Alig akad olyan, aki élete során ne tapasztalt volna már nyakfájdalmat. A baj oka sokféle lehet. Dr. Pál Mónika, az Oxygen Fájdalomcentrum reumatológusa ezekről és a kezelés lehetőségeiről beszélt.
Igencsak nehéz dolgom van, ha valami okosat, pontosabban fogalmazva újat szeretnék írni Önöknek az Opel Cascadáról, a villámos márka Astra-alapokra épített, ám a végletekig kigondolt és igényesen átalakított kabriója ugyanis már több ízben is vendégeskedett nálunk. Először Csizsek kolléga áradozott a gyönyörűséges négykerekűről, amelyben egy kétliteres dízelmotor és egy automataváltó gondoskodott…
Az Egyesült Államokban népbetegségnek számít a túlsúly, aminek egyik fő okát a túl sok cukrozott üdítők, energiaitalok, cukrozott gyümölcslevek fogyasztásában látják. Ezért már az üdítős flakonokra is olyan figyelmeztető feliratokat raknának, mint amilyen a cigarettás dobozokon van. Nálunk is elindult egy folyamat: szeptembertől a közétkeztetésből száműzik a cukortartót.
Az orosz-ukrán határ őrizetének megerősítésére adott utasítást szombaton Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrizeti szolgálatának, azzal indokolva a döntést, hogy kizárják az illegális határátlépéseket.
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű, az al-Kaida hálózattal szövetséges terrorszervezet fegyveresei megtámadtak szombaton egy egyetemet Irakban, az őröket megölték, több tucatnyi diákot és egyetemi dolgozót túszul ejtettek.
Zavargások törtek ki India északi részén az áramszünetek miatt a nagy hőségben, a felháborodott emberek villamoshálózati alállomásokat gyújtottak fel, továbbá az áramszolgáltatók tisztviselőit ejtették túszul
Izrael magyarországi nagykövetségének kezdeményezésére idén Magyarország is képviselteti magát a Start Tel Aviv 2014 nemzetközi startup versenyen és ötnapos szakmai programsorozaton szeptember 13-19 között. A szervezők induló fázisban lévő webes mobilalkalmazást fejlesztő vagy IT biztonsági profilú hazai startupok jelentkezését várják június 30-ig - közölte az izraeli nagykövetség az MTI-vel…
Az Egyesült Királyságban a fizetések összértékének arányában körülbelül a tranzakciók 52 százaléka zajlott készpénzben 2013-ban - írja Finextra.com. Ez 2012-höz képest közel 3 százalékos csökkenésnek...
Egyedül a zárt borítékot láttuk, ami Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatát tartalmazza, de magát a dokumentumot nem nézhettük meg – ezt Erdélyi Katalin mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Megszökött az idősek otthonából egy második világháborús brit veterán, hogy ott lehessen a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulója alkalmából pénteken rendezett franciaországi ünnepségen
Németh Miklós volt magyar miniszterelnöknek, Catherine Ashton európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek, Toomas Hendrik Ilves észt elnöknek, a kijevi Majdan bátor tüntetőinek és a lengyel-amerikai Szabadság Alapítványnak adták át idén az Atlanti Tanács Szabadság Kitüntetéseit.
Ma indul a szabadtéri színházi szezon: a Budapesti Nyári Fesztivál, a Gyulai Várszínház, a Kisvárdai Várszínház, a Kőszegi Várszínház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös évadnyitással, előadásokkal, koncertekkel várja a közönséget ezen a napon
Az elhízást és egyéb súlyos betegségeket okozó cukrozott üdítőitalok ellen ugyanúgy kell kampányolni, mint a dohányzás ellen, figyelmeztető feliratok alkalmazásával és adóztatással - állapították meg szakértők egy konferencián Washingtonban
A színész-humorista limuzinjával szaladt bele egy tömeges karambolba New Jerseyben. A Saturday Night Live és a 30 Rock 45 éves sztárját kritikus állapotban vitték kórházba. Hat autó ütközött össze, egy ember meghalt, Morganon kívül a balesetnek több súlyos sérültje is … Folytatás
A Demokratikus Koalíció (DK) tételes elszámolást kér a miniszterelnöki hivatal budai Várba való költöztetéséről, s a beruházást végig figyelemmel kíséri majd - jelentette be a párt szóvivője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Igencsak nehéz dolgom van, ha valami okosat, pontosabban fogalmazva újat szeretnék írni Önöknek az Opel Cascadáról, a villámos márka Astra-alapokra épített, ám a végletekig kigondolt és igényesen átalakított kabriója ugyanis már több ízben is vendégeskedett nálunk. Először Csizsek kolléga áradozott a gyönyörűséges négykerekűről, amelyben egy kétliteres dízelmotor és egy automataváltó gondoskodott…
Négy évvel ezelőtt még a dél-afrikai világbajnokságra készült Peter Crouch, aki azonban azóta kikerült az angol válogatottból, így a mostani vb-n nem lesz ott, és felkészülés helyett Las Vegasban nyaralt barátnőjével, Abbey Clancyval.
Világszínvonalú gördeszkapálya épült Budapesten, miután felújították a III. kerületi Görzenál területén Európa egyik legnagyobb gördeszka-, görkorcsolya- és szabadidőparkját.
Kedves olvasó! Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amely a kereszténység a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg. A magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz, például a pünkösdikirály-választás, a tavaszköszöntés, a pünkösdölés, a törökbasázás, a királynéjárás stb... E jeles napnak köszönhetően minden családban ünnepi ételek kerültek az…
Az 57 kg-osok között szereplő Karakas Hedvig bronzérmet szerzett a cselgáncsozók havannai világkupaversenyén, a 2016-os riói olimpia kvalifikációs sorozatának második állomásán.
Évente további 55-60 milliárd forinttal több maradhatna a két gyermeket nevelő családoknál, ha a döntéshozók a jelenlegi duplájára emelnék a kétgyermekesek családi adókedvezményét - írja a Magyar Nemzet szombati számában....
A kamutelefonálásai technikájával híressé vált Ughy Attila posztolta Facebook-oldalára azt a képregényt, amiről Brad Pitt és Chuck Norris szereplésének köszönhetően kiderül, milyen nehéz egy polgármester élete. XVIII. kerület polgármestere a képet egy támogatójától kapta, állítólag lesznek majd még újabb részek … Folytatás
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtér 2A és a SkyCourt termináljai között kijelölt kültéri dohányzóhelynél keletkezett szombat délelőtt az a füst, amely bejutott a reptér szellőzőrendszerébe, és ami miatt átmenetileg ki kellett üríteni az épületeket.
Az egyes állatbetegségek megelőzésének, illetve leküzdésének támogatására a baromfi ágazat esetében 22,7 millió forint, míg az egyéb állatfajok esetében 65,9 millió forint összegű támogatást folyósít a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - közölte az MVH pénteken az MTI-vel.
Négy évvel ezelőtt még a dél-afrikai világbajnokságra készült Peter Crouch, aki azonban azóta kikerült az angol válogatottból, így a mostani vb-n nem lesz ott, és felkészülés helyett Las Vegasban nyaralt feleségével, Abbey Clancyval.
Bármily meglepő, Jurij Zsirkov csupán szombaton szerezte meg első gólját az orosz válogatottban, de annak meg is adta a módját, óriási gólt lőtt a marokkóiaknak, ezzel alakult ki a 2-0-s végeredmény.