Vasárnap délután nagyjából egy időben rakétákkal támadták Izrael déli, középső és északi részét. A hadsereg szakértői szerint az északi Haifára lőtt rakétákat is palesztin területről, a Gázai övezetből indították.
Ötödik alkalommal készíttetett új szemüvegeket utcán vagy hajléktalanellátó intézményekben élőknek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A most lezárult program során százötvenen kapták vissza az éleslátásukat - Romhányi Tamás, a szervezet kommunikációs vezetője.
Huszonnégy év után újra Németország és Argentína játssza a labdarúgó-világbajnokság döntőjét: a Rio de Janeiróban vasárnap este sorra kerülő összecsapást követően előbbi gárda története során negyedszer, utóbbi pedig harmadszor hódíthatja el a tízmillió dollár értékű, 18 karátos aranyból készült trófeát.
Kijev tiltakozik amiatt, hogy Oroszország a Krímből gabonát exportál, szerinte ez jogellenes, miután a terület Ukrajnához tartozik, s Oroszország csak egyszerűen elfoglalta.
Aranyérmet nyert a Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter összeállítású magyar csapat vasárnap a férfiak hagyományos versenyében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.
A bolgár bankrohamokat követően a bajba került Corpbank, vagyis a negyedik legnagyobb bolgár bank csődbe ment. A helyi jegybank visszavonta a Corpbank működési engedélyét, az állam pedig 1,5-2...
Aranyérmet nyert a Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter összeállítású magyar csapat vasárnap a férfiak hagyományos versenyében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon
Mindössze harminc percig tartott a három hónappal ezelőtt megválasztott iraki parlament második ülése vasárnap, miután a rivális politikai erők nem kerültek közelebb a konszenzushoz az ország új vezetőinek kinevezését illetően.
Vidéki képviseleti hálózatot hoz létre az Exmibank. A magyar exportőröket segítő pénzintézet első vidéki irodája a nyáron nyílik Győrben - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
A Debrecen egykori nagy sikereinek színhelyén, az Oláh Gábor utcai stadionban fogadta az újonnan alakult székelyföldi válogatottat, amelynek ez volt az első hivatalos mérkőzése.
Aranyérmet nyert a Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter összeállítású magyar csapat vasárnap a férfiak hagyományos versenyében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon. Egyéniben Kasza ötödik, Demeter nyolcadik, Tibolya 16. lett. Győzött az orosz Alekszandr Leszun, második a szintén orosz Ilja Frolov … Folytatás
A helyi és a nemzetközi politika beavatkozását sürgette az izraeli-palesztin konfliktus leállítására Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
A kajakos Medveczky Erika győzött, a kenus Vajda Attilát pedig második helye után kizárták 5000 méteren a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Mindig a kárpátaljai magyarok mögött áll a magyar kormány és Magyarország miniszterelnöke - jelentette ki Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap Tiszaújlakon, a kárpátaljai magyarság hagyományosan legnagyobb tömegrendezvényének számító Turul-ünnepségen.
Ajándékutalványt adna a cég dolgozóinak, milyen adóteherrel kell számolnia, s miért érné meg inkább étkezési utalványt juttatnia? Olvasónk kérdésére Surányi Imréné szakértőnk válaszolt.
2014 májusában a szezonálisan igazított adatok szerint csak a tranzakciókat figyelembe véve a háztartások nettó hiteltörlesztők voltak, valamint betéteik állománya is tovább csökkent - olvasható az MNB májusi statisztikai közleményében.
A narancsbőr (cellulit) a nők 80 százalékát érinti. A comb és a fenék feszes bőréért sokan drága csodaszerekre költenek. Pedig a kefemasszázs is ezt a célt szolgálja.
Gyárfás Tamás szerint a hétfőn kezdődő margitszigeti vízilabda Európa-bajnokság olyan jelentős esemény, amely a sportág jövőjét is nagyban befolyásolhatja.
A jövő héten Frank-Walter Steinmeier német és Federica Mogherini olasz külügyminiszter is a Közel-Keletre látogat, egyebek között Izraelben és a palesztin vezetéssel folytatnak tárgyalásokat.
A kajakos Medveczky Erika győzött, a kenus Vajda Attilát pedig második helye után kizárták 5000 méteren a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Nem követel különleges jogokat a magyar kormány a környező országokban élő magyar kisebbségek számára, csupa olyasmit kér, amire európai példák vannak - mondták el kisebbségkutatók vasárnap Budapesten, a Tom Lantos Intézet által szervezett nemzetközi tanácskozás után
Öten megsérültek Lakitelek belterületén, amikor négy autó összeütközött - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-vel.
A kislánya hercegnő akart lenni, a virginiai ember fogta magát, kikiáltott egy saját királyságot a szudáni sivatagban. Szép, mi? Az is lehetne, ha a környéken nem gyilkolásznák egymást az emberek.
A kontaktlistájában bizonyára feltűnt a Rio Live csatorna, ahol folyamatos kép- és videóüzeneteket kaphat a brazíliai focivébét a helyszínről követő felhasználóktól. A posztok véletlenszerűsége egészen szürreális, de a sok ezer ismeretlen felhasználó képei együtt nagyon jó közösségi élményt teremtenek.