Az MSZP szerint az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntésével, amellyel alkotmányellenesek minősítette a büntetéskiszabás szigorúbb halmazati szabályait, "lényegét tekintve visszaállt a szocialista kormány által bevezetett szabályozás".
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Neymar sérülésével az utolsó, klasszikus értelemben vett brazil is kiesett Scolari rombolásra szakosodott csapatából. Ezzel jelentősen nőttek az esélyei annak, hogy a döntőbe mégis egy szép játékot játszó csapat, a zsinorban két vébéelődöntőt bukó Németország jusson.
A kijevi kormány kedden eljárást indított az Ukrán Kommunista Párt betiltásáért – jelentette be Pavlo Petrenko ukrán igazságügyi miniszter Kijevben. A kormány azzal vádolja a kommunista pártot, hogy támogatja a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatizmust.
Németország visszavonta kedden az egyiptomi Sarm-es-Sejk városára kiadott utazási figyelmeztetést - adta hírül az as-Surúk egyiptomi napilap internetes oldalán, az idegenforgalmi miniszterre hivatkozva.
Budapest — Szokatlan találkozásban volt része Győrfy Zoltánnak (42) a Corvin sétányon. Egyszer csak egy szarka tűnt fel a semmiből, és leszállt a vállára.
Az Apple őszre várt okosórája, amit az iWatch néven emlegetnek, nagy fejfájást okozhat az egyik svájci óragyártónak, amelyik többek között a Swatch márkát is tulajdonolja - írja a CNBC elemzői...
Elutasította az Alkotmánybíróság a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényhez érkezett bírói kezdeményezéseket. Két új magyar nagykövetség nyílik, kettő pedig bezár hamarosan.
Leigazolná 4 millió fontért (1,5 milliárd forintért) Muhamed Besicet, a Ferencváros labdarúgóját az angol bajnokság élvonalában szereplő Swansea City - írta a Daily Mail című lap kedden.
Csatornázási munkák miatt jövő hétfőtől várhatóan augusztus 30-ig a Gyömrői úton, a Zalán és az Úz utca között lezárják a városhatár felé tartó két sávot, helyette egy sávon a Ferihegyi repülőtérre vezető úton haladhat az autóforgalom - közölte a Budapesti Közlekedési Központ
Az inkubátorház intézménye a tapasztalatok szerint alkalmas eszköz a kisvállalkozások fejlesztésére, ezért a Magyar Iparszövetség együttműködve más érdekképviseletekkel arra törekszik, hogy mind több régióban megteremtse a vállalkozás támogatásának ezt a formáját - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnöke az MTI-nek.
Az argentin szövetségi kapitány, Alejandro Sabella "majdnem esése" nem csak a mémgyárosokat, hanem a csapat tagjait is megihlette az Albiceleste legutóbbi edzésén. Persze megint Ezequil Lavezzi járt élen a csínytevésben.
Zavartalanul működik a gárdonyi rendőrkapitányság, a kedd délutáni villámcsapás után kórházba vitt rendőröket hazaengedték - közölte a rendőrség honlapján.
A Siemens Zrt. jelenleg is dolgozik azon, hogy a Desiro-motorvonatok közlekedtetése miatt ne keletkezhessen zavar a vasúti biztosítóberendezés működésében - közölte a cég az MTI megkeresésére kedden.
Megkezdte az egyeztetést kedden az Európai Parlament frakcióival Jean-Claude Juncker, az Európai Tanács jelöltje az Európai Bizottság élére. A luxemburgi politikus a szociáldemokrata, a különutas jobboldali, majd a liberális képviselőcsoporttal találkozott.
Nyomozást rendelt el a bicskei rendőrkapitányság az Együtt-PM alcsútdobozi polgármesterjelöltje földjének megrongálása miatt. Erről a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata tájékoztatta az MTI-t kedden.
Nem akármilyen rúgótechnikával rendelkezik Jorge Valdivia, a Palmeiras chilei játékosa. A vb után klubjához visszatérő focista egészen elképesztő szögből lőtte a kapuba a labdát.
A hazai Eb-re készülő magyar U19-es válogatott 2-1-re kikapott Üzbegisztántól, miután Urinbajev 2 gólt, Németh Márió meg csak egyet lőtt. (Nemzeti Sport)
Befejeződött a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda korszerűsítése, így tökéletes körülmények várják a hétfőn kezdődő vízilabda Európa-bajnokságra érkező csapatokat és szurkolókat - tudatta a munkálatokat végző Nemzeti Sportközpontok.
Az oroszbarát fegyveresek által ellenőrzött kelet-ukrajnai nagyvárosok felszabadítását ígérte Petro Porosenko ukrán elnök, aki kedden rövid munkalátogatást tett Szlovjanszkban, a szakadárok korábbi fellegvárában.
Komolyabb esés bontakozott ki kedden az amerikai tőzsdéken, a Dow és az S&P távolodott a mostanában felállított új csúcsoktól. Különösen a technológia-túlsúlyos Nasdaq mutatott nagy mínuszokat, adták...
Olyan súlyos szabálytalanságok miatt csődölt be az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet, hogy az személyes felelősségre vonást is maga után vonhat - mondta Németh Lászlóné a kormány.hu-nak adott interjúban. A biztosított betéteket augusztus elejéig kaphatják meg a betétesek. Az Államkincstár ezzel párhuzamosan közölte: a nyugdíjakat postán kapják a takaréknál számlát vezető ügyfelek....
Köszöntök mindenkit, Sztipanov Zorán vagyok. Én leszek az, aki egy picit most elkeseríti Brazíliát és Németországot. A házigazda dél-amerikaiak a csigolyatöréssel lábadozó Neymar nélkül próbálnak a döntőbe a jutni, riválisuk pedig 60 ezer "Neymararcú" ellendrukkerrel szemben. Ők azt mondják, NINCS KIFOGÁS, győzniük kell. Én, aki a magyar futballon nevelkedtem, tudom, hogy ez nem igaz: a fociban…
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a hatékonyságjavító intézkedési lehetőségek feltárása céljából elvégzi a felügyelete alá tartozó állami tulajdonú gazdasági társaságok teljes átvilágítását,...
Sok nehézség után jó pályára került a magyar gazdaság, és a remények szerint azon is marad - mondta Járai Zsigmond az MTI-nek kedden, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán Makrogazdasági kérdések és potenciálok címmel tartott előadása előtt.
Az amerikai BorgWarner a következő években több mint 300 fős létszámbővítést tervez oroszlányi telephelyén. A turbófeltöltők gyártása mellett előbb a kuplung-, majd a kipufogóalkatrészek gyártását kezdik meg - mondta el a vállalat turbógyártó divíziójának elnök-ügyvezetője kedden az MTI-nek.
Köszöntök mindenkit, Sztipanov Zorán vagyok. Én leszek az, aki egy picit most elkeseríti Brazíliát és Németországot. A házigazda dél-amerikaiak a csigolyatöréssel lábadozó Neymar nélkül próbálnak a döntőbe a jutni, riválisuk pedig 60 ezer "Neymararcú" ellendrukkerrel szemben. Ők azt mondják, NINCS KIFOGÁS, győzniük kell. Én, aki a magyar futballon nevelkedtem, tudom, hogy ez nem igaz: a fociban…
Kellemes meglepetést okozott az Alcoa ma, az amerikai tőzsdék zárását követően közzétett második negyedéves gyorsjelentésével. Az alumíniumgyártó cég mind a bevételek, mind az egy részvényre jutó...
Párizs — Nem sokat bízott a fantáziára Jennifer Lawrence-nek (23) a párizsi divathéten viselt ruhácskája, a keblét gyakorlatilag teljes egészében láttatni engedte – legalábbis oldalnézetből.
Németország visszavonta kedden az egyiptomi Sarm-es-Sejk városára kiadott utazási figyelmeztetést - adta hírül az as-Surúk egyiptomi napilap internetes oldalán, az idegenforgalmi miniszterre hivatkozva.