Nyaralni indulunk? A bikinin vagy fürdőnadrágon, napszemüvegen, naptejen, törülközőn kívül okostelefonunkat se hagyjuk itthon! Az út előtt azonban feltétlenül töltsünk le rá néhány praktikus és nélkülözhetetlen alkalmazást, amelyek a vakáció alatt segítségünkre lehetnek. Íme hat hasznos applikáció Windows Phone-alapú készülékekre.
A kormány nem tervezi, hogy különadót vet ki az útépítő cégekre, a kabinet és az Európai Bizottság között ugyanakkor "súlyos vita van" a 2007 és 2012 közötti, útépítéssel kapcsolatos közbeszerzések ügyében - közölte szerdán a Kormányzati Információs Központ az MTI érdeklődésére.
Közös ajánlattevőként az ARH Informatikai Zrt. és az iCell Mobilsoft Zrt. nyerte az Országos Rendőr-főkapitányság által, 365 darab fix telepítésű Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont tervezésére, gyártására, szállítására, telepítésére és üzembe helyezésére kiírt tendert - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság német elnökét, Thomas Bachot lenyűgözte hazája válogatottjának a keddi világbajnoki elődöntőben a házigazda brazilok ellen mutatott játéka, ugyanakkor a hazai közönséget is méltatta.
A Skoda Auto csehországi autógyár rekordszámú - 522 500 darab - személygépkocsit adott el az idei első félévben. Ez éves szinten 12,5 százalékos növekedés - közölte az autógyár szerdán.
Számtalan olyan rítus létezik, mely során egy férfinak rátermettségét és bátorságát kell bizonyítania társai elôtt. A Rapa das Bestas nevű vadlózabolázás is ilyen – talán az egyik legkeményebb fajtából.
Közterületeket és közintézmények udvarait öntötte el a víz a hirtelen lezúduló csapadék következtében szerda délután Gyulán. A város mélyebben fekvő részein a lakóházak pincéi is megteltek vízzel - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
Szerdán oldódott a negatív befektetői hangulat a nemzetközi piacokon, de a magyar részvényindexen ez sem segített, a BUX értéke így is jelentősen esett. Ez elsősorban a MOL számlájára volt írható, az...
Coli fertőzés veszélye miatt fel kell forralni a vezetékes ivóvizet használat előtt a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szervének keddi előírása szerint öt mátrai településen: Parádon, Bodonyban, Mátraballán, Parádsasváron és Mátraszentlászlón – közölte a szolgáltató Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. szerdán.
A 2008-as gazdasági válság után az autóipar talán még az átlagosnál is nagyobb mélyrepülésbe kezdett, azonban manapság, hat évvel a hatalmas hanyatlás után egyre biztatóbb információkat osztanak meg velünk a gyártók az eladásiakkal kapcsolatban. Köztük is élen járnak a prémiumgyártók, melyek közül páran nem csak újra erőre kaptak, hanem rekordokat döntögettek 2014 első félévében.
Veszprém — Egyszerűbben tudja majd tartani a kapcsolatot családjával Pálffy Jánosné Éva (65), ugyanis egy okostelefont nyert a Blixx Vakációval. Veszprémi olvasónknak eddig még csak a rejtvényekkel volt szerencséje, most azonban a Blikk csillaga is felragyogott neki!
A fedélzetre felvitt elektronikus eszközeik - elsősorban a laptopok és a mobiltelefonok - teljes feltöltését kéri a brit kormány mindazoktól, akik repülőgéppel utaznak Nagy-Britanniába, illetve onnan külföldre.
A kormány nem tervezi, hogy különadót vet ki az útépítő cégekre, a kabinet és az Európai Bizottság között ugyanakkor "súlyos vita van" a 2007 és 2012 közötti, útépítéssel kapcsolatos közbeszerzések...
Közterületeket és közintézmények udvarait öntötte el a víz a hirtelen lezúduló csapadék következtében szerda délután Gyulán. A város mélyebben fekvő részein a lakóházak pincéi is megteltek vízzel - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
A Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési lehetőségeket tekintették át külhoni magyar szervezetek képviselői szerdán a Kárpát-haza Fejlesztési Fórumon, a Parlamentben.
A pozitív tartományban indult a szerdai kereskedés az amerikai részvénypiacokon, miután makroadatok hiányában és a jó gyorsjelentési kezdet ismeretében bizakodóak a befektetők.Jó a hangulat még...
Az EY prognózisa szerint is megközelítheti a három százalékot a magyar gazdasági növekedés az idén, jelentősen meghaladva az eurózóna 1,1 százalékos GDP-bővülésének átlagát.
A dohányzásnál is jobban megrövidíti az élettartamot a súlyos elhízás - állapították meg az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) munkatársai, akik a világ legnagyobb tanulmányát készítették el a mértéktelen elhízás és a halálozás össszefüggéséről.
New York — Nagyon sokba kerülhet a viccelődés két sportkommentátornak, akik egy New York Yankees–Boston Red Socks baseballmeccsen a tudósítás alatt kiröhögtek egy szurkolót.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) pénzügyekért felelős alelnökévé - e minőségében pénzügyi vezérigazgatójává - nevezték ki októberi hatállyal Simor Andrást.
A kórházak többlettámogatáshoz juttatását nevezte egyik legfontosabb feladatának az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Zombor...
A kettős, olasz és svéd állampolgárságú Staffan de Mistura az ENSZ afganisztáni különmegbízottja volt, de dolgozott Szomáliában, a Balkánon, Nepálban, és Irakban is.
Ezzel a drámai sorral és a "Nóri" aláírással zárta írását Ördög Nóra, amelyben a műsorvezetőnő elmagyarázta, miért hagyta el 13 év után az RTL-t, és vált a TV2-re. Esszéje legfontosabb gondolatai következnek azoknak, akiknek nincs türelmük a mű végigolvasásához.