Teljes terjedelmében ég a tetőszerkezete és legfelső emelete egy budapesti VI. kerületi, az Andrássy út és a Kodály körönd kereszteződésében álló épületnek - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd délután az MTI-vel.
Megérkezett Barcelonába Luis Suárez! Az uruguayi csatár a FIFA eltiltása miatt fű alatt, csendben érkezett meg a katalán fővárosba feleségéve, valamint két gyerekével.
Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak, az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődtek, a cégek érdeklődnek a befektetési lehetőségek iránt - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden, Constantin Nita román gazdasági miniszterrel folytatott hivatalos tárgyalása után. Hozzátette, a magyar fél felvetette, hogy a privatizációs döntést követően Magyarország…
A budapesti 3-as metró alagútjából árad a füst a Lehel tér és a Nyugati tér között. A szerelvények nem közlekednek a Deák Ferenc tér és az Árpád híd között.
Nem jár a 3-as metró a Deák Ferenc tér és az Árpád híd között - mondta Erős János, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere kedd délután az MTI-nek. A katasztrófavédelem azt közölte: füstölés miatt állították le a 3-as metró forgalmát a Nyugati térnél.
Felháborodott ukrán netezők több tízezer spambejegyzéssel árasztották el Angela Merkel német kancellár Facebook-oldalát, így fejezve ki tiltakozásukat azzal szemben, amit a politikus Vlagyimir Putyin elnökkel folytatott minapi megbeszélésén mondott.
Több lényeges kérdésben, így például a közvetett állami tulajdonban álló cégek közpénz-felhasználásával kapcsolatban is döntést hozott hétfőn az Alkotmánybíróság, amely akár megnyithatja az utat...
Tóth Gabi Costa del Sol homokos tengerpartját, Tolvai Reni és Kállay-Saunders András Krétát, Bódi Sylvi pedig Indonéziát választotta pihenésre. De a sztárokhoz hasonlóan sok magyar is határainktól távol keresi a nyugalmat idén nyáron. Érdemes azonban résen lenni, szinte minden nyáron hallunk rémtörténeteket balul sikerült utazásokról, pocsék szállodákról, bedőlt utazási irodákról....
Az egykori Girls Aloud tagja és új, francia férje, Jean-Bernard Fernandez-Versini a legnagyobb titokban tartottak exkluzív menyegzőt Mostique szigetén. A pár még csak 3 hónapja ismerte egymást, mielőtt július 7-én egybekeltek.
Az ENSZ egyik magas rangú tisztségviselője arra figyelmeztetett, hogy Libanon összeomolhat a közel-keleti országban menedéket kereső mintegy 1,1 millió szíriai menekült terhe alatt. Az illetékes arra szólította fel a külföldi kormányokat, hogy nyújtsanak nagyobb anyagi támogatást Bejrút számára.
Egy friss kutatás szerint a gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók 92 százaléka szeretne továbbtanulni, a legtöbben a gazdasági és pénzügyi pályát tartják vonzónak, annak ellenére, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos elméleti tudásuk igen hiányos.
Felújítási munkálatok voltak annak az épületnek a födémén, ahol tűz ütött ki kedd fél öt körül délután. A tűz okait még vizsgálják, de a fővárosi tűzoltók szóvivője a Borsnak azt mondta: nem történt gyújtogatás.
Tovább bővíti budapesti járatainak számát a lengyel LOT égitársaság, ősszel vasárnaponként eggyel több járat üzemel Budapest és Varsó között - jelentette be Elzbieta Borzon, a légitársaság magyarországi képviseletének vezetője kedden Budapesten.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) hatékony fellépésével megvédte a magyar tejtermelők érdekeit Brüsszelben a kvótarendszerről folytatott vitában, így továbbra is versenyképes maradhat a hazai tejágazat – tájékoztatta Feldman Zsolt, az FM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az MTI-t kedden a belga fővárosból
Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter azt javasolta kedden a hazája atomprogramjával Teheránnal tárgyaló hat nagyhatalomnak, hogy hosszabbítsák meg a július 20-i határidőt, amelyet a felek a megállapodás elésére megszabtak.
A játék egyhetes időtartama alatt mindennap felteszünk egy kérdést a Ferencvárossal kapcsolatban a nyomtatott Borsban. Válaszoljon helyesen a naponta megjelenő kérdésekre, és a legalább 4 helyes választ tartalmazó szelvényt küldje be, hogy megnyerhesse a 10 db páros belépő egyikét! Részletek kattintás után!
Harci fémkarmokat fedeztek fel Trujillo városában egy 1500 éves perui sírban, ahonnan számos más réztárgy is előkerült. A régészek szerint ez nemesember sírjára utalhat.
Kivételesnek tekinthető a stuttgarti bíróság döntése, amely megtiltotta, hogy egy Németországban lévő iráni menekültet visszaküldjenek Magyarországra - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal.
Ünnepélyesen átadták kedden a 2015. évi Milánói Világkiállítás (Expo 2015) magyar pavilonjának helyet adó, S28 számú telket, ezzel megkezdődött az Expo 2015 magyar pavilonjának kivitelezési előkészítése.
A nemzetbiztonságot, az ország jövőjét is veszélyeztető szintre emelkedett Romániában az adócsalás - jelentette be kedden Lonut Dumitru, a szakértőkből álló, független tanácsadói testületként működő Pénzügyi Tanács elnöke.
A tenziós fejfájás a fejfájások leggyakoribb típusa, mely képes tönkretenni az emberek életét. Bizonyos gyógyszerek azonban segíthetnek a tünetek enyhítésében, vagy elmulasztásában.
Legkorábban 2015-ben emelkedhet az alapkamat az Egyesült Államokban, és 2015 végére 1 százalék körüli szintre nőhet - mondta el Janet Yellen az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke a szokásos féléves meghallgatásán az amerikai szenátus pénzügyi bizottsága előtt.
Cristina Fernández de Kirchner, Argentína államfője bevallotta, hogy a brazíliai világbajnokságon ezüstérmesként záró labdarúgó-válogatott egyetlen mérkőzését sem tekintette meg, ezzel együtt büszke a nemzeti csapatra.
A bírói függetlenség, a hatalmi ágak közti párbeszéd és a jogállamiság fontosságát hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter és Darák Péter, a Kúria elnöke a bíróságok napja alkalmából tartott ünnepségen, kedden Budapesten.
Több lépésben valósul meg Romániában a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) fúziója: a két jobboldali ellenzéki erő választási szövetségként indít közös jelöltet az őszi elnökválasztáson - tudta meg a hotnews.ro hírportál.
Jövőre szeretné felülmúlni az idei, párosban szerzett második helyet a wimbledoni bajnokságon Babos Tímea, akinek a személyében 1986 óta először vívott magyar teniszező Grand Slam-döntőt.