A Népszabadság azt írja, próbaperek sorozatát indítaná el három budapesti közlekedési szakszervezet, a tét több százmillió forint. A Pénzcentrum sörár körképet tett közzé, és megállapítja, a legdrágább csapolt sört többnyire az európai országokban mérik.
Áttelepülési terveket dolgozott ki a két legnagyobb skóciai székhelyű bankcsoport arra az esetre, ha a jövő csütörtöki népszavazáson a választók Skócia függetlenné válására szavaznának.
Budapest — Egy egész orvosi stáb dolgozik azon, hogy a kemoterápiával kezelt Czeizel Endrét (79) olyan állapotba hozzák, hogy pénteken sajtótájékoztatót tudjon tartani.
Fenntarthatóvá kell tenni a rezsicsökkentést, amihez az állami közműholding lesz az egyik eszköz - jelentette ki Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerdán Tapolcán, a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülése előtt újságíróknak.
A politikai buzgalom ellentmond a racionalitásnak, az én jelöltségem idején engem is támadott a jobboldal, így Navracsics Tibor területét is lehet bagatellizálni, de minden portfóliót lehet fontosabbá tenni, mint, amilyennek kinéz - ezt Kovács László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az után, hogy kiderült, Navracsics Tibor oktatási és ifjúsági uniós biztos lehet.
Áttelepülési terveket dolgozott ki a két legnagyobb skóciai székhelyű bankcsoport arra az esetre, ha a jövő csütörtöki népszavazáson a választók Skócia függetlenné válására szavaznának.
Testhezállónak minősítette az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és állampolgársági ügyekért felelős EU-biztosi tárcát szerdán Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva Navracsics Tibor, akinek...
A dalai láma megtagadja, hogy újjászülessen, ha Tibet nem nyeri el függetlenségét Kínától - idézte a tibeti nép szellemi vezetőjének nyilatkozatát szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
Egyre nagyobb bajba kerül Jürgen Klopp: azok után, hogy Marco Reus megsérült a német válogatottban, a Borussia Dortmund szakvezetője most könnyen lehet, hogy elvesztette Ciro Immobilét is.
Ketten hallgattak ki. Akkor az volt a Legfőbb Ügyészség akarata, hogy kiderüljön, ki beszélt nekem arról, hogy az Állami Nyomdából szavazólapokat loptak.
Csaknem kétmillió - 15 és 29 év közötti - fiatal nem tanul és nem is dolgozik, szülei nyakán él Spanyolországban - ez derül ki az Európai Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD ) legújabb felméréséből, amelyet szerdán az El Mundo című spanyol napilap ismertetett.
Az EBay üzletét ronthatja az Apple új szolgáltatása, részben emiatt esik a cég papírjainak árfolyama. Az EBay részvények árfolyama ma 3 százalékot esett, elsősorban azért, mert a piaci szereplők...
48 percet vártak a mentőre a belvárosban még a hétvégén - ezt írta a Blikk. Egy férfi lett rosszul Budapesten, nagyjából két megállónyira a Mentőszolgálat székházától. Többen is telefonáltak, de hiába: nem jött orvosi segítség. Végül kórházba vitték, és azóta már haza is mehetett. Az eset kapcsán vizsgálat indult a mentőknél.
Remek képet rakott fel Insatgramjára Phil Neville! A Manchester United és az Everton korábbi focistája kólásüvegekből állította össze a Manchester United sikergenerációját.
Koós Réka nagyon is bevállalós színésznő, de abban is biztos, hogy meztelenkedni sohasem fog. Pedig a Sztárban sztár vasárnapi műsorában a pucérkodásról híres Miley Cyrust alakítja majd.
Az Amnesty International Magyarország arra szólította fel a kormányt, hogy tartsa tiszteletben az egyesülés és a szólásszabadság jogát, a hatóságok pedig ne zaklassák a civil szervezeteket razziákkal.
Nyilvánvaló, hogy a költségvetési hiányra vonatkozó szerdai francia bejelentések nincsenek összhangban a pénzügyminiszterek tanácsa által elfogadott ajánlásokkal - közölte Simon O'Connor, Jyrki Katainen gazdasági és monetáris ügyekért felelős uniós biztos szóvivője.
Ferge Zsuzsa szerint nincs remény arra, hogy a közfoglalkoztatással ki lehessen kerülni a mélyszegénységből. A szociológus erről egy, a Magyar Szegénységellenes Hálózat kutatása alapján készült kiadvány szerdai budapesti bemutatóján beszélt.
Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás lett az Evobank elnöke, írja a HVG. Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére, Szemerey Tamás lett az Evobank elnöke Szemerey egyik cége, a BanKonzult...
Az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz nagyon aggódik a norvég pénzeket kezelő alapítványoknál történt rendőri akció miatt. A Helsinki Bizottság pedig otthagyja a kormányzat által működtetett Emberi Jogi Kerekasztalt. Szerintük ugyanis karhatalmi fellépés volt a hétfői, rendőrségi razzia. Az Országos Rendőrfőkapitányság szerint viszont az eljárás nem volt túlzó, vagy megfélemlítő.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Testhezállónak minősítette az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és állampolgársági ügyekért felelős EU-biztosi tárcát szerdán Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva Navracsics Tibor, akinek jelölését e tisztségre a nap folyamán jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Elutasította a terrorizmus vádjában bűnösnek talált szlovák férfi fellebbezését szerdán a kassai kerületi bíróság. A 24 éves Ladislav Kuc az első Szlovákiában, akit terrorizmus címén ítéltek el - jelentették szlovákiai magyar hírportálok.
A japán meteorológiai szolgálat a legmagasabb szintű riasztást adta ki csütörtökön az északi Hokkaidó sziget egy részére a térséget sújtó felhőszakadás miatt, amely áradásokkal és földcsuszamlásokkal fenyeget.
Petro Porosenko ukrán elnök információi szerint az orosz haderők legnagyobb része távozott Ukrajnából és a határ mögötti orosz területekre húzódott vissza, továbbá közölte, hogy jövő héten egy olyan...
Megérkezett Irakba John Kerry, amerikai külügyminiszter, aki az Iszlám Állam elleni koalíció kiszélesítéséről tárgyal. Még a héten Irakba látogathat Francois Hollande is. A francia elnök Párizs segítségét ajánlja fel a dzsihádisták elleni küzdelemben. Az Észak-Irakban óriási területeket megszálló terroristák elleni küzdelem felpörögni látszik: Barack Obama csütörtökön ismerteti az "Iszlám Állam"…