A német szövetségi ügyészség szerint újabb kémügyében nyomoznak a hatóságok. Átkutatták egy gyanúsított lakását és irodáját Berlin körzetében. A Süddeutsche Zeitung azt írja, a férfi katonai területen dolgozott, és azzal gyanúsítják, hogy kémkedett az USA-nak. A szakértők szerint ez a múlt … Folytatás
A minisztérium javaslatai szerint lehetőség lesz továbbra is az idő előtti nyugdíjazásra, amelynek feltétele mindkét nemnél a betöltött 60. életév és legalább 40 ledolgozott esztendő.
Szerdán részletes vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottság (EB), hogy megállapítsák, a szabályoknak megfelelő-e a magyar állami támogatás, amelyet az Audi kap győri autógyárának bővítéséhez - írta közleményében az EB.
Az énekesnőt a minap egy menyasszonyiruha-boltban látták, ahova az édesanyjával kettesben tért be. Gaga a kanadai turnéja kellős közepén döntött úgy, hogy habos-babos ruhákat válogat.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) német elnökét, Thomas Bachot lenyűgözte hazája labdarúgó-válogatottjának a keddi világbajnoki elődöntőben a házigazda brazilok ellen mutatott játéka, ugyanakkor a hazai közönséget is méltatta.
Juncker a meghallgatáson ismét bírálatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban, ahogyan az EU állam- illetve kormányfői hazai színtéren lefestik és védelmezik az Európai Uniót.
A kormány jóváhagyta, hogy a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszak támogatott projektjei közé kerüljön be a Várpalotát elkerülő gyorsforgalmi út első üteme - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A cseh kormány megvásárolná a két csehországi finomító közül az egyiket az Unipetroltól, amit egyesítene állami tulajdonban lévő olaj, illetve szénhidrogén szállítást végző cégekkel - adta hírül a...
Nem vetted észre a kéményseprők plakátját a falon, vagy lesajnáltad? Külföldön voltál, vagy nem engedett el a munkahelyed? Most megfizetsz érte a kéményseprőkön keresztül, akik kiszámlázzák neked. Ebben van, aki szerint a rezsicsökkentés is közrejátszik, a szolgáltató szerint viszont a legtöbb ügyfél így jobban jár.
A Donald Tusk kormánya elleni konstruktív bizalmatlansági indítvány, valamint a Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter leváltását célzó kezdeményezés vitáját kezdte meg szerdán a lengyel parlament.
A Magyar Bankszövetség várja a köztársasági elnök válaszát és bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság a teljes jogszabályt egészében fogja megvizsgálni - mondta a bankszövetség főtitkára szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a devizahitelesek megsegítését célzó, a múlt pénteken megszavazott első törvénnyel kapcsolatban.
Az ötvenes években félretett halálos himlővírust találtak egy amerikai szövetségi laboratórium raktárának takarításakor Washington közelében. Egy hónapon belül már másodszor derült ki valamilyen komoly hiányosság a halálos kórokozók kezelésével kapcsolatban.
Brutálisan bánt el egy 13 éves kisfiúval egy amerikai lelkész. A férfi elmondása szerint csak rá akar ijeszteni a gyerekre, mikor kivitte a sivatagba, hogy megásassa vele saját sírját.
Az izraeli biztonsági helyzet romlása miatt az országban tartózkodó és oda készülő magyar állampolgárokat elővigyázatosságra kéri a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata.
Két pesszimista brazil fogadó is ráérzett arra, hogy a házigazda válogatott súlyos vereséget szenved majd a németektől a labdarúgó-világbajnokság keddi elődöntőjében, mindketten pontosan eltalálták a történelmi kudarc mértékét, 1-7-es végeredményre fogadtak.
A Legfőbb Ügyészség elutasította az Alkotmányvédelmi Hivatal által a Portik-Laborc-találkozókkal összefüggésben indult nyomozás megszüntetése miatt benyújtott panaszt.
Előrehaladott tárgyalásokat folytat az Air France-KLM a Wizz Air felvásárlásáról - jelent meg az egyik holland online újság, a légiközlekedési hírekkel foglalkozó Luchtvaartnieuws oldalán, akik...
Aki nem látta, bizony bánhatja, mert izgalmas versenyautó-csemegéket és látványos futamokat hozott a két év után ismét hazánkba látogató International GT Open a Hungaroringen. A gyönyörű hangú Ferrarik, Corvette-ek, 911-es Porschék mellett olyan hazánkban ritkán látható típusok is versenybe szálltak, mint az Audi R8 LMS és a Mercedes-Benz zászlóshajója, az SLS AMG GT3-as verziója, nem beszélve a…
Az idén nyáron már 5,15 millió magyar használja a világhálót, azaz a 15 évnél idősebb lakosság 60,68 százaléka internetezik - derül ki a Gemius üzleti tanácsadó cég szerdán közölt negyedéves jelentéséből.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint az erdélyi magyarság képviselőinek kötelességük nemzetközi szinten felfedni Románia szerződésszegéseit.