2014. július 14. hétfő

júl. 14
7:09
Zavargások Buenos Airesben a vébédöntő után (444.hu)
Voltak, akik nehezen viselték a vereséget. Több száz fiatal fosztogatott és dobálta kővel a rendőröket, akik vízágyúval és könnygázzal próbáltak oszlatni. Legalább 22-en megsérültek, köztük 15 rendőr. Több mint ötven zavargót letartóztattak. (MTI)
júl. 14
7:11
Sztrájkoló sofőröket bocsájtottak el (HR Portál)
Hét gépkocsivezetőt bocsátott el szerdán a Lagermax Autótranszport Kft. vezetése, akik részt vettek a bértárgyalások elmaradása miatti hétfői sztrájkban - közölte a demonstrációt meghirdető szakszervezet elnöke.
júl. 14
7:11
Iszlamisták támadtak lakóövezetre a Sinai-félszigeten (444.hu)
A gázai határhoz közeli el Aris városában lőttek aknákat egy katonai ellenőrzőpont helyett a közeli szupermarketre és lakóházakra. Legalább nyolcan meghaltak, köztük egy tízéves kislány és egy 12 éves fiú is. Egy akna a katonai ellenőrzőpontot is eltalálta, egy katona … Folytatás
júl. 14
7:13
800 milliós cégtemetőt számolt fel a NAV (HR Portál)
157 ember ellen javasol vádemelést a NAV, adócsalás és sikkasztás miatt. A gyanúsítottak között könyvelők, ügyvédek is szerepelnek, írja a napi.hu.
júl. 14
7:13
Emberek, én ezt most nem értem. A fizetős egészségügyről van szó (444.hu)
Ami Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár szerint: a) nem lesz, b) már van.
júl. 14
7:15
Gyermeke 3 éves koráig ne lehessen elbocsájtható az anya (HR Portál)
Az LMP úgy kívánja megváltoztatni a munka törvénykönyvét, hogy ne legyenek elbocsáthatóak a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő nők - jelentette be a párt társelnöke.
júl. 14
7:17
Keddtől ítélkezési szünet a bíróságokon (HR Portál)
Keddtől ítélkezési szünet lesz az ország bíróságain, de a soron kívüli ügyekben, amilyenek például a devizahiteles perek, folyamatos lesz a munka - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH).
júl. 14
7:21
Rihanna villantott a vb-döntőn - fotó! (Blikk)
Rio de Janeiro – Végigizgulta a labdarúgó-világbajnokság döntőjét Rihanna (26).
júl. 14
7:21
Schweinsteiger: "Luki, padlógázzal megyünk majd!" (Infostart)
A németeknek a féktelen boldogság, az argentinoknak a mérhetetlen szomorúság jutott a világbajnoki döntő után. Ezt tükrözik a mérkőzés utáni nyilatkozatok.
júl. 14
7:21
Sokan búcsúztak a Munkácsy-trilógiától (ATV)
Utoljára lehetett megnézni a Debreceni Déri múzeumban Munkácsy Mihály három gigantikus méretű festményéből álló trilógiáját. A képek közül csak egy a magyar állam tulajdona. A másik két részből az egyiket egy kanadai múzeumtól, míg a másikat egy műgyűjtőtől kapta kölcsön a múzeum. Részletek a videóban.
júl. 14
7:39
Nem lesz fizetős a magyar egészségügy - lapszemle (Infostart)
A Népszabadságnak Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár azt nyilatkozta, nem lesz fizetős egészségügy. A Magyar Nemzet arról ír, hogy rekordévet zárt az Erasmus a tavalyi tanévben.
júl. 14
7:39
Nem vált fizetősre az egészségügy- Legalábbis egyelőre (Alternatív Energia)
A finanszírozott ellátások körét jogszabály határozza meg.
júl. 14
7:41
Változatlan forintárfolyam (Alternatív Energia)
Az euró árfolyama sem változott lényegesen.
júl. 14
7:42
Az Apple tagadja a kínai állami televízói vádjait (ProfitLine)
Az Apple kínai irodája vasárnap tagadta azokat a vádakat, miszerint az iPhone mobilkészülékek helyzetmeghatározó és -rögzítő funkciója potenciális nemzetbiztonsági fenyegetést jelentene.
júl. 14
7:42
Köcsögválogatott 2014 (444.hu)
A tradícióknak megfelelően ismét itt a csapat, amelynek minden egyes tagjától el kellene venni a futballistaigazolványt, stoplijaikat pedig szétosztani a rászorulók közt. Ez az a mezőny, amibe egy gyenge meccsel vagy egy jól irányzott harapással nem lehetett bekerülni: köcsögválogatott csak az lehet, aki több mérkőzésen át kitartóan bizonyította, hogy csapata sokkal erősebb lenne nélküle.
júl. 14
7:44
Szuperválogatott 2014 (444.hu)
A legnagyobb sztárok magukhoz képest nem fociztak nagyot, és nem tűntek fel eddig ismeretlen klasszisok sem. Viszont a jól induló és furcsán végződő brazíliai világbajnokságon is volt 11 olyan játékos és 1 szövetségi kapitány, akiktől sokkal szebb lett az élet.
júl. 14
7:46
Hat héttel a szabadulása után szolgálatba állhat az utolsó amerikai hadifogoly (444.hu)
Öt év fogságot kellett kihevernie. Nemcsak szolgálatra kell jelentkeznie, hanem a tábornoknál is, aki eltűnése gyanús körülményeit vizsgálja.
júl. 14
7:54
Megpendítette az adócsökkentést a helyettes államtitkár (Privátbankár)
A kormány lassítani akarja az adójogi változások ütemét, kevesebb és jól kidolgozott javaslatokra törekednének. Lehet még alacsonyabb az szja
júl. 14
7:56
Az MNB sem képes forintosítani az összes devizahitelt (Privátbankár)
Már legalább 700 milliárdosra teszi a jegybank a devizahitelek rendezése miatti banki veszteségek összegét. Az MNB nem képes forintosítani az összes devizahitelt..
júl. 14
7:57
Messi összeomlott (Blikk)
Rio de Janeiro – Nem tudta leplezni csalódottságát Lionel Messi (27) az elveszített labdarúgó-világbajnoki finálé után. Az argentin válogatott csapatkapitánya összeomlott a hosszabbításban 1-0-ra elszenvedett vereség után. Hiába kapta meg a torna legjobb játékosának járó díjat, érthetően ez sem vigasztalta.
júl. 14
7:57
"Belemártom a kést a szívembe" - Indul a miskolci telepfelszámolás? (Alternatív Energia)
Rettegnek a diósgyőri stadion szomszédságában lakó romák.
júl. 14
7:57
A Hatoslottó nyerőszámai a 28. héten (Pénzcentrum)
Elvitték a Hatoslottót; 222 milliót nyert egy szerencsés játékos....
júl. 14
8:15
93 milliót kaptak a német focisták (Blikk)
Rio de Janeiro – Története negyedik futballvilágbajnoki címét szerezte meg Németország. A brazíliai tornán 1954, 1974 és 1990 után újra csúcsra jutó országban nagyon várták a sikert, amelyet bőségesen honorálnak a csapatnak.
júl. 14
8:15
Min spóroljon a munkáltató? (HR Portál)
Egy vállalkozás indulásakor minden fillér megtakarítás fontos. Később is az, de akkor már lehetősége van arra a menedzsmentnek - ha jó a cég gazdasági iránya-, hogy bizonyos dolgokban nagyvonalúbb lehessen. De aki azt hiszi, hogy „felebaráti szeretetből" lazulnak a korlátok, nagyon téved. Minden költségráfordításnak, beleértve a szép irodát vagy az ingyen frissítőt is, valahol meg kell térülnie.…
júl. 14
8:15
Nem mozdul a forint (ProfitLine)
Alig változtak az árfolyamok hétfőre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben: az eurót a péntek esti 310,18 forint után 310,20 forinton jegyezték reggel hét órakor.
júl. 14
8:15
A rendőrség vizsgálja a ketrecharcos gyerekek ügyét (ATV)
Vizsgálódni kezdett a rendőrség a ketrecben egymással harcoltatott gyerekek ügyében – írja a Blikk.
júl. 14
8:15
Vízilabda Eb: kiemelten fontos rangadóval kezd férfi válogatottunk (Sport365)
Magyar-spanyol férfirangadóval kezdődik a budapesti vízilabda Európa-bajnokság, amelyet az erősebb nemnél 12, a nőknél pedig nyolc nemzeti válogatott részvételével rendeznek meg.
júl. 14
8:15
Vízilabda: Rajtol a vízilabda Eb - magyar-spanyol a nyitányon (Agroinform)
Már az első mérkőzés kulcsfontosságú lesz a Benedek-csapat számára a budapesti vízilabda Eb-n.
júl. 14
8:15
Emberek! Tanulják meg egyszer és mindenkorra: NINCS szuperhold! (444.hu)
Amit szombaton láthattunk, az csak a Hold volt. Kicsit nagyobb, nem kicsit fényesebb volt, de attól még nem szuper, értem?
júl. 14
8:17
Mi legyen a célom? (HR Portál)
A cél meghatározása talán az egyik legnehezebb és az egyik legfontosabb eleme a haladásnak. Mi kell ahhoz, hogy a cél tényleg előre vigyen, hogy több legyen, mint egy nehéz és elrettentő feladat? És ha a cél megvan, hogy találok utat hozzá? Cikkünkben egy viselkedéselemző mutat be két eszközt, amelyek segíthetnek egy-egy cél meghatározásában, használatában és elérésében.
júl. 14
8:17
Villamosítják a sátoraljaújhelyi vasúti vonalat (ProfitLine)
Hazai és uniós forrásból felújítja és villamosítja a sátoraljaújhelyi vasúti vonalat a MÁV - írta az Észak-Magyarország hétfőn.
júl. 14
8:18
Változatlan forintárfolyam (Infostart)
Alig változtak az árfolyamok hétfőre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben: az eurót a péntek esti 310,18 forint után 310,20 forinton jegyezték reggel hét órakor.
júl. 14
8:19
Megváltozott munkaképességűek - közvetítve (HR Portál)
Érdemes próbálkozni a rehabilitációs hozzájárulás kiváltásával? Találhatunk olyan megváltozott munkaképességű dolgozót, aki el tudja látni a napi feladatokat? Hogyan fogjunk hozzá, ha semmilyen ismerettel nem rendelkezünk ezen a téren?
júl. 14
8:30
Ma tényleg jó napunk lesz? (Privátbankár)
Ideje kompenzálni a múlt heti tőzsdei buktát!
júl. 14
8:33
Fegyveresek támadtak a maláj üdülőhelyen (Alternatív Energia)
A támadók, túszejtők kiléte ismeretlen.
júl. 14
8:33
Új párt nyert a szomszédban (2.) (Portfolio)
Miro Cerar jogászprofesszor alig egy hónapja alakított pártja nyerte meg a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat Szlovéniában a TV Slovenija és a POP TV által az interneten közzétett exit...
júl. 14
8:33
Nyolc arany, öt ezüst: Taroltak a magyarok a kajak-kenu Eb-n (ATV)
A magyarok nyolc arany- és öt ezüstéremmel zártak a németországi Brandenburgban rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon.
júl. 14
8:35
Változást ígér a spanyol szocialisták új vezetője (Alternatív Energia)
Fiatal, fotogén, de még nem bizonyított.
júl. 14
8:35
Nem lesz fizetős az egészségügy (Portfolio)
Nem lesz fizetős egészségügy - jelentette ki Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a Népszabadságnak. A lap hétfői számában megjelent interjúban ezt a rezidensszövetség azon javaslatára...
júl. 14
8:37
Büntethetik a drogos kismamákat (Alternatív Energia)
Emberi jogi szervezetek attól tartanak, hogy a terhes nők így nem mernek orvosi segítséget kérni.
júl. 14
8:37
Optimistán indulhat a mozgalmas hét (Portfolio)
Az előző kissé unalmas hetet követően a következő napokban már több fontos adat is érkezik. A befektetők a statisztikák érkezése előtt egyelőre optimisták, így az ázsiai tőzsdéken és az európai...
júl. 14
8:39
Hatékony lehet-e a fukusimai jégfal? (Alternatív Energia)
A jégfal a leolvadt reaktormagokat zárná el a környezettől.
júl. 14
8:48
Bebetonozták a forintot - ezt a védelmet nem törik fel a németek (Privátbankár)
A fél világ ma elalszik, nem lesz könnyű elszakítani az eurót 310 forinttól.
júl. 14
8:48
Erős kezdés várható Európában (ProfitLine)
Erősödéssel nyithatnak az európai piacok, a várakozások szerint az árfolyamok azért emelkednek, mert a portugál Banco Espirito Santo pénzintézet problémái miatt a múlt héten a banki papírok nagy veszteségeket szenvedtek el, s most felfelé korrigálnak, hatva más részvényekre is.
júl. 14
8:48
Vb 2014: Messié az Aranylabda, Neueré az Aranykesztyű (Sport365)
A döntőben vesztes argentin csapat kapitánya, Lionel Messi lett a brazíliai labdarúgó-világbajnokság legjobb játékosa, így ő érdemelte ki a torna Aranylabdáját.
júl. 14
8:48
Kim Dzsongun megint odacsapott a tengernek (444.hu)
Tüzérséggel lőtte a tengert, de nagy elődjével, Xerxésszel szemben nem büntetésből, hanem ijesztgetésből.
júl. 14
8:50
Youtube-sztár rohant be a vébédöntőn a pályára, LeBron James filmezte le (444.hu)
Az NBA-szupersztárnak senki se szólt, hogy a FIFA szabályai szerint ilyenkor unalmas dolgokat kell mutatni!
júl. 14
8:51
Scolarit kirúgják (Blikk)
Brazíliaváros –  Helyi sajtóértesülések szerint a Brazil Labdarúgó-szövetség meneszti a válogatott szövetségi kapitányát, Luiz Felipe Scolarit (65) a kudarcba fulladó világbajnoki szereplés után.
júl. 14
8:51
A gázai áldozatok 77 százaléka polgári lakos (Infostart)
Az izraeli hadsereg figyelmeztetése után több ezren menekültek el a Gázai-övezet északi részéről, miközben folytatódtak a légicsapások. Az izraeli hadsereg első ízben, rövid időre szárazföldi egységeivel is behatolt a területre, ahol vasárnap estig közel 180 ember halt meg.
júl. 14
8:51
Spanyolország-Magyarország - Élő közvetítések hétfőtől! (Infostart)
A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Keresés