Az amerikainál is fontosabb már a kínai piac a kanadai IMAX vállalatnak, amely jelentős terjeszkedésbe fogott a kelet-ázsiai országban. A cég kedden jelentette be, hogy sanghaji partnerével, az...
Muhammad Abdellah, a Nemzetközi Szolidaritási Mozgalom aktivistája egy felvételt hozott nyilvánosságra, mely állítása szerint azt bizonyítja, hogy az izraeli hadsereg mesterlövészei palesztin civilekre lőttek a Gáza melletti Shijaiyah területén. A hírek szerint a fegyvertelen fiú csak a családját kereste a romok között, amikor rálőttek. Sokak szerint a videó megrendezett.
A vb egyik legnagyobb hiányzójának lehet minősíteni a Reading ausztrál kapusát, Adam Federicit, aki a Yeovil Town elleni felkészülési mérkőzésen olyan lövést védett, amelyet már mindenki gólnak hitt. Ő nem!
Az orosz-ukrán konfliktus a legnagyobb kihívás az európai biztonságra a hidegháború befejeződése óta, amelyet valamennyien súlyos elnyomásként éltünk meg, lezárása pedig országaink számára a szabadság és a demokrácia visszaszerzését jelentette - szögezte le kilenc kelet-közép-európai államfő, köztük Áder János köztársasági elnök keddi varsói tanácskozását megnyitó beszédében Bronislaw Komorowski…
Új versenytársat kapnak a támogatott lakáshitelek: a folyamatos kamatcsökkentés miatt a támogatott konstrukciók ma drágábbak, igaz hosszabb időre vehet velük biztonságot a lakásvásárló.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnöke szerint a kormányoknak át kell tekinteniük a légtérbesorolási eljárásokat, ezzel segítve a légi közlekedés biztonságosabbá tételét.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben 2014. július 23-i hatállyal, 20 bázisponttal 2,10 %-ra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét.
Bár Kim Kardashian (33) és Kanye West (37) a teljes nyilvánosság előtt élik életüket, egy lesifotósnak most mégis sikerült egyedülálló képeket készítenie róluk.
Nyilvános vizsgálatot kezdeményez Alekszandr Litvinyenko volt orosz állambiztonsági tiszt meggyilkolásának ügyében Nagy-Britannia - közölte kedden Theresa May brit belügyminiszter.
Dick Advocaat lesz a szerb labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. A holland szakember első számú feladata, hogy a csapat kijusson a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra.
Créteil/Budapest – Feladta magát hétfő este a francia rendőröknek az a férfi, akinek állapotos magyar feleségét és két kisfiát elvágott torokkal találták meg a múlt hét végén a párizsi régióban fekvő Perreux-sur-Marne-ban.
A T-Systems Magyarország mint a MOL Bubi közbringarendszer megvalósításáért felelős konzorcium tagja határozottan cáfolja, hogy a Bubi dokkoló-állomásain elhelyezett bankkártya-olvasók veszélyt...
Pár hónapja vezető nyugati politikusok zseniális stratégaként tekintettek Vlagyimir Putyin orosz elnökre, a maláj gép lelövését követően viszont kiderült: nem zseni, hanem vakmerő hazárdjátékos, aki paranoiás és cinikus politikájával gazdasági és politikai elszigeteltségbe vezeti Oroszországot - írja a Financial Times című tekintélyes brit gazdasági, politikai napilap európai kiadásának keddi…
Nem kívánja kockáztatni az újabb sérülést a Real Madrid klasszis játékosa, Cristiano Ronaldo, ezért úgy döntött nem fog pályára lépni a Cardiffban rendezendő UEFA Szuperkupa-döntőn.
Cardiff - Börtönbüntetést kap Martin Edwards (43), miután barátnőjét még februárban a folyóba lökte, majd a lány segítségére siető katonát is megtámadta.
A történelmi mélységbe süllyedt hazai infláció és a rendkívül kedvező magyar pénz- és tőkepiaci környezet mellett, de fokozott geopolitikai kockázatok kíséretében ma nem 10, hanem 20 bázisponttal 2...
A Real Madrid kedden hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta James Rodriguezt, a brazíliai világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutott kolumbiai válogatott sztárjátékosát, aki hat találattal a torna gólkirálya lett.
Egész délelőtt nyugodt kereskedés zajlott a forint piacán. A vártnál nagyobb kamatcsökkentés kavarta fel az állóvizet.310-nél 2014.07.22 14:01Az elemzők által várt 10 bázispontos kamatcsökkentés...
A vártnál valamivel magasabb nyereséget ért el a Coca-Cola a második negyedévben, viszont a bevételek alakulása csalódást okozott. Ráadásul az idei kilátásokkal kapcsolatban is pesszimistább a...
Nem lacafacázott a monetáris tanács kedden: 0,20 százalékponttal 2,1 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Az elemzők csak egy tíz bázispontos mérséklést jósoltak, aztán tessék. A hírt meghallotta a forint is, nyomban gyengülni kezdett. (MTI)