2014. július 8. kedd

júl. 8
19:34
Tel-Avivot is támadták a Hamász rakétái (hirado.hu)
Az Izrael kereskedelmi központjának számító városban megszólaltak a veszélyt jelző szirénák, és rövid idővel később erős robbanás hallatszott.
júl. 8
19:36
Orgoványi takarék: Legkésőbb a jövő héten megérkeznek a nyugdíjak (hirado.hu)
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság várhatóan július 10-én indítja a járandóságok utalását.
júl. 8
19:38
Meghalt egy versenyző a hotdogevő-viadalon (hirado.hu)
Egy versenyzőnek torkán akadt a falat, és a férfi megfulladt.
júl. 8
19:40
Nyár végéig tart az állami cégek átvilágítása (hirado.hu)
Augusztus végéig csak különösen indokolt esetben, tulajdonosi és szakmai ellenőrzést követően köthetnek nem a napi üzletmenethez szükséges szerződéseket.
júl. 8
19:42
Olcsón akarsz lakáshoz jutni? Ezért siess a vásárlással (Privátbankár)
Az első félév adatai alapján kijelenthető, hogy trendszerűen növekvő pályán van az ingatlanpiaci forgalom - olvasható ki a Duna House ingatlanpiaci Barométeréből. A júniusi, több mint 8 ezer ingatlan adás-vétel újabb rekordhónapnak számít a válság utáni piacon.
júl. 8
19:42
Zöld öves kis karatemester vigyáz Bódi Margóra (Blikk)
Nem érdemes ujjat húzni Bódi Margóval (51)! A népszerű énekesnő unokája, Csabi (12) ugyanis roppant tehetséges karatés.
júl. 8
19:42
Szűk körű esküvőt akar Kunis (Blikk)
júl. 8
19:42
Szerződést hosszabbított Elek Gábor a Fradival (Alternatív Energia)
"Részemről nem volt kérdés a hosszabbítás".
júl. 8
19:42
Harry Potter visszatért (hirado.hu)
J.K Rowling hét év után írt rövid történetet az immáron 34 éves, családos varázslóról.
júl. 8
19:42
Megtámadták a szomáliai elnöki palotát (hirado.hu)
Szomáliai iszlamista fegyveresek megtámadták kedden Mogadishuban az elnöki palotát, és azt állítják, hogy " ellenőrzésük alá vonták".
júl. 8
19:42
Vizsgálják az állami cégeket Sesztákék (ATV)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a hatékonyságjavító intézkedési lehetőségek feltárása céljából elvégzi a felügyelete alá tartozó állami tulajdonú gazdasági társaságok teljes átvilágítását, ez a tervek szerint nyár végéig tart - közölte a tárca az MTI érdeklődésére kedden.
júl. 8
19:42
VB 2014: Olvasóink szerint a Nationalelf jelenti a selecao hattyúdalát (Agroinform)
Olvasóink szerint a zsinórban negyedik vb-jén a legjobb négyig eljutó Németország legyőzi a házigazda Brazíliát.
júl. 8
19:44
MSZP: Megsemmisítő csapás a három csapásra (Alternatív Energia)
júl. 8
19:44
Egyirányúsítják a reptérre vezető gyorsforgalmi út egy szakaszát (hirado.hu)
Augusztus végéig csatornáznak forgalmas útszakaszon.
júl. 8
19:44
Növekedett a magyar turisták száma Horvátországban (hirado.hu)
Az első fél év összesített adatai szerint a külföldi vendégek átlagánál is jobban növekedett Horvátországban a magyar turisták száma.
júl. 8
19:44
Iszlamisták megtámadták az elnöki palotát Mogadishuban (ATV)
Szomáliai iszlamista fegyveresek megtámadták kedden Mogadishuban az elnöki palotát, és azt állítják, hogy " ellenőrzésük alá vonták" – jelentették hírügynökségek.
júl. 8
19:46
Új vezetőt nevezett ki a kelet-ukrajnai hadművelet élére Porosenko (hirado.hu)
Az ukrán elnök kedden jóváhagyta Donyeck és Luhanszk városok "felszabadítását" is.
júl. 8
19:48
Baktériumot vetnének be vécék szagtalanítására kínai kutatók (hirado.hu)
Kínai kutatók "biológiai fegyvereként" ismertette a hongkongi sajtó annak a baktériumnak a felfedezését, amely az emberi ürülékkel táplálkozik, s ennek köszönhetően képes megszüntetni a nyilvános illemhelyek kellemetlen szagát.
júl. 8
19:50
Részben a hitelezőkre hárítják egy osztrák bank veszteségét (hirado.hu)
Az osztrák alsóház kedden elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely részben az alárendelt kötvények befektetőire hárítja a fizetésképtelen Hypo Alpe Adria bank veszteségét a tartományi garancia ellenére.
júl. 8
19:51
Hová tűntek a vatikáni milliók? (ProfitLine)
Jelentősen csökkent az IOR vatikáni bank nyeresége tavaly, a Szentszék kasszái pedig hiányt mutatnak - derült ki a vatikáni bank 2013-as mérlegének keddi bemutatásán.
júl. 8
19:51
Enyhe égési sérülésre a csapvíz a leghatásosabb gyógyír (WebBeteg)
Háztartási baleset, napozás utáni fájdalmak, egy sportolás közben szerzett sérülés: nyáron számos lehetőség nyílik arra, hogy égési sérülést szenvedjünk.
júl. 8
19:51
Az átlagnál kedveltebb volt Horvátország (Metropol)
A külföldi vendégek átlagánál is jobban növekedett Horvátországban a magyar turisták száma.
júl. 8
19:51
Vb 2014: Neymar és Silva nélkül néznek farkasszemet a brazilok a németekkel, tét a döntő (Sport365)
Luiz Felipe Scolari brazil szövetségi kapitány pályafutása egyik legnehezebb feladata előtt áll, mivel kedden, a németek elleni világbajnoki elődöntőben legnagyobb sztárja nélkül kell győzelemre vezetnie a válogatottat.
júl. 8
19:51
Kijev betiltaná a kommunista pártot (444.hu)
De nem azért, mert a kommunizmus ostobaság, hanem mert a párt támogatja a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatizmust.
júl. 8
19:52
Románia határozottabb fellépését kérte a szerbiai román közösség képviselője Bukarestben (hirado.hu)
Románia határozottabb fellépését sürgette a szerbiai Timok-völgyi román (vlah) közösség képviselője egy, a bukaresti parlamentben tartott konferencián kedden - közölte a Mediafax hírügynökség.
júl. 8
19:53
Elkészült a vásárcsarnok a gyulai piacon (ProfitLine)
Vásárcsarnokot épített a gyulai önkormányzat a városi piacon a tanyafejlesztési program támogatásával, a mintegy ötszáz négyzetméteres, korszerű létesítményt kedden adták át.
júl. 8
19:53
Románok táncoltak Szegeden (444.hu)
Ma a romániai Cununa Somestana Táncegyüttes tagjai táncoltak a 26. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál megnyitóján a szegedi Kárász utcában.
júl. 8
19:55
Lényegében megbénult a napi munka az MVM-nél (444.hu)
Az állami cégek meglepő átvilágítása befagyasztatott a rendes ügymenetet. Nagy tisztogatásra készülnek a Villamosműveknél.
júl. 8
20:00
Új férfi oldalán villog a dögös negyvenes színésznő (BorsOnline)
Cameron Diaz május óta randizik a Good Charlotte nevű rockzenekar frontemberével.
júl. 8
20:00
Ráfázott a nyaralásra Kocsis Tibi (Blikk)
júl. 8
20:00
Tarlós István: Lesz pénz a 3-as metró felújítására (Infostart)
A főpolgármester szerint lesz pénz a 3-as metró felújítására, azonban ha ez mégis ellehetetlenülne, akkor leállítja a kék vonalon való közlekedést. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a következő ciklusban elveszik a Budapesti Közlekedési Központ több jogosítványát is. Újraválasztása esetén az eddigi öt helyett három helyettessel dolgozna Tarlós István, egyiküket meg is…
júl. 8
20:00
Az orosz külügyminisztérium tiltakozik egy lengyelországi szovjet emlékmű lebontása miatt (Infostart)
Az orosz külügyminisztérium felháborodását fejezte ki, magyarázatot és bocsánatkérést követelt Lengyelországtól amiatt, hogy a dél-lengyelországi Limanowa városi parkjában a helyi hatóságok utasítására lebontottak egy szovjet hősi emlékművet - adta hírül kedden a The Moscow Times című angol nyelvű orosz lap.
júl. 8
20:00
Felhőszakadások jönnek, maradnak a figyelmeztetések (Kripto Akadémia)
júl. 8
20:00
Klaus: az ukrajnai konfliktust a Nyugat provokálta ki (hirado.hu)
"A felkelést a Majdanon kiprovokálták, nem lehet szó semmiféle forradalomról. Ukrajna áldozat volt" - mondta Václav Klaus.
júl. 8
20:00
Václav Klaus: a nyugat provokálta ki az ukrán válságot (ATV)
Ukrajna csak áldozat, mert az ottani konfliktust lényegében a Nyugat provokálta ki - állította Václav Klaus volt cseh köztársasági elnök kedden egy prágai vitafórumon.
júl. 8
20:02
Sírtak a tanúk a füzesabonyi gyerekgyilkos perén (BorsOnline)
Éppen ott szúrta le a kisfiamat, ahol engem megismert – állítja Sz. Andrea. A 6 éves Kevint édesapja tavaly Mikulás napján, Füzes­abonyban a nyílt utcán ölte meg. A szülők tegnap a tárgyaláson néztek szembe egymással.
júl. 8
20:02
13 év után otthagyta az RTL Klubot Ördög Nóra (Blikk)
júl. 8
20:02
Jégeső, villámcsapás: így tombolt a vihar Magyarországon - videó (hirado.hu)
A Fejér megyei Gárdonyban 7 embert kórházba vittek, mert villám csapott a rendőrkapitányság épületébe. Bács-Kiskunban kigyulladt egy juhakolba a villámok miatt.
júl. 8
20:02
Heves zivatarok, 90 km/órás szél - ez vár ránk (ATV)
Tizenöt megyére és a fővárosra szerdára is figyelmeztetést adott ki a várható heves zivatarok, valamint felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 8
20:04
Őrparancsnokkal szökött meg a börtönből Sepelev (Blikk)
Akár Magyarországra is visszaszökhetett már Alekszandr Sepelev (43), aki információink szerint vasárnap hajnalban lépett meg egy ukrán börtönkórházból.
júl. 8
20:18
Az ország nagy részén szerdán is várható felhőszakadás (Infostart)
Tizenöt megyére és a fővárosra szerdára is figyelmeztetést adott ki a várható heves zivatarok, valamint felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 8
20:18
Közel száz halottja van Ugandában a törzsi összecsapásoknak (hirado.hu)
Közel száz ember halt meg Ugandában a törzsi fegyveresek négy napja folyó összecsapásaiban, amelyekbe beavatkozott a hadsereg is - közölték a fegyveres erők kedden.
júl. 8
20:18
VB 2014: Messi, Rodríguez vagy Neymar lesz az aranylabdás? (Agroinform)
Ki nyeri a vb Aranylabdáját? Messi a favorit, de a sérült Neymar is befuthat még.
júl. 8
20:20
Az orosz külügyminisztérium tiltakozik egy lengyelországi szovjet emlékmű lebontása miatt (hirado.hu)
Az orosz külügyminisztérium felháborodását fejezte ki, magyarázatot és bocsánatkérést követelt Lengyelországtól amiatt, hogy a dél-lengyelországi Limanowa városi parkjában a helyi hatóságok utasítására lebontottak egy szovjet hősi emlékművet - adta hírül kedden a The Moscow Times című angol nyelvű orosz lap.
júl. 8
20:22
Az orvosi műhibákat is regisztrálhatja a jövőben egy svéd honlap (hirado.hu)
Hamarosan néhány kattintással leellenőrizhetik a svédek, hogy az őket kezelő orvost vonták-e már felelősségre műhiba elkövetéséért.
júl. 8
20:24
Azonnal betilthatják a Mercedes csodafegyverét? (F1világ)
Az összekapcsolt első-hátsó felfüggesztés, amely egyesek szerint a Mercedes erőssége az idei évben, akár már a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjtól tiltólistára kerülhet, értesült a brit AUTOSPORT. Tovább »
júl. 8
20:24
Orgoványi takarék - Legkésőbb a jövő héten megérkeznek a nyugdíjak (ProfitLine)
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság várhatóan július 10-én indítja a nyugdíjak utalását az orgoványi takarékszövetkezetnél számlát vezető nyugdíjasoknak, így legkésőbb a jövő hét első felében megérkeznek az ellátások az érintettek részére - ezt a Magyar Államkincstár közölte kedden az MTI-vel a nyugdíjfolyósító tájékoztatására hivatkozva.
júl. 8
20:24
Videó: meccs közben majdnem megfojtotta ellenfelét az elborult agyú játékos (Sport365)
Durva jelenetnek lehettek szemtanúi a Hawthorn-North Melbourne ausztrál futball meccsre kilátogató nézők. A hazaiak játékosa, Brian Lake egyszer csak fojtogatni kezdte ellenfelét, Drew Petrie-t.
júl. 8
20:24
Jó pályára került a magyar gazdaság – mondta Orbán volt pénzügyminisztere, aki utána jegybankelnök lett (444.hu)
És nem Matolcsy Györgyről van szó.
júl. 8
20:24
Több száz dolgozóval bővíti oroszlányi gyárát a BorgWarner (hirado.hu)
Az amerikai BorgWarner a következő években több mint 300 fős létszámbővítést tervez oroszlányi telephelyén.

Keresés