2014. július 19. szombat

júl. 19
16:00
Külföldi autós nyaralást tervez? Erre figyeljen, hogy elkerülje a bajt (Privátbankár)
Bár a legszélesebb körű védelmet külföldön is a casco nyújtja az autósoknak, egy felmérés szerint a külföldre indulók kétharmada nem rendelkezik ilyen védelemmel. Mivel az ismeretlen környezetben amúgy is magasabb a baleseti kockázat, célszerű megvizsgálni, milyen alternatív biztosítási lehetőségek kínálnak még kisebb-nagyobb védelmet a határokon túl.
júl. 19
16:00
Pamela Anderson úgy válik, hogy smárol az exével (BorsOnline)
Ember legyen a talpán, aki képes kiigazodni Pamela Anderson magánéletén. Úgy tudtuk, válik, de most újra a férjével enyeleg.
júl. 19
16:03
Balog: a múlt feltárása mellett a megbocsátásban is példát kell mutatni (Infostart)
Példát mutatni nemcsak a történelmi bűnök feltárásában kell, hanem abban is, hogyan lehet segíteni az áldozatok és a tettesek megszabadulását a múlt terhétől - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a 10. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón szombaton Soltvadkerten.
júl. 19
16:03
Robbantássorozat rázta meg Bagdadot (Metropol)
Robbantássorozat rázta meg az iraki fővárost, Bagdadot szombaton: akadt olyan napszak, amikor tíz percen belül három helyszínen történt pokolgépes támadás a városban.
júl. 19
16:03
Rosberg nyerte az időmérőt (Metropol)
A világbajnoki pontversenyben élen álló és hazai közönség előtt szereplő Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő edzését.
júl. 19
16:03
"Dög" meleg lesz, vasárnap már egy csepp eső sem lesik (Kripto Akadémia)
Jóval 30 fok felett lesz a levegő hőmérséklete.
júl. 19
16:03
Félpályás útzár az M1-esen Tata után (hirado.hu)
Egy személyautó szalagkorlátnak ütközött Budapest felé.
júl. 19
16:03
Adósságban úszik a színésznő excége: a NAV is lecsapott (Pénzcentrum)
Végrehajtási eljárás alatt áll Gór Nagy Mária ex-cége....
júl. 19
16:03
Bajnokok Ligája: A visszavágón már ott lesz a Debrecen csapatkapitánya (Agroinform)
Pályára léphet a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójának visszavágóján Szakály Péter.
júl. 19
16:05
Majthényiék nyerték a repülőhollandi-vb-t (Metropol)
A magyar duó tizedszer bizonyult az olimpia műsorán nem szereplő hajóosztály legjobbjának.
júl. 19
16:05
Megszépült a Madách tér (hirado.hu)
Egész napos rendezvényen ünnepelték a tér felújítását.
júl. 19
16:18
Anyja születésnapján árulta el: diplomát szerzett – videó (BorsOnline)
Liam Blair csodás szülinapi ajándékkal lepte meg édesanyját: egy étteremben közölte vele, hogy lediplomázott pszichológiából. Négy évig kellett hazudnia azért, hogy aztán láthassa anyja boldog arcát.
júl. 19
16:18
Néhány méter híja volt két vonat csattanásának Dunakeszin (Blikk)
Dunakeszin tényleg pillanatokon múlt a baleset, ha keményebb szavakkal akarunk dobálózni: katasztrófa, szombat délután ugyanis két vonat tíz méter híján csattant össze a város vasútállomásán.
júl. 19
16:18
A világ vezető bibliatudósai találkoznak Szegeden (ProfitLine)
A világ vezető bibliatudósai, Újszövetség-kutatók találkoznak augusztus elején Szegeden az SNTS (Studiorum Novi Testamenti Societas) nemzetközi konferenciáján, melyet első ízben rendeznek meg Magyarországon – tájékoztatta Benyik György főiskolai tanár, a szervezőbizottság elnöke az MTI-t.
júl. 19
16:21
A malájok állítják: biztonságos magasságban repültek (Infostart)
A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetre (ICAO) kellene bízni egy nemzetközi és független vizsgálat vezetését a Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj gép ügyében - közölte szombaton a német kormány. Angela Merkel német kancellár erről Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztetett.
júl. 19
16:21
Visszatérőben a Pussycat Dolls (Blikk)
júl. 19
16:21
"Dög" meleg lesz, vasárnap már egy csepp eső sem esik (Spa Trend Online)
Délután 31-35°C-ot mérhetünk.
júl. 19
16:21
Bottas: A Mercedes elérhetetlen volt (F1világ)
Valtteri Bottas úgy gondolja, hogy a Mercedes továbbra is túl gyors ahhoz, hogy erőből megverjék az időmérő edzésen, miután csapattársával, Felipe Massával Nico Rosberg mögött a második illetve a harmadik helyen végeztek a kvalifikáción Németországban. Tovább »
júl. 19
16:21
Hatalmas a torlódás Röszkén és Tompán (hirado.hu)
Valamennyi sáv nyitva, de így is sokat kell várni.
júl. 19
16:21
Német Nagydíj: Jobb lett volna a tiszta küzdelem Lewisszal - Rosberg (Agroinform)
A világbajnoki pontversenyben élen álló és hazai közönség előtt szereplő pilóta nyerte a Német Nagydíj időmérő edzését.
júl. 19
16:21
Bagdadi merényletek: több tucat áldozat (ATV)
A pokolgépekért az Iraki és Levantei Iszlám Állam felelős. Legalább huszonheten haltak meg.
júl. 19
16:23
Továbbra is nagy a torlódás Röszkén - képek! (Spa Trend Online)
A kilépő személyautóknak 3 órát, a buszoknak és a kamionoknak 1 órát kell várakozni.
júl. 19
16:23
Kiraboltak egy esztergomi utazási irodát (hirado.hu)
Két férfi fegyverrel vagy -utánzattal a bevétel átadására kényszerítette az alkalmazottat, majd gyalog elmenekült.
júl. 19
16:23
Átigazolás: Moratát a Juventusnak, Casemirót a Portónak adta a Real (Agroinform)
A Juventus átigazolta a Real Madridtól Álvaro Moratát, a királyi gárda később visszavásárolhatja a fiatal csatárt.
júl. 19
16:23
Hatalmas torlódások a röszkei határátkelőnél (ATV)
A kilépő személyautóknak 3 órát, a buszoknak és a kamionoknak 1 órát kell várakozni.
júl. 19
16:24
Nem lesz már válogatott a horvát kapus (Sport365)
Lemondta a válogatottságot Stipe Pletikosa, a horvát nemzeti együttes kapusa. A 114-szeres válogatott hálóőr szombaton közölte döntését.
júl. 19
16:24
Már 418 ezren akarják kiszabadítani a világ legszomorúbb mackóját (444.hu)
Rengeteg embert meghatott az egyetlen Argentínában búslakodó jegesmedve, így aláírást kezdtek gyűjteni érte. Állatvédők az elnökhöz fordultak.
júl. 19
16:25
Robbantássorozat rázta meg Bagdadot (hirado.hu)
Akadt olyan napszak, amikor tíz percen belül három helyszínen történt pokolgépes támadás.
júl. 19
16:26
A Juventus megszerezte a Real támadóját - hivatalos (Sport365)
Bejelentésre került, hogy a Juventus leigazolta a Real Madridtól a spanyol U21-es válogatott Álvaro Moratát.
júl. 19
16:27
Vadnyugat épült az Alföldön (hirado.hu)
Egy Csongrád megyei család indiános könyvekből szerzett gyermekkori álmait valósította meg.
júl. 19
16:36
600 ezerrel lógott az adóhivatalnak Tolvai Reni (BorsOnline)
Hónapok óta képtelen lekerülni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási listájáról Tolvai Renáta. A 23 éves énekesnő több mint félmilliós tartozást halmozott fel, azt mondja, a figyelmetlensége miatt.
júl. 19
16:36
Lana Del Rey mindig depis (Blikk)
júl. 19
16:39
Monthy Python: megint repül a Cirkusz (Alternatív Energia)
Újra együtt a legendás Monty Python - augusztusban Magyarországon is látható lesz élő showjuk.
júl. 19
16:39
Ukrajna: oroszok működtették a rakétarendszert, amellyel lelőtték a gépet (hirado.hu)
Orosz állampolgárok működtették a rakétarendszert - állította az ukrán biztonsági szolgálat elhárítási részlegének egyik vezetője.
júl. 19
16:39
MSZP: megválasztották az alelnököket (ATV)
Megválasztotta az MSZP három alelnökét a párt rendkívüli tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten. Alelnök lett Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Márton Roland, székesfehérvári MSZP-elnök és Ujhelyi István európai parlamenti képviselő.
júl. 19
16:41
Vizilabda: kemény csatában nyertek az oroszok és a görögök (Alternatív Energia)
Oroszország-Grúzia 16-12 és Görögország-Románia 10-9.
júl. 19
16:41
Kijev: oroszoké a Buk, ők is kezelték (ATV)
Az ukrán kormány azt állítja, bizonyítékai vannak, hogy a Buk-üteg és személyzete is Oroszországból érkezett.
júl. 19
16:48
A hőkollapszus - Mit tegyünk az ájult emberrel? (WebBeteg)
Magyarországon a forró nyári napok megszaporodása miatt egyre több a hőártalommal kapcsolatos esetek száma, amelyek közül a leggyakoribb - gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek esetében is - a nagy meleg miatt bekövetkező ájulás.
júl. 19
16:54
Hamiltonnak vannak fájdalmai a becsapódás után (F1világ)
Lewis Hamilton elmondta, hogy vannak fájdalmai a közel 30G-s becsapódást követően, azonban azt is hozzátette, hogy nincs veszélyben az indulása a vasárnapi Német Nagydíjon. Tovább »
júl. 19
16:56
Rosberg csalódott Hamilton kiesése miatt (F1világ)
Nico Rosberg természetesen örül annak, hogy újabb pole pozíciót szerzett a Német Nagydíjon, ám bevallotta, hogy jobb szerette volna egy Lewis Hamilton elleni ádáz csatában megszerezni az első rajtpozíciót. Tovább »
júl. 19
16:57
MSZP-tisztújítás - Megválasztották az alelnököket (Infostart)
Megválasztotta az MSZP három alelnökét a párt rendkívüli tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten. Alelnök lett Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Márton Roland, székesfehérvári MSZP-elnök és Ujhelyi István európai parlamenti képviselő.
júl. 19
16:57
Német Nagydíj - Rosberg nyerte az időmérőt (Infostart)
A világbajnoki pontversenyben élen álló és hazai közönség előtt szereplő Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.
júl. 19
16:57
Vajna Tímea napi 600 ezerért nyaral (Kripto Akadémia)
Andy Vajna: "Semmi közük ahhoz, hogy Timi vagy én hová utazunk".
júl. 19
16:57
A Realtól kölcsönzött a Porto (Sport365)
A Real Madrid megerősítette, hogy kölcsönadta brazil középpályását, Casemirót az FC Portónak.
júl. 19
16:57
Varg Vikernes fél év felfüggesztettet kapott, nem fellebbezett (444.hu)
Az őrült norvég neopogány férfi Franciaországban követett el rasszista gyűlöletkeltést. Korábban gyilkosságért és szektás templomgyújtogatásért ült.
júl. 19
16:59
A maláj gép poggyásztartója egy ukrajnai falu utcáján (444.hu)
The overhead lockers from MH17 which landed on a village street pic.twitter.com/5rywdgt7IP — Daniel Sandford (@BBCDanielS) July 19, 2014
júl. 19
17:01
Hatóságilag fokozott folyadékbevitel (444.hu)
Torlódás van Röszkénél, rendőri víz érkezése volt folyamatban. (A rendőrség, az adjon neked egy pohár vizet, amikor szomjas vagy!)
júl. 19
17:12
Pénzt vett el a rákosoktól a Facebook prűdsége – 18+ (BorsOnline)
Egy brit egyetem evezőslányai úgy döntöttek, hogy egy meztelenkedős naptárral gyűjtenek pénzt egy rákellenes alapítványnak. A naptár néhány fotóját feltöltötték a Facebookra is, ám onnan pornográf tartalom miatt kitiltották őket.
júl. 19
17:15
Úgy néz ki, oroszországi oroszok szedték le a maláj gépet (Blikk)
Orosz állampolgárok működtették azt a rakétarendszert, amely a Kelet-Ukrajnában csütörtökön lezuhant maláj utasszállító tragédiájáért felelőssé tehető, és az ukrán kormány rendelkezik ezt alátámasztó bizonyítékokkal.
júl. 19
17:15
Morata a Juventushoz igazolt (Metropol)
A várakozásoknak megfelelően az olasz bajnok Juventus labdarúgócsapatához igazolt Alvaro Morata, a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid csatára.

Keresés