Cégtemetőben vált fantommá Volner János vállalkozása. Ennél is szomorúbb, hogy a Jobbik alelnök cégével együtt 21 millió forint közpénz is eltűnt. Miután mindezt kinyomoztuk és megírtuk, Volner pert indított az ATV ellen. A bíróság nekünk adott igazat. A per során az is kiderült, mikor és hogyan trükközött Volner.
Lezárult a MobilTárca tesztelése, most a kereskedelmi bevezetésén dolgoznak - jelentette be Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke, miután véget ért a szolgáltatás pontosan egy éve elindított tesztüzeme.
Több mint kétszeres túljegyzés mellett újabb rekordalacsony szintre süllyedt a 12 hónapos diszkont kincstárjegy hozama csütörtökön az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) aukcióján.
A légi közlekedés veszélyeztetése bűntettével gyanúsítja a rendőrség T. Jánost, aki szerdán a déli órákban okozott balesetet ultrakönnyű repülőgépével a Csongrád megyei Pusztaszeren.
1989. július 3. hétfő: A szovjet írószövetség kész kiadni Alekszandr Szolzsenyicin Gulag szigetcsoport című regényét. Kórházba szállították Kádár Jánost.
Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország több mint egy éve benyújtott igényét, hogy Nagyváradon és Marosvásárhelyen konzuli irodát nyisson - közölte Nagy Anna külügyi szóvivő csütörtökön.
A társaság a pálya karbantartásának munkálataira csaknem 721, távközlési erősáramú és biztosítóberendezési (TEB) munkákra pedig 142 millió forint értékű szerződéssel rendelkezik.
Az ikonikus modelleknek is szüksége van generáció-váltásra. A Jeep ikonikus terepe 2017-ben ünnepli reinkarnációját. Az újdonság formaterve megmarad a jelenlegi kaptafánál, de a lemezek alatt komoly változtatásokra számíthatunk.
Az Irakkal határos kelet-szíriai Deir ez-Zór tartomány nagy része az Iszlám Állam irányítása alá került csütörtökön, miután az al-Kaida hivatalos helyi szárnya, az an-Nuszra Front átadta két fő térségbeli fellegvárát az Irakban is harcoló szélsőséges szunnita szervezetnek - közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
A Forma–1 jogtulajdonosa, Bernie Ecclestone nem szívbajos. Az olasz Gazzetta dello Sportnak kifejtette: csöppet sem szomorkodna, ha azok a csapatok, amelyeknek nincs elég pénzük a fejlesztésekre, eltűnnének a mezőnyből.
Véget ér a hidegfront által esős idő. Péntektől szárazabb, egyre melegebb légtömegek áramlanak az országba, így hétvégén hamisítatlan nyári időben lesz részünk.
Megműtötték a szegedi traumatológiai klinikán a 18 éves lányt. Tanúvallomások alapján megalapozott a gyanú arra, hogy a férfi a veszélyhelyzetet szándékosan idézte elő.
Július 4-én, pénteken a függetlenség napja miatt az Egyesült Államokban nem lesz kereskedés a részvénypiacokon, és csütörtökön is csak rövidített kereskedésre kerül sor. Július 4-én ünneplik az...
A Rezesová-perben a korábbi információkkal ellentétben nem júliusban, hanem csak szeptemberben tart tárgyalást a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék – tájékoztatta a bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-t.