Jelentősen élesedett a háborús feszültség a tőzsdéken is a tegnapi terrorcselekmény hírére. Szakértők szerint azonban rövid idő alatt kifuthat a sztori. A forint ma már erősödött.
Budapest – Tízórás buszozás után kissé fáradtan, de kedélyesen érkezett meg fővárosunkba Hugh Laurie (55) pénteken kora délután a zenekarával egyenesen Milánóból.
Kihirdették a devizahiteleseket megsegítő első törvényt, amely semmisnek mondja ki az árfolyamrést, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását írja elő.
A Befektetések klasszikusai című sorozat köteteit most kedvezményes áron vásárolhatják meg a Portfolio könyvesboltjában. Most egyszerre három akciós csomaggal kedveskedünk olvasóinknak. A kiadvány...
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) "fabrikálta" azt a hangfelvételt, amely állítólag bizonyítja, hogy a délkelet-ukrajnai felkelők lőtték le a maláj utasszállítót.
Akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak azok, akik több ezer, a szerzői jog védelme alá tartozó alkotást és számítógépes programot tettek hozzáférhetővé az interneten a jogtulajdonosok jóváhagyása nélkül; illegális tevékenységükre a múlt héten derítettek fényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói.
Budapest felé, a 43. kilométerszelvénynél balesetezett egy autós. Előbb a szalagkorlátnak ütközött, majd az árokba csúszott. A helyszínen meghalt. Jelenleg az érintett szakaszon egy sáv járható, így torlódásra lehet számítani. (Police.hu)
Egyre biztosabbnak látszik, hogy oroszbarát szakadárok lőtték le, mégpedig egy ukrán katonai szállítórepülő helyett a maláj légitársaság gépét – fedélzetén 298 emberrel – az orosz határ közelében.
Holokauszt Oktatási Központ beruházást a MÁV irányítja majd, a kivitelezési és üzemeltetési szerződéseket július végéig kell megkötniük, írja a Magyar Közlöny. (Index)
Három gyönyörű gyerek, Mo (12), Otis (8) és Evie Maslin (10) is odaveszett a Malaysia Airlines légitársaság MH17-es járatán utazó 298 utassal együtt a csütörtöki légi szerencsétlenségben.
Megdöbbentő, hogy az amerikai tőzsdék mennyire rendíthetetlenek. Az egész világot sokkoló Kelet-Ukrán tragédia pusztán egy napra tudta visszafogni a részvényindexek felfelé tartó menetelését, ma már...
A holland külügyminisztérium pénteken hivatalosan tájékoztatta a külképviseleteket a malajziai utasszállító gép katasztrófájában életét vesztő 283 utas állampolgárságáról. A holland hatóságok információi szerint nem volt magyar utas a szerencsétlenül járt repülő fedélzetén - közölte Nagy Anna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője az MTI-vel.