Már nem férfisportág a Forma-1 - véli Susie Wolff. A Williams versenyzőnője reméli, hogy hétvégi silverstone-i fellépésével beindul valami, s hamarosan női tagja is lesz a mezőnynek.
Nem csak az értékhatárba nyúltak be, hanem abba is, hogy kinek kell fizetnie a reklámadót. A képviselőknek például nem kell majd, függetlenül attól, hogy mennyit költenek.
Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke az Erzsébet-programról tartott kihelyezett kormányszóvivői sajtótájékoztatón a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Tábor tornatermében 2014. július 3-án. Az idén a 400 ezredik pályázó élhet a program kínálta lehetőségekkel. MTI Fotó: Nagy Lajos
A világbajnoki cím legnagyobb várományosa, a házigazda brazil válogatott nem egyértelmű esélyes a torna talán legjobb formában lévő együttese, Kolumbia ellen a pénteki negyeddöntőben.
A várt 210 ezernél sokkal több, 288 ezer új nem-mezőgazdasági munkahely jött létre júniusban az Egyesült Államokban és ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 6,1%-ra esett a megelőző havi 6...
Érdekes módját találta a Hyundai annak, hogy a hazánkban nem elérhető Genesis vezetői segédrendszereit reklámozza. Egy konvojt hívott életre, majd a sofőröket a tetőablakon keresztül egyszerűen kiugrasztotta a mozgó járműből.
Péntektől a főidényi menetrend szerint, 40 percenként, késő estig közlekedteti kompjáratait a Balatoni Hajózási Zrt. Szántód és Tihany között - tájékoztatta Szabó Zsolt személyhajózási üzletágvezető az MTI-t csütörtökön.
Bár a tesztelők igen sikeresnek ítélték, ám van még mit finomítani a mobilra vitt bankkártyán: egyelőre a kereskedelmi bevezetés határidejének kitűzése nélkül ért véget a MobilTárca tesztelése.
Az MSZP, a DK és az Együtt helyi vezetői Miskolc volt rendőrkapitányát jelölik polgármesternek, a Liberálisok, a PM és az Együtt országos elnöksége ezt nem támogatja.
Lezárult a MobilTárca egy éve indult tesztidőszaka - közölte a Magyar Mobiltárca Szövetség az MTI-vel csütörtökön, a teszt eredményei és az eddigi lakossági kutatások alapján a szövetség mintegy 350-400 ezerre becsüli azok számát, akik nyitottak a szolgáltatás használatára.
A várt 210 ezernél sokkal több, 288 ezer új nem-mezőgazdasági munkahely jött létre júniusban az Egyesült Államokban és ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 6,1%-ra esett a megelőző havi 6...
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) arra kéri a német Der Spiegel lapot, hogy juttassa el hozzá azokat a dokumentumokat, melyek alapján az újság azt állította, hogy a kameruni válogatott csoportmérkőzéseit manipulálhatták a brazíliai világbajnokságon.
A csütörtöki kereskedés első felében az EKB ülésére és az amerikai munkaerőpiaci adatokra vártak a befektetők. A tengerentúli statisztikák szerint jóval a várt feletti ütemben bővült a nem...
Vannak esti, nappali és reggeli futók. Mindenki máskor szeret, illetve máskor ér rá futni. Most azoknak adunk 9 tippet, akik a reggeli futást részesítik előnyben. Ezekkel a tippekkel még jobban és még hatékonyabban róhatod a kilométereket.
Július 6-ig még bárki reflektorfénybe kerülhet, és feltöltheti saját videóját. Augusztus elejére, miután a közönség is szavazott és a zsűri is döntött, kiderül majd, kik az AranyVlog legjobbjai.
Az énekes eddig még nem ismert részleteket árult el arról, miért távozott a Republic zenekartól. Sipos F. Tamás többek között azt mondta, éppen külföldön pihent, amikor hirtelen vissza akarták rendelni.