Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely a pénteken megalakult harmadik Orbán-kormány minisztereinek feladat- és hatáskörét szabályozza.
2012-ig a vállalkozások az általuk megrendelt K+F (kutatás-fejlesztés) tanulmányok költségét levonhatták a fizetendő innovációs járulékból. Ez sok esetben arra ösztönözte a vállalkozásokat, hogy ez utóbbi összeg erejéig elemzéseket rendeljenek meg és ezáltal a fizetendő adójukról lényegében maguk rendelkezzenek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal emiatt egyre gyakrabban vizsgálja a vállalkozásoknál…
Az egyik legzseniálisabb francia humorista és "trükkfocista", Rémi Gaillard elkészítette a vb-re szánt videóját, melyben a 32 szereplő csapat mezében bemutat egy-egy trükköt.
Bár voltak a Fidesz vezérkarában heves ellenzői annak, hogy az önkormányzati választások előtt pár hónappal alapjaiban változtassák meg a választás szabályait Budapesten, a lelkiismeretükkel viaskodó politikusok kisebbségben maradtak. Úgy tudjuk, hogy a polgármesteri lobbi érdekében történik a váratlan átalakítás. A Fidesz mentségére szolgál, hogy 1994-ben a baloldal is kissé puccsszerűen,…
Ha ma felhőt látnak, nézzék meg jól, mert kevés lesz belőle. Cserébe viszont lesz meleg, délutánra 32 fok is lehet, ráadásul erős UV-sugárzás is lehet, szóval érdemes lesz minket olvasni napozás helyett. Napkezdéshez ma ezt a mixet javalljuk!
A pénteken kinevezett külgazdasági és külügyminiszter szerint a norvég alap körüli viták tárgyalásos úton rendezhetőek lesznek, de arról is beszélt, hogy át akarja alakítani a külügyi intézetet, a jelenlegi akadémikus jellegű kutatásokat így a "legális hírszerzés" válthatja fel, a keleti nyitás pedig szerinte nem jelenthet nyugati zárást. Megnevezte államtitkárjelöltjeit is.
Megbánta az iraki amerikai intervenció támogatására szenátorként leadott szavazatát Hillary Clinton. A politikus, aki 2016-ban a Demokrata Párt legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa lehet, hamarosan megjelenő memoárkötetében ismeri ezt el.
A magyar gazdaság kikerült a 2012-es recesszióból és főleg a kormányzati beruházásnak, fogyasztásnak és nettó exportnak köszönhetően tavaly 1,1 százalékos növekedést produkált, ám továbbra is jelentős kockázatot jelent a bizonytalan globális környezet, a még mindig magas államadósság, a nagy finanszírozási igény és a külföldi finanszírozásra való széleskörű támaszkodás - állapította meg a…
Évente további 55-60 milliárd forinttal több maradhatna a két gyermeket nevelő családoknál, ha a döntéshozók a tervek szerint valóban a jelenlegi duplájára emelnék a kétgyermekesek családi adókedvezményét - írja a Magyar Nemzet a szombati számában.
A magyar gazdaság kikerült a 2012-es recesszióból és főleg a kormányzati beruházásnak, fogyasztásnak és nettó exportnak köszönhetően tavaly 1,1 százalékos növekedést produkált, ám továbbra is jelentős kockázatot jelent a bizonytalan globális környezet, a még mindig magas államadósság, a nagy finanszírozási igény és a külföldi finanszírozásra való széleskörű támaszkodás - állapította meg a…
Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely a pénteken megalakult harmadik Orbán-kormány minisztereinek feladat- és hatáskörét szabályozza. A rendelet részletesen listázza a Lázár Jánoshoz tartozó számos területet és feladatot is.
Az albánok ellen már mentek a tolódások, értékelt a szövetségi kapitány, aki nem sok jót tud sem ígérni a ma esti, kazahok elleni meccsre sem: “A szurkolóknak hozzá kell szokniuk, hogy a modern futball ilyen fegyelmezett védőjátékot követel meg. Bár … Folytatás
A Magyar Közlönyben péntek este megjelent rendelet szerint Orbán Viktor kormányfő Semjén Zsolt tárca nélküli minisztert jelölte ki miniszterelnök-helyettesnek.
A magyar gazdaság kikerült a 2012-es recesszióból és főleg a kormányzati beruházásnak, fogyasztásnak és nettó exportnak köszönhetően tavaly 1,1 százalékos növekedést produkált, ám továbbra is jelentős kockázatot jelent a bizonytalan globális környezet, a még mindig magas államadósság, a nagy finanszírozási igény és a külföldi finanszírozásra való széleskörű támaszkodás - állapította meg a…
Arculcsapásként érte Izraelt, hogy mindössze egy nappal a beiktatás után az amerikai külügyminisztérium máris bejelentette, hogy kész együttműködni az átmeneti palesztin egységkormánnyal. Az új kabinet a Mahmúd Abbász vezette Fatah és a Gázai övezetet uraló Hamasz terrorszervezet megállapodásaként jött létre. Abbász azt ígéri, hogy az új kormány elismeri majd Izraelt, és elítéli az erőszakot, de a…
Eddig több mint kétszáz embert zártak ki a közfoglalkoztatásból azért, mert a gyermeke nem járt rendszeresen iskolába - írja a Magyar Nemzet szombati számában.
A CEU Energiapolitika Kutató Csoportja által a közelmúltban szervezett kerekasztal-beszélgetés fő témája Közép-Kelet-Európa gázellátása volt, mivel az ukrán krízis eszkalálódásával egyre nagyobb az esélye annak, hogy az oroszok leállítják a földgázszállítást Európába. A „Szövetség a diverzifikációban?” címmel megrendezett eseményen neves kormányzati és iparági szakemberek beszélgettek a téma…
Szemfüles szurkolók kapták rajta Washingtonban a Real Madrid világbajnok védő csillagát, Sergio Ramost, amint egy fehérneműüzletben női bugyik közt válogat. Reméljük, nem a maga számára.
A német labdarúgó-válogatott győzelemmel hangolt a jövő csütörtökön kezdődő világbajnokságra, mivel péntek este felkészülési találkozón 6-1-re legyőzte az örmény együttest Mainzban.
Összművészeti fesztivált rendeznek az Őrségben, Gencsapátiban néptáncfesztivál, Csepregen pedig hagyományőrző pünkösdi lófuttatás várja a látogatókat ezen a hétvégén Vas megyében.
Szombaton a kijevi parlamentben teszi le az államfői esküt Petro Porosenko, Ukrajna megválasztott új elnöke, a beiktatási ceremónia helyi idő szerint 10
Lesodródott az útról, átszakított egy kerítést és egy családi háznak csapódott egy személyautó szombat hajnalban Püspökladány külvárosában, a Bocskai utca és a Báthori fejedelem utca kereszteződésében - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Ismét támadásba lendültek szombaton az ukrán fegyveres erők, amelynek tüzérsége lövi a kelet-ukrajnai Szlovjanszkot, valamint a környező településeket - számolt be az oroszbarát felkelők egy képviselője
Felborult egy városnéző kisbusz péntek este Balatonlellén a Kishegyen, a járművön tízen utaztak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján
Bogád, Romonya, Nagykozár és Kozármisleny Önkormányzati Területfejlesztési Társulás a Környezet és Energia Operatív Program keretében benyújtott sikeres pályázatával 1.009.492.266 Ft támogatást nyert szennyvízkezelésének fejlesztésére. A kivitelezési szerződéseket május elején írták alá, a munkaterületeket átadták, a munkagépek felvonulásával pedig hamarosan kezdetét veszi a kivitelezés.
Nincs még versenyre alkalmas állapotban lábsérülése után, ezért lemondta az ostravai és a párizsi atlétikai viadalt Usain Bolt, a jamaicaiak világsztár sprintere.