltérő pénzügyi szemlélettel nevelkedő felek nehezen jutnak közös álláspontra.
A www.valasztas.hu szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 2715 települési nemzetiségi választást tűzött ki, azonban csak 2164 tartható meg, több mint 551 települési választás a jelenlegi adatok szerint elmarad.
A hétvégén sem kímélik a zivatarok az országot. Zalában kritikus helyzet alakult ki, négy települést csak Szlovénián keresztül lehetett megközelíteni. Hét közepétől várható szárazabb időjárás.
Zalaszombatfa és Szijártóháza lakóit kitelepítik vasárnap délután, mert a megáradt környékbeli patakok miatt jelentős mennyiségű víz veszi körbe az ott élőket - jelentette be az országos katasztrófavédelmi főigazgató vasárnap Lentiben.
MADRID – Megkéri önmaga árát a portugál Cristiano Ronaldo (29)! A Real Madrid kétszeres aranylabdás portugál futballcsillaga heti 500 ezer fontos (197,5 millió forintos) fizetésért jövőre hajlandó lenne elhagyni jelenlegi együttesét, a Real Madridot.
A héten is többször, többfelé lehet zápor, zivatar, de lehűlés nem várható. Néhol akár 27 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a heti országos előrejelzésében.
A férfiak és a nők versenyét is kenyai atléta nyerte, míg a magyar bajnoki címet Kovács Tamás és Erdélyi Zsófia szerezte meg vasárnap a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonon, melyen minden korábbinál többen, 13 500-an vettek részt.
Zalaszombatfa és Szijártóháza lakóit kitelepítik vasárnap délután, mert a megáradt környékbeli patakok miatt jelentős mennyiségű víz veszi körbe az ott élőket - jelentette be az országos katasztrófavédelmi főigazgató vasárnap Lentiben.
A "terrorellenes" erők visszaverték a kelet-ukrajnai szakadároknak a donyecki repülőtér elleni rohamát szombaton, az ukrán fegyveres erők nem szenvedtek el veszteségeket - közölte vasárnap honlapján...
Ötmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Papp Károly országos rendőrfőkapitány a tavaly szeptemberi soroksári gyilkosság felderítése érdekében - olvasható a rendőrség honlapján.
Feljelentette saját magát a rendőrségen egy 25 éves férfi. Gondolta a rendőrökkel elviteti magát mert másképpen nem tudott Vásárosnaményba. Pechjére valótlan segélyhívás miatt őrizetbe vették.
LAS VEGAS – Harapással sem lehetett kizökkenteni Floyd Mayweather Jr.-t (37), az amerikai profi ökölvívó másodszor is legyőzte az argentin Marcos Maidanát (31).
A következő héten több lengyel makrogazdasági adat is megjelenik, a Wall Street Journal napilap által kérdezett elemzők várakozásai szerint a legtöbb esetben romlik az adott mutató.
Ismét kés alá kell feküdnie a Bayern München védőjének, Holger Badstubernek, aki sérülést szenvedett a VfB Stuttgart elleni szombati bajnoki mérkőzésen.
Ez derül ki a Nature magazinban publikált cikkből, amihez tartozik egy térkép is, ami a tüdőrák kialakulásának kockázatát mutatja a világ országaiban. Íme:
Bujtor István (↑) helyett sajnos Kránitz Lajos hangjával, az RTL Klubon. (Mondjuk nem egy Nincs kettő négy nélkül, de így vasárnap délután még mindig jobb huszadszor is a Forma 1-nél.)
Újabb értékes győzelmet aratott a Veszprém a SEHA-ligában, 31-23-ra nyert a sorozat címvédője, a macedón Vardar Szkopje ellen. A magyar bajnok, kapujában a válogatott Mikler Rolanddal (29), négy meccs után is százszázalékos.
"Meleg és szeretetteljes volt, olyan, mint egy nagyon gondoskodó, imádni való nagyapa" - emlékezett a szombaton elhunyt Avar Istvánra, egykori tanárára Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet bejelentette, hogy lefejezte egy brit foglyát megtorlásként azért, mert Nagy-Britannia csatlakozott a szélsőséges iszlamista erő elleni harchoz - közölte vasárnap a szélsőségesek internetes közleményeit ellenőrző amerikai SITE-központ. A tettet elítélte a brit miniszterelnök, az amerikai és francia elnök.
Mármint relatíve új, két napos. Az oldalukon lehet meghallgatni (lejjebb kell görgetni, és majd elindul a zene). Szenzáció: semmi extra. Az új albumon még dolgoznak. (Pitchfork)
A jövő héten is többször, többfelé lehet zápor, zivatar, de lehűlés nem várható. Néhol akár 27 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos középtávú előrejelzésében.
Nehéz elképzelni, milyen lenne, ha a budapesti belváros hasznos területe 40%-ával bővülne, azaz például a Csepel-sziget északi csücske beépítésre kerülne luxuslakásokkal és irodaházakkal. Az...
Kevés hazai makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, így elsősorban a külföldi adatok lehetnek hatással a magyar eszközök árfolyamára is. Emellett várhatóan fókuszban lesznek a devizahitelek szabályozásával kapcsolatos hírek is, miután a kormány pénteken benyújtotta az elszámolásra vonatkozó törvényjavaslatot. És a Standard & Poor's-ra is érdemes lesz figyelni.
MAGYARORSZÁG – Nyomravezetői díjat tűzött ki az Országos Rendőrfőkapitányág (ORFK) annak az embernek a fejére, aki 2013. szeptember 25-én Soroksáron megölte Kardosné Gyurik Krisztinát (†36).