Huszonhárom egyiptomi vendégmunkás halt meg a líbiai fővárosban, Tripoliban, ahol rakétatalálat érte a házukat - jelentette vasárnapra virradóra egy egyiptomi hírportál.
Toto Wolff elmondása szerint a Mercedes nagyon komolyan veszi, hogy mihamarabb kiküszöbölje a Lewis Hamniltonra szombaton ismét lesújtó megbízhatósági problémákat. A csapat semmiképpen sem szeretné, ha ilyen ügyek döntetnének a bajnokságban. A Magyar Nagydíj időmérő edzésének elején Hamilton autója lángra lobbant, a tűz oka egyelőre még nem ismert pontosan. A tabella második helyezettje egy hete…
A szakma által várt 1700-1800 forint közötti összeg helyett 1889 forintban határozza meg a belügyminiszter a vagyonvédelmi szolgáltatás minimális rezsióradíját - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg
Wayne Rooney és Miralem Pjanic egyaránt óriási gólt lőtt a Manchester United és az AS Roma összecsapásán. A két gárda a Champions Cup nevű tornán játszott egymással.
A spanyol Pablo Andújar három szettben nyert honfitársa, a negyedik helyen kiemelt Fernando Verdasco ellen a 427 ezer euró (132,2 millió forint) összdíjazású, gstaadi férfi tenisztorna szombati elődöntőjében.
Az idős, hatvankilenc éves zalakarosi férfinél 200 tő vadkendert találtak a rendőrök. A kihallgatáson elmondta, hogy öt magot pár ezer forintért még tavasszal, aztán a tévében látott műsorok alapján elültette, gondozta, termesztette. Elmondása szerint gerincproblémáit szerette volna kezelni a kétszáz tő … Folytatás
A kormány és a vajdasági magyarok közötti együttműködés kereteiről és tartalmáról kötött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.
A túraautó-világbajnokság (WTCC) magyar versenyzője szerint az időmérő edzésen kigyulladó Mercedes mellett még az is hátráltatja a Formula-1-es Magyar Nagydíjon Lewis Hamiltont, hogy nem állhat fel a rajtrácsra. Michelisz Norbert így is Mercedes-győzelmet vár a Hungaroringen.
A Fitch Ratings megerősítette Oroszország "BBB" szintű államadós-besorolását - leminősítésre utaló - negatív kilátással. Legfrissebb jelentésében a hitelminősítő megjegyzi azt is, hogy Oroszország...
A kormány és a vajdasági magyarok közötti együttműködés kereteiről és tartalmáról kötött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.
Az ukrán fegyveres erők hírszerzése szerint a szakadárok ukrán nemzeti zászlót tűztek két harckocsira, és ezekkel lövik Donyeck lakónegyedeit - közölte vasárnap a "terrorellenes művelet" sajtóközpontja Facebook-oldalán.
Mintegy 200 tő vadkendert találtak a rendőrök egy idős zalakarosi férfinél, aki azt mondta, hogy a tévéből tanulta meg a kábítószernek minősülő növény termesztését.
Egy, a Gázai övezetből kilőtt aknagránát megölt egy izraeli katonát az övezet közelében vasárnapra virradóra - jelentette be az izraeli hadsereg, amely július 8-a óta hadműveletet folytat az övezetből támadó palesztin fegyveresek ellen.
A korábbi F1-es csapatfőnök, Flavio Briatore is bekerült abba a munkacsoportba, amit Bernie Ecclestone hívott életre annak érdekében, hogy a sorozatot népszerűbbé tegyék. Nem újkeletű probléma, hogy a Forma-1 nem tudja megszólítani a fiatalabb generációkat, és a helyszíni, illetve a televíziós nézőszámok is csökkennek az utóbbi időben. Ezt a sorozat elsőszámú ura, Ecclestone sem nézheti…
A Fitch Ratings megerősítette Oroszország „BBB” szintű államadós-besorolását - leminősítésre utaló - negatív kilátással. Legfrissebb jelentésében a hitelminősítő megjegyzi azt is, hogy Oroszország arany- és devizatartaléka az év végére jelentősen csökken.
Mintegy 200 tő vadkendert találtak a rendőrök egy idős zalakarosi férfinél, aki azt mondta, hogy a tévéből tanulta meg a kábítószernek minősülő növény termesztését.
Majdnem annyian halnak meg hepatitiszben, mint AIDS-ben: a májbetegség évente körülbelül 1,4 millió beteg halálát okozza - tették közzé az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) szakértői a betegség július 28-i világnapja alkalmából.
A kínai bankok nem teljesítő hitelállománya tovább nőtt, a második negyedév végén hároméves csúcson állt a gazdaság bővülésének lassulása miatt. A hír aggodalommal töltheti el a legnagyobb kínai...
Minden okunk megvan arra, hogy büszkék legyünk rájuk. 10-9-re nyert a magyar női vízilabda válogatott szombaton az Olaszország elleni bronzmeccsen. Ezzel szerintünk teljesen megérdemelten lettek európa bajnoki bronzérmesek a lányok, mert Középen a magyar női válogatott egyik legjobbja, Keszthelyi Rita. MTI Fotó: Kovács Tamás egyáltalán nem volt könnyű felállni a spanyolok elleni elődöntő…
A nyáron és kora ősszel visszatérő kérdés, rendszerint tragédiával végződő esetek kapcsán kerül a figyelem középpontjába. A következőkben dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológus főorvosának segítségével összefoglaljuk a méh-és darázscsípéssel kapcsolatos tudnivalókat.