Bár pontos nézőszám még nincs, és a szombati zárónap programja is hátravan, de már most biztos, hogy az idei Campus Fesztivál a szervezők minden várakozását felülmúlta - tudta meg az MTI a helyszínen szombaton.
Mi történt 25 éve ezen a napon? 1989. július 26. szerda: II. János Pál pápa bejelentette, hogy 1991-ben Magyarországra látogat. Eredményesen befejeződtek a belga fővárosban a tárgyalások Lengyelország és a Közös Piac kereskedelmi és gazdasági együttműködési egyezményéről.
A brazil labdarúgó-válogatott kapusa, Julio Cesar kölcsönszerződése lejártával visszatért a Toronto FC-től az angol élvonalba feljutott Queens Park Rangershez.
Bár az edzések alapján Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Hungaroringen, a brit Mercedese az első etapban kigyulladt az időmérőn, így Nico Rosbergnek már nem igazán volt nehéz dolga. Bár a Q3 elején, amikor az egyes kanyarban esett az eső, lecsúszott a pályáról. „Az utolsó etap eleje nagy kihívás volt. A pálya folyamatosan változott. A kör elején én érkeztem elsőként az első kanyarba, nehéz…
Uniós támogatással fejlesztette telephelyét az autóipari és mezőgazdasági alkatrészek bevonatkezelését végző nyíregyházi K-Kettő 2001 Felületkezelő Kft. - közölte a családi vállalkozás tulajdonosa, ügyvezető-igazgatója pénteken az MTI-vel.
Az olimpiai bajnok horvát válogatott lett az ötödik a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján, miután a szombati helyosztón magabiztosan, négy góllal megverte a görögöket.
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a 29. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, csapattársa és legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton autója pedig kigyulladt, s ő mért kört sem tudott teljesíteni.
Jól láthatóan csökkenésnek indultak a nyugdíjbiztosítási költségek, a felügyelet komoly ellenőrzéseket ígér. Kérdés, hogy az első félévben megkötött magas költségű termékeket átcserélhetővé teszik-e a biztosítók.
A kínai Wenzhou városának lakói egyik nap arra ébredtek, hogy folyójuk “vérré” változott , úgy, hogy semmilyen kémiai anyagokkal foglalkozó gyár nincs a közelükben.
Szombathely - Fogadásból sok őrültséget lehet csinálni, de arra, hogy valaki Barcelonából Szombathelyre tekerjen kerékpárral, már kevesen vállalkoznának. Kivéve persze Nagy Dánielt (24).
Be fogják kéretni Törökország kairói ügyvivőjét Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnöknek az országot bíráló kijelentései miatt - közölte szombaton az egyiptomi külügyminisztérium.
Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó az M3-as autópálya Borsod megyei szakaszán, Hejőkürtnél, a balesetben egy ember életét vesztette, egy ember súlyos, három könnyű sérülést szenvedett.
Nem koplalni kell, hanem tudatosan táplálkozni: a sikeres fogyás a fejben dől el. Első lépésként kérdezze meg magától, miért akar lefogyni! Táplálkozási tippek.
A nemzeti parkok kiemelt szerepet töltenek be a hazai turizmusban, a csodálatos természeti értékek megőrzése és védelme mellett - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Szarvason a Körös-Maros Nemzeti Parkban létesített Körösvölgyi Állatpark ünnepélyes megnyitóján.
Budapest - Színészt játszani a színésznek hálás feladat, de egy rákbeteg színész szerepe komoly kihívás. A Happy Endingben Hernádi Judit (58) is ezzel a feladattal szembesül, de mint mondja: embert sem kell ölnie ahhoz, hogy jó gyilkos legyen a színpadon. Hernádi, amióta kiszállt a Heti hetesből, színházi feladataira koncentrál, amiből szerencsére van bőven. Ám a szakma helyzete a mai napig…
A második és a negyedik negyedben különösen jól játszva 10-9-re győzött a harmadik helyért vívott mérkőzésen a magyar női vízilabda-válogatott az olaszok elleni mérkőzésen. Merész András csapata bronzérmet nyert.
Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és...
A Q3-ban a versenyben maradt egyetlen Mercedest is sikerült megszorongatnia, de végül Sebastian Vettelnek be kellett érnie a második rajthellyel. Tovább »
A Tankcsapda játszik az amerikai Blink 182 zenekar előtt a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján, augusztus 11-én a Pop-Rock nagyszínpadon - közölték a szervezők az MTI-vel szombaton.
Szerintük Orbán Viktor elmeháborodott és/vagy hazaáruló. Sajtótájékoztatóján éberségre intette a demokratákat a demokrácia hazai világítótornya, Kerék-Bárczy Szabolcs.
Lajosmizse - Házasodni akart, de nagyanyja nem támogatta a terveit - információink szerint ez állhatott a hosszan elhúzódó konfliktus mögött, aminek a vége G. Lajos (28) ámokfutása lett Lajosmizsén.
Egy közjogi vizsgán ennek az Alkotmánybíróságnak az egyik fele megbuktatná a másik felét– így kommentálta az AB választási törvényről szóló határozatát Majtényi László.
Tovább folytatódik a finn Valtteri Bottas remek sorozata, a Magyar Nagydíjon a harmadik helyről rajtolva jó esélye lesz arra, hogy vasárnap megszerezze zsinórban negyedik dobogós helyezését is. „Kicsit meglepődtem, de tudtuk, hogy a Ferrari és a Red Bull is gyors lesz itt, illetve természetesen a Mercedes, ahogy mindig”- kezdte a Williams pilótája, aki a pénteki nap után még aligha volt…