A kijevi kormány szerint a kelet-ukrajnai szakadárok akadályozzák a malajziai repülőgép lezuhanásának kivizsgálását, és igyekeznek eltüntetni a bizonyítékait annak, hogy közük volt a tragédiához.
Lát esélyt a 2012-es nézőszám elérésére a jövő hétvégi Formula-1-es Magyar Nagydíjon a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Gyulay Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: tavaly nézőcsúcs volt, de az idén az Osztrák Nagydíj visszatérése miatt várhatóan kevesebben érkeznek majd a szomszédos országból. A sportvezető arról is beszélt, hogy magyar csapatot könnyebb lenne indítani…
Még mindig hosszú a kocsisor az M5-ös felé Diósdnál, ezért a 13-as kilométernél javítási munkákat végző szakemberek a két lezárt sávból megnyitnak egyet.
Megválasztották Tóbiás Józsefet az MSZP elnökének. A pártelnöki posztért egyetlen jelöltként induló politikus 263 szavazatot kapott a szombati rendkívüli tisztújító kongresszuson Budapesten.
A kijevi kormány szerint a kelet-ukrajnai szakadárok akadályozzák a malajziai repülőgép lezuhanásának kivizsgálását, és igyekeznek eltüntetni a bizonyítékait annak, hogy közük volt a tragédiához.
A német ezúttal jókora előnnyel végzett a csapattárs Lewis Hamilton előtt. Kimi Räikkönen egy ideig vezetett, ám aztán ismét technikai probléma sújtotta a finnt.
Valószínűleg mindenki abban reménykedik, hogy a nyugdíjban megfelelő életszínvonalat képes majd biztosítani magának és családjának, ehhez viszont számos feltételnek kell teljesülnie. A MarketWatch...
A brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára az egyik legesélyesebb jelölt a csapatot korábban már irányító Dunga - olvasható a Sky Sports oldalán.
Koncert, tangóshow, indiai tánc, flamenco-est, showtánc, magyar néptánc és kortárstánc-produkció is szerepel a Nemzeti Táncszínház hétfőn kezdődő szabadtéri rendezvénysorozatában.
A hírességek életét éli Kama, a szörföző kismalac. A víg kedélyű röfinek annyira bejött a sportos élet, hogy már szponzorok finanszírozzák kedvenc szórakozását.
1989. július 19. szerda: Az idén, az év első öt hónapjában az idegenforgalom bevétele 16,5 milliárd, míg kiadása 31,8 milliárd forint volt. Lengyelország 4 évtized után visszatért az elnöki rendszerhez, jelentős lépést téve a pluralista demokrácia felé
Fának csapódott egy személygépkocsi Vésztő és Doboz között szombaton, a balesetben a sofőr életveszélyes, utasa súlyos sérüléseket szenvedett – tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
Tíz kilométeres a kocsisor az M0-son az M5-ös felé Diósd térségében, és az M7-es Balaton felé vezető oldalának Pest megyei szakaszán is csak lépésben lehet haladni
A kijevi kormány szerint a kelet-ukrajnai szakadárok akadályozzák a malajziai repülőgép lezuhanásának kivizsgálását, és igyekeznek eltüntetni a bizonyítékait annak, hogy közük volt a tragédiához.
A szerződés szerint, amit Rogán írt alá, 362 négyzetmétert + 78 nm pincét adtak el ~80 millióért. Rubovszky György KDNP-s politikus cégének az értékbecslése alapján.
A spanyol válogatott nyolc góllal jobbnak bizonyult szombaton a franciáknál a magyar érdekeltségű B csoportban a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján, a csoportkör negyedik fordulójában.
Még vizsgálják, hogy miért. Nem sérült meg senki. Szeged felé a 107-es kilométernél zajlik a műszaki mentés. Ez Kiskunfélegyháza felé van. A Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy figyelmesen közlekedjenek az arra járók. Egy olvasónk küldte be az alábbi videót, ezen látszik, … Folytatás
Az időjárás alakulása miatt a következő napokban a pollenkoncentráció emelkedésére kell számítani - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
FERTŐD – Az uralkodói udvarokhoz mérhető Esterházy-rezidencián egykor mindennaposak voltak a fényűző ünnepségek. Az Esterházy-kastély nagyszabású folyamatos fejlesztéseivel, kiállításai-val, programjaival ezt az életérzést kívánja átadni látogatóinak.
A jelenlegi évi 25-30 ezer tonnás termelés a mostani uniós költségvetési időszak végére 50-70 ezer tonnára bővíthető - mondta a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) gombatagozatának vezetője.
Elég egyetlen kellemes, strandolással töltött nap, de nemcsak arra, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk, feltöltődjünk, hanem sajnos arra is, hogy akár hosszabb időre is elmenjen a kedvünk a nyári örömöktől.
Idén először műfordító műhelyt is indítanak a Fiatal Írók Szövetsége harmadik alkalommal megrendezett visegrádi nyári táborában július 23. és 27. közt.