A római parlament szerkezetét is módosító választási reformról született megállapodás csütörtökön Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Silvio Berlusconi volt kormányfő, az ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) elnöke között.
A Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mérései szerint kiváló a vízminőség, még az ivóvíz minősítésnek is megfelel - annak ellenére, hogy két hete többen is megbetegedtek tőle.
Négy új aszfaltmaró gépet szerzett be bruttó 307 millió forintért a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a vásárlás a tavaly indult 3 milliárdos, részben uniós forrásból finanszírozott gép- és eszközpark-fejlesztési program keretén belül valósult meg.
Az Európai Központi Bank ma a vártnak megfelelően nem vágott tovább a kamatokon. Mario Draghi EKB-elnök már a legutóbbi sajtótájékoztatókor jelezte, hogy nem lesz újabb kamatvágás, de helyette...
V6-os, biturbó dízelmotor, 340 lóerő – mindez egy kisautónyi méretű crossoverben. Izgalmasan hangzik, méghozzá olyannyira, hogy írásunk tárgya csakis versenyautó lehet. Miközben a széria 2008-ban be kell érnünk maximum 120 lóerővel, a 2008 DKR erre közel rátripláz.
A római parlament szerkezetét is módosító választási reformról született megállapodás csütörtökön Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Silvio Berlusconi volt kormányfő, az ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) elnöke között.
Magyarország a tavalyi adatok alapján a tizenötödik helyet foglalta el a minimálbér összege alapján az EU tagállamai között. Helyezésünk ennél rosszabb is lehetne, hét ország ugyanis nem szerepel a listán, mert nincs náluk minimálbér. Több országban négy-ötszörös a minimálbér a magyarországihoz képest – derül ki az MTI infógrafikájából.
Igen, tudjuk, hogy nem léteznek, csak a mesékben, így Instagram profiljuk sem lehet. De azért vicces elképzelni, hogy ha mégis léteznének és Instagramjuk is lenne, akkor mit posztolnának a Disney hercegnők.
Friss programajánló július első hétvégéjére. Filmpremier Kavarás rendező: Frank Coraci, főszereplők: Adam Sandler, Drew Barrymore, bemutató: 2014. július 3. A lányait egyedül nevelő apa és a fiait egyedül nevelő anya első látásra ellenszenvesek egymásnak, egy véletlen folytán mégis együtt kénytelenek nyaralni, és Afrikában sok izgalmas meglepetés várja őket. A hasonló vígjátékok fölé az emeli…
Nyugtalanságának adott hangot a csehországi zsidó hitközségek szövetsége csütörtökön amiatt, hogy Mel Gibson kétszeres Oscar-díjas hollywoodi filmszínész, rendező és producer a világ filmművészetéhez való kivételes hozzájárulásáért Kristály Glóbuszt kap az idei nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban.
A legjobb korban vagyok – mondta, majd bizonyította be Cameron Diaz egy szexi fotósorozatban. A szőke színésznő olyannyira csúcsformában érzi magát, hogy – bár elmúlt negy-venéves –, még nem is gondol arra, hogy gyermeket szüljön.
Bár újsághír csak a komolyabb esetekből lesz, a tűzeseti statisztikák szerint naponta két bejelentett lakástűz keletkezik Magyarországon. Noha tűz- és robbanáskárok miatt az összes lakásbiztosítási káresemény három százalékát teszi ki, a Genertel adatai szerint messze ezekben az esetekben a legmagasabb az átlagos kárkifizetés: az év eddigi hónapjaiban megközelítette az 1 millió forintot.
Én nem kóstoltam, így a tünetetekről sem tudok beszámolni, de a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség ezt állítja mikrobiológiai vizsgálatokra hivatkozva. (MTI)
Sok dolguk volt a balatoni vízirendőröknek a szeles időben, pánikba esett egy vadul evező férfi, és eltűnt egy 16 éves lány. Szerencsére mindkét eset jól végződött.
A piaci várakozást jócskán meghaladva, 288 ezer új munkahely létesült júniusban az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektoraiban - derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett jelentéséből.
Az Európai Unió az elmúlt években nem ért el jelentős eredményeket az energiabiztonság terén, ezt mutatja a mostani energia-vészhelyzet is - mondta az uniós ügyekért felelős államtitkár az Inforádió Aréna című műsorában. Győri Enikő szerint ugyanakkor Magyarország óriási lépéseket tett saját ellátásbiztonságának növelésében.
A hétvégén is lehet egy-egy zápor, zivatar, megerősödhet a szél is, de ezzel együtt ismét melegszik az idő, akár 34 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Esett a BUX az előző hónapban, és a Portfolio által megkérdezett alapkezelők szerint a kilátások is borúsabbak lettek mind pár hónapos, mind egy éves időtávon. A devizahiteles mentőcsomag körüli...
A Fidesz-KDNP 1167 településen indít polgármester-jelöltet az őszi önkormányzati választáson - jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, a párt országos választmányának ülését követően.
Pénteken az ország nagy részén mérsékelt marad a szél, de a Kisalföldön megélénkül, helyenként megerősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 26 és 29 fok között alakul.
Főként Moszkvában és a Krím félszigeten kérnek menedékjogot a Kelet-Ukrajnát elhagyó ukrán állampolgárok - derült ki az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat (FMSZ) csütörtöki közléséből.
Babos Tímea oldalán Kristina Mladenoviccsal bejutott a női páros elődöntőjébe csütörtökön a wimbledoni teniszbajnokságon, miután három szettben legyőzte az Alla Kudrjavceva, Anastasia Rodionova orosz, ausztrál duót.
Több, mint egy szimpla futballmérkőzés. A Brazília–Kolumbia világbajnoki negyeddöntőn papíron a négy közé kerülés a tét, de a dél-amerikai rangadó túlmutat azon, melyik válogatott jut az elődöntőbe.