2014. július 29. kedd

júl. 29
12:57
Lábára tekeredett az égő kötél – videó (Blikk)
júl. 29
12:57
A McLarennél tudják, nem elég jók a taktikázásban (F1világ)
Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója elárulta, csapata minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a jövőben ne forduljanak elő olyan stratégiai baklövések, mint a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon. Tovább »
júl. 29
12:57
A "B" kategória az ingatlanpiac nyertese? (HR Portál)
A gazdasági válság jelentős változásokat generált a hazai kereskedelmi ingatlanpiacon. A beruházások, tranzakciók jelentősen visszaestek, a „B” kategóriás irodapiac ellenben fellendült. Petrik Zoltánnal, az In-Management Kft. értékesítési igazgatójával beszélgetett az Iroda.hu a piacról, a bérlői igényekről, a profi hozzáállásról, valamint a sokat misztifikált „A” és „B” kategória közötti…
júl. 29
12:57
Megkezdte működését a Szanálási Alap (ProfitLine)
Megtartotta alakuló ülését a Szanálási Alap Igazgatótanácsa, miután hatályba lépett a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló (2014. évi XXXVII.) törvény. A hitelintézetek és befektetési vállalkozások által feltöltendő pénzalap célja, hogy az adófizetők helyett a szektor szereplői önmaguk finanszírozzák a bajba jutott…
júl. 29
12:57
Videó: így még nem ríkatott meg szurkolót Steven Gerrard (Sport365)
Minden csapatnak szerte a világon vannak fanatikus szurkolói. A felvételen látható ifjú hölgy vélhetően Steven Gerrard egyik legnagyobb tengerentúli rajongója.
júl. 29
12:57
Duplán vertek át a lejárt túrórudival (444.hu)
Befutott a CBA reagálása a kézzel átjavított szavatosságú édességre. Meglepő részletek!
júl. 29
12:58
Moszkva szerint képmutató és nem tárgyilagos az ENSZ-jelentés (hirado.hu)
Képmutató és nem tárgyilagos az ENSZ emberi jogi biztosának jelentése az ukrajnai helyzetről - közölte kedden Moszkvában az orosz külügyminisztérium szóvivője.
júl. 29
12:59
Őrült drogos ugrott a motorháztetőre - videó! (Blikk)
Egy oroszországi kisvárosban igazi akciófilmbe illő jelenetet produkált egy vélhetően kábítószer hatása alatt álló fiatalember.
júl. 29
12:59
Videó: megdöbbentő dokumentumfilm a katari vb előkészületeiről (Sport365)
A brit Guardian újságírója kiutazott dokumentumfilmet forgatni Katarba,a 2022-es labdarúgó világbajnokság helyszínére. Amit ott talált, azt a FIFA nem fogja kirakni az ablakba.
júl. 29
12:59
Sikerül-e átsoppolnia Kanadát a robotstopposnak? (444.hu)
HitchBot már két napja úton van, Halifaxból indult, és Victoriába tart. 6227 kilométert kell megtennie.
júl. 29
13:00
Moszkva szerint képmutató és nem tárgyilagos az ENSZ-jelentés (Infostart)
Képmutató és nem tárgyilagos az ENSZ emberi jogi biztosának jelentése az ukrajnai helyzetről - közölte kedden Moszkvában az orosz külügyminisztérium szóvivője.
júl. 29
13:00
Kislánya született az ügyeletes magyar szívtiprónak (Kripto Akadémia)
A színész felesége a legnagyobb titokban adott életet első közös gyermeküknek.
júl. 29
13:00
A holland kormány a harcok leállítását kérte Kijevtől (hirado.hu)
A holland kormány azt kérte kedden Kijevtől, hogy állítsa le a hadműveletet abban a térségben, ahol július 17-én lezuhant a Malaysia Airlines MH17-es járata - közölte egy szóvivő.
júl. 29
13:00
Bajban Donyeck - Mi lesz a Dunaferrel? (Portfolio)
A hónapok óta dúló kelet-ukrajnai harcok miatt a Donbasz régióban akadozik az üzleti élet és a nehézipar működése. A dunaújvárosi vasmű számára fontos ez az ukrán térség a nyersanyag-import miatt,...
júl. 29
13:00
Molotov-koktélokkal támadtak egy zsinagógára Németországban (ATV)
Több Molotov-koktélt dobtak kedden egy zsinagógára a németországi Wuppertalban.
júl. 29
13:01
Eladó a londoni Uborka (444.hu)
A város Gherkinnek nevezett ikonikus felhőkarcolójáért 640 millió fontot, vagyis 250 milliárd magyar forintot kérnek, ki veszi meg?
júl. 29
13:02
DK: Orbán megkezdte az ország kivezetését az Európai Unióból (Kripto Akadémia)
A miniszterelnök tudatosan hátat fordított az Európai Közösség világának.
júl. 29
13:02
Magyar-bosnyák mezőgazdasági megállapodást kötöttek (hirado.hu)
Különös figyelmet fordítottak a többi között az állattenyésztésre és a tudományos együttműködés kérdéseire.
júl. 29
13:02
Állítsák le az ukrán harcokat! (Portfolio)
A múlt héten felmondott Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök hétfőn ismét munkába állt és határozottan felszólította a képviselőket, hogy csütörtökön szavazzák meg az általa kezdeményezett...
júl. 29
13:04
Molotov-koktélokat dobtak egy németországi zsinagógára (Kripto Akadémia)
júl. 29
13:12
Érdeklődés a magyar mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer iránt (Infostart)
A két ország közötti mezőgazdasági megállapodás aláírásával zárultak kedden Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban (FM) a magyar-bosnyák mezőgazdasági megbeszélések, az egyezményt az újságírók előtt írta alá a két ország szakterületért felelős tárcavezetője, Fazekas Sándor földművelésügyi és Boris Tucic, bosnyák külkereskedelmi és gazdasági kapcsolatokért felelős miniszter.
júl. 29
13:15
Tolongás a magyar állampapírért - elképesztő mélységben a hozam (Privátbankár)
Több mint négy és félszeres jegyzési érdeklődésre, megemelt összegben értékesített rekordalacsony hozammal 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ.
júl. 29
13:15
Elképesztő, hogy mit tett az anya haldokló kislányáért (BorsOnline)
Mikor a nyolcéves Evie Kean idén januárban meghalt, édesanyja, a háromgyerekes Emma minden elemet kihúzhatott a kislány bakancslistájáról - anélkül, hogy a kicsi valaha is tudott volna ennek a létezéséről.
júl. 29
13:15
Jéghegy omlott le a hajósok szeme előtt – videó (Blikk)
Új-Fundland, Kanada - Halálra rémült, és torkaszakadtából üvöltött férjének Wanda Stead, amikor hajójuk közelében a szeme láttára szakadtak le hatalmas darabok egy jéghegyből.
júl. 29
13:18
Bazsalikomos húsgolyók gombamártásban (Mindmegette)
júl. 29
13:18
A legújabb balatoni fejlesztések (Infostart)
A kormány fontosnak tartja és támogatja, hogy a Balaton minél vonzóbb célpont legyen a hazai és külföldi turisták számára - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Tihanyban.
júl. 29
13:18
Molotov-koktélokat dobtak egy németországi zsinagógára (Infostart)
Több Molotov-koktélt dobtak kedden egy zsinagógára a németországi Wuppertalban.
júl. 29
13:18
Molotov-koktélokat dobtak egy németországi zsinagógára (Blikk)
júl. 29
13:18
Molotov-koktélokat dobtak egy németországi zsinagógára (Metropol)
Az utóbbi hetekben számos antiszemita megnyilvánulás történt a Gázai övezetben indított izraeli hadművelet miatt.
júl. 29
13:18
Egyre népszerűbb a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (hirado.hu)
Július közepéig több mint 130 esetben fordultak a tavaly létrehozott TSzSz-hez.
júl. 29
13:18
Akár ezermilliárdból hízhatnak a magyar marhák (Portfolio)
Így matekozhatnak az állattartók. Sok és kevés is kijöhet....
júl. 29
13:18
Kevesebbet utaznak, de többet költenek a magyarok (Pénzcentrum)
Többet költöttek a magyarok belföldi utazásaik során 2013-ban, mint egy évvel korábban, annak ellenére, hogy jelentősen csökkent az utazások száma és az eltöltött idő is - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Jelentés a turizmus 2013. évi teljesítményéről című kiadványából....
júl. 29
13:18
Átigazolás: Ronaldinho csapatot vált, Argentínába költözhet (Agroinform)
A brazilok korábbi aranylabdása elhagyja az Atlético Mineirót és nagy valószínűséggel a Boca Juniorshoz szerződik.
júl. 29
13:20
Ostromállapot az NSZK budapesti nagykövetségén (Infostart)
Mi történt 25 éve ezen a napon? 1989. július 29. szombat: Billy Graham amerikai evangélista igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. Valóságos ostromállapot uralkodik az NSZK budapesti nagykövetségén, amelyet szinte elleptek a kelet-német menekültek.
júl. 29
13:20
Gyerekek és idősek is meghaltak Ukrajnában (Metropol)
Számos civil esett áldozatul a tűzharcokban, köztük gyerekek is.A holland kormány a harcok leállítását kérte Kijevtől.
júl. 29
13:30
1,69%-os átlaghozam mellett keltek el a kincstárjegyek (ProfitLine)
Több mint négy és félszeres jegyzési érdeklődésre, megemelt összegben értékesített - rekordalacsony hozammal - 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
júl. 29
13:30
Videó: visszavonulása után továbbra is a MU-ban akar játszani Usain Bolt (Sport365)
A világ leggyorsabb embere, Usain Bolt továbbra sem tett le arról, hogy atlétika pályafutása befejezése után a Manchester Unitedben focizzon. Erről egy interjúban beszélt ismét a hatszoros olimpiai bajnok sprinter.
júl. 29
13:30
A világ leghalálosabb betegsége útban Magyarország felé? Növekednek a félelmek, miközben az Ebola-vírus eddigi legnagyobb kitörése tombolva behatol Afrika egyik… (444.hu)
Elnézést, ezt a címet nem én adtam, hanem a Daily Mail, én csak a Britanniát cseréltem Magyarországra. Végül is ide ugyanolyan eséllyel ér el az Ebola, mint oda. Na, meg tetszettek ijedni?
júl. 29
13:32
Szakértők szerint elmarad a válság előttitől a lakásszektor teljesítménye (ProfitLine)
Bár a lakásszektor kezd erőre kapni, teljesítménye továbbra is elmarad a válság előtti szinttől - mondták kedden piaci szakértők az MTI-nek a KSH reggel kiadott jelentését kommentálva.
júl. 29
13:32
Szójátékkal cikizik a sztárklubok által lerabolt csapatot - mém (Sport365)
A Southampton a nyolcadik helyen végzett az előző idényben a Premier League-ben, és a jó szereplésnek van negatív következménye is.
júl. 29
13:32
Az idősebb amerikaiak Izraellel, a fiatalabbak a Hamásszal vannak (444.hu)
2011-ben még az amerikai társadalom egésze inkább Izraellel értet egyet. Most már a fiatalok, valamint a spanyolajkúak és az afroamerikaiak is elfordulnak a zsidó államtól.
júl. 29
13:33
Hamilton komoly fejmosásra számíthat (BorsOnline)
Megint áll a bál a Mercedesnél. A csapatfőnök Toto Wolff szerint ha a brit pilóta betartja a csapatutasítást, és elengedi Nico Rosberget, megnyerik a futamot. A szaktanácsadó Niki Lauda másként látja.
júl. 29
13:33
Brutálisan bánnak a gyerekekkel egy romániai óvodában - videó! (Blikk)
A felvételen egy romániai magánóvoda gyerekei és azok óvónője látható, amint veréssel próbálja fegyelmezi az éppen lefekvéshez készülő gyerekeket.
júl. 29
13:34
Fekete hattyút láttak Győrben (444.hu)
Miután a helyi állatkert munkatársai betelepítettek egyet az Adyvárosi tóba. Ő az:
júl. 29
13:36
Benedekék így vághatnak majd vissza a szerbeknek (Infostart)
Benedek Tibor szövetségi kapitány kijelölte világkupa-keretét - írja a waterpolo.hu. Az Európa-bajnoki kerethez képest négy helyen lesz változás a magyar vízilabda-válogatott keretében.
júl. 29
13:36
Továbbra sem nőnek a beruházások Európában (Blikk)
júl. 29
13:36
Együtt-PM: az V. kerület meghirdette a piacgazdaság felszámolását (Alternatív Energia)
júl. 29
13:36
Négy nagyszínpadi előadást kínál bérleteseinek a Csíki Játékszín (hirado.hu)
Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének színpadi adaptációja nyitja az évadot.
júl. 29
13:36
A forintot is gyengítheti az orosz feszültség (Portfolio)
A forint kedd reggelig viszonylag jól tűrte a fokozott piaci feszültséget az orosz-ukrán válság kapcsán, de közben a dollár nyolvhavi csúcsra kapaszkodott az euróval szemben, a kettő eredőjeként...
júl. 29
13:36
Felvétel: Széchenyi és Deák szerepe az első világháborúban (ATV)
100 éve tört ki az első világháború. Az utca emberét kérdeztük, mire emlékszik a történelemből.

Keresés