Az eddigi legjobb első félévet zárta a BMW Amerikában, ugyanis 157 ezer gépkocsit értékesítettek az első 6 hónapban, ami 12,1%-os növekedés. Csoportszinten a Mini visszaesése miatt ennél visszafogottabb a javulás.
Szerencsére mi is hallhattunk már élő adásban síró kommentátort (Hajdú B. István Athénban, vagy Horváth Mariann Londonban), így el tudjuk képzelni, milyen örömöt élt át az argentin televízió riportere Angel Di María góljánál!
A mindenórás terhes Corinne Cinatl éppen a kórházba tartott, amikor kislánya úgy döntött, most már ideje lenne világra jönni. A nő végül a kocsija első ülésén adott életet gyermekének, és profi fotós barátnője dokumentálta is a nem mindennapi pillanatokat.
A szövetkezeti hitelintézetek integrációja két ponton alkotmányellenes, összességében azonban megfelel az alaptörvénynek - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában.
Szerda este ismét csődöt mondott a brazíliai vb személyzete: egy néző jutott be a pályára a Belgium-Egyesült Államok mérkőzésen, pólóján "Ment meg a favelákat és a gyerekeket" felirattal. Az üzenetet nem nagyon kell magyarázni...
Hollywood rendezte a Belgium-USA meccset. Nincsenek már nevetséges csapatok a vébén. Az ember, aki egyszer kispadon hagyta Messit, most megmutatja a világnak.
A Kaspersky Lab kutatói egy célzott támadás egyértelmű nyomait fedezték fel, amely egy nagy európai bank ügyfeleit célozta. A támadók szerverein talált naplók szerint egyértelmű, hogy mindössze egy hét leforgása alatt a csoport több mint félmillió eurót lopott a bank számlatulajdonosaitól.
Névtelen bejelentés alapján egy 2012-ben megölt férfi holttestét találták meg a rendőrök egy érdi ház kertjében elásva, a feltételezett tetteseket elfogták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szerdán az MTI-vel.
1989. július 2. vasárnap: Szombathelyen megkezdődött a XXII. közgazdász vándorgyűlés. Josef von Ferenczy, a magyar születésű NSZK-beli sajtóvállalkozó, az első magyarországi SOS-gyermekfalu megalapítója felhívást intézett a nyugati országok vezetőihez, hogy mielőbb döntsenek Magyarország gazdasági megsegítéséről.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint nem ellentétes az emberi joggal az a francia törvény, amelynek alapján megbüntetik azokat a muzulmán nőket, akik arcukat/testüket elfedő nikábot/burkát viselnek nyilvános helyen.
Az iszlám bankok helyi piacaikat kinőve külföldi terjeszkedésre rendezkednek be, ennek egyik jele az is, hogy elhagyják nevükből az "iszlám" szót - írja a Reuters. Az iszlám pénzügyek figyelembe...
Német lapértesülések szerint eldőlt, hogy a korábbi Forma-1-es csapatfőnök Colin Kolles lesz a Caterham csapatának új tulajdonosa, a csapatvezetői feladatokat pedig a korábbi versenyző, Christijan Albers látja majd el. Tovább »
A fideszes Németh Szilárd törvénymódosításáról az Országgyűlés pénteken, a nyári szünet előtti utolsó ülésnapján kezd vitát, de az észrevételek még két hónapig jöhetnek.
Hatályba lépett a négy gyógyszergyártói Szövetség módosított Gyógyszer-kommunikációs Etikai Kódexe, melyet a betegek érdekeinek legmagasabb szintű védelme, valamint a gyógyszeripari szereplők önmagukkal szemben felállított, legszigorúbb szabályok megalkotása iránti igény hívott életre.
Idéntől új mezszponzora lesz a Manchester Unitednek. Az amerikai Chevrolet ennek megfelelően ötletes reklámfilmet készített a közelgő mezbemutatója elé. Kíváncsian várjuk a hivatalos mezbemutatót.
Húsz új szelektív hulladékgyűjtő gázüzemű gépjárművet adott át Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek (FKF) szerdán Budapesten.
A korábbi kolumbiai válogatott játékos, Faustino Asprilla szerint a jelenlegi csapatnak jó esélye van arra, hogy a házigazda Brazília elleni negyeddöntőből továbbjusson a labdarúgó-világbajnokságon.