Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint a bankszektor tőkéjének legalább egyharmadát elviszi a devizahiteles-csomag, ami gazdasági szempontból súlyos károkat fog okozni. Megjegyezte azt is, az OTP bíróság előtt fogja bizonyítani, hogy a törvényeknek megfelelően járt el és jóhiszemű volt a devizahitelekkel kapcsolatban.
A döntőben Portugáliát verték 1-0-ra Mukhtar góljával Budapesten. Ajánljuk hozzá a Guardian összeállítását arról, kikre érdemes már most odafigyelni ebből a csapatból.
Az Európai Labdarúgó Szövetség szektorbezárással büntette a Bajnokok Ligája selejtezőjében szereplő Debrecent a csapat szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt.
Súlyos anyagi károkat és közlekedési gondokat okoztak a csütörtök délutáni kiadós zivatarok Dél-Morvaországban - jelentette a CT24 közszolgálati hírtelevízió.
A német válogatott nyerte a Magyarországon rendezett U19-es labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a csütörtöki döntőben 1-0-ra legyőzte a portugál csapatot a budapesti Szusza Ferenc Stadionban.
A kisebb korlátozásoktól eltekintve szabadon járható az M7-es autópálya a táskai pihenőhelynél mindkét irányba - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Kft. kommunikációs osztályának vezetője csütörtök este az MTI-t.
Mintegy 6800 vállalkozás szűnt meg végelszámolással tavaly július 1-je és idén június 30-a között, 55 százalékkal kevesebb, mint az előző 12 hónapban, ám ugyanebben az időszakban csaknem 27 ezer céget kényszertörléssel zártak be - hívta fel a figyelmet a feketelista.hu portál csütörtökön.
Alig nyolc órát töltött fogságában Carlos Téveznek, a Juventus argentin labdarúgójának édesapja. Az emberrablók, miután rájöttek, ki akadt horogra, a tízszeresére emelték az 1,2 millió forintos váltságdíjat.
Újra együtt zenél Charlie, Tátrai és a többiek. Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a legendás zenekar, a régi felállásban, a legkedveltebb dalaikkal.
Alaposan felkapta a vizet az olimpiai és világbajnok atléta, Usain Bolt. A jamaicaiak világhírű sprintere Glasgowba érkezése óta elég gyakran kritizálta a sportrendezvény szervezését és a versenyek színvonalát.
A német válogatott nyerte a Magyarországon rendezett U19-es labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a csütörtöki döntőben 1-0-ra legyőzte a portugál csapatot.
Elfogadta csütörtökön a román kormány az idei első költségvetési kiigazítást, amely azonban nem tartalmazza a tervezett nyugdíjjárulék-csökkentést és annak hatását a bukaresti Költségvetési Tanács szerint.
Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatás felső szintjének megállapításáról és a mezőgazdasági munkahelyteremtés elősegítéséről szóló határozat csütörtökön a Magyar Közlönyben.
A vállalkozások augusztus 31-e után már csak online pénztárgépet használhatnak, az átállást elmulasztó céget egymillió forintos bírsággal is sújthatja a NAV, és az üzlethelyiséget is bezárhatja 12 napra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön, miután a pénztárgép munkabizottság egyeztetett a véghatáridőről.
Vajon mennyi erőltetetten iderángatott gif, és felesleges Orbán-párhuzam kell ahhoz, hogy valaki elolvasson egy posztot a szlovén politikáról? Lássuk, elég-e ennyi!
Tízezer peres ügyet kell felfüggeszteni országszerte a Kúria jogegységi döntését követő devizahiteles-mentőcsomag nyomán. Jelentősen mérséklődnek az államháztartás kamatterhei a jegybanki kamatcsökkentések következtében. Megkezdődött a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szektorbezárással büntette a Bajnokok Ligája selejtezőjében szereplő Debrecent a csapat szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt.
A Pentagon csütörtökön arra szólította fel Izraelt, hogy tegyen többet a civilek életének védelmében a Gázai övezetben végrehajtott katonai műveleti során, rámutatva, hogy a konfliktus túlságosan sok polgári áldozatot követelt.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál májusban és júniusban összesen 190 kormánytisztviselőt bocsátottak el, 5-öt pedig máshova helyeztek át. Helyükre eddig 42 főt vettek fel - derül ki az NFM hvg...
Összesen 1,4 milliárd forintot szán a kormány a budai Várban található karmelita kolostor átalakításával kapcsolatos közbeszerzésre és tervezésre; a tervek szerint két éven belül oda költözik át a Miniszterelnökség Központi Hivatala - derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből.
Eladóvá vált a tragikus körülmények közt elhunyt Michael Jackson otthona, Neverland, a tulajdonos ugyanis nem bírja fizetni a fenntartási költségeket. A luxusingatlan falai sok mindennek lehettek szemtanúi: Jackson állítólag itt molesztált gyerekeket.
A német válogatott nyerte a Magyarországon rendezett U19-es labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a csütörtöki döntőben 1-0-ra legyőzte a portugál csapatot a budapesti Szusza Ferenc Stadionban.
John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója bocsánatot kért a szenátus hírszerzési bizottságának vezetőitől, miután egy belső vizsgálat megállapította, hogy a CIA alkalmazottjai átvizsgálták a szenátus komputereit - közölte csütörtökön az ügynökség szóvivője.
Hatszázmillió forint támogatást kap a Hungaroring Sport Zrt. a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból - olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számában.
A Moody's ma megerősítette, hogy továbbra is érvényben tartják a magyar bankszektorra vonatkozó negatív kilátásokat - derül ki az adósminősítő közleményéből. A Moody's - vélhetően az árfolyamrés...