Alapításának 150. évfordulója alkalmából nagyszabású jótékonysági árveréssel köszöntötte a hazai tőkepiac a magyar tőzsdét. Az árverés az előzetes várakozásokat meghaladó eredménnyel zárult, miután a...
Első alkalommal választott magyar elnököt a Kőolaj Világtanács (World Petroleum Council - WPC): az olaj- és gázipar globális fórumának élére Tóth Józsefet, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnökét választották meg a WPC e heti, moszkvai kongresszusán.
Ottawa – PETA-aktivisták bugyiban és magas sarkúban tiltakoztak a húsevés ellen egy kanadai oldalas fesztiválon. Meztelen testüket csak feliratok fedték, például mell, fenék és váll, amellyel az emberi és az állati hús közötti párhuzamot kívánták szimbolizálni.
A bérek szépen emelkednek, ez főleg a közszférában végbement nagy emelésnek köszönhető. A foglalkoztatás bővülése még mindig a közmunkának köszönhető első sorban, de lassan már a versenyszférában is beindul a munkahelyteremtés. Ha a bérek magasabbak, többet költünk majd a boltokban is.
A Spanyolország-Chile világbajnoki csoportmérkőzést megelőzően az öltözőfolyosón egy FIFA-hivatalnok kezet fogott a spanyolok kapusával, Iker Casillasszal, és az egyik partjelző azt hitte, ő "következik", de nem így lett, és végül mosolyogtak egyet a helyzeten a Real Madrid-sztárral.
Birtokháborítás miatt letartóztatták azt a brazil férfit, aki a múlt héten berontott a pályára az argentin válogatott edzésén, szerdán pedig megpróbált bejutni Lionel Messiék edzőtáborába.
Egészen érdekes történetet írt meg a Hvg-s Gergely Zsófia, amikor utánajárt egy zsíros állami megbízásokat is kapó egészségügyi cégnek, az Oxivitnek. Mint a cikkből kiderül, Sonkodi Balázs, aki május közepén kapott államtitkári feladatot Lázár Jánostól, a mai nap pedig Áder … Folytatás
Egy rendeletmódosításnak köszönhetően a biztosító is benyújthatja a gazdák helyett a kötvényeket az MVH részére – Egyre többen igénylik a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítást - olvasható a Generali sajtóközleményében.
Délkelet-Ázsiában Laoszban kedden, Vietnámban pedig csütörtökön nyitott újabb képviseletet a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. A 2013-ban alakult MNKH Zrt. ezzel 11-re bővítette relációs kereskedőházainak számát.
A szűrések, így például a nőgyógyászati szűrés akár életet is menthet, de legalábbis megkönnyítheti a kezelést, illetve szerencsés esetben meggyőződhetünk arról, hogy minden rendben van. Dr. Demjén László, az Oxygen Nőgyógyászat nőgyógyász főorvosa összegezte a legfontosabb vizsgálatokat.
Illegális autóbontót találtak Soroksáron a rendőrök egy ház udvarán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Magas túljegyzés mellett, az előző aukcióhoz képest átlagosan 8 bázisponttal alacsonyabb hozamon értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
A tavalyinál több kiváló minőségű magyar dinnye kerül a kereskedőkhöz július első hetétől - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke az MTI érdeklődésére. Hozzátette, a termelők azt kérték a nagy áruházláncok képviselőitől, hogy július elejétől már ne rendeljenek importot, és ne akciózással kezdjék a magyar dinnye forgalmazását.
Első alkalommal választott magyar elnököt a Kőolaj Világtanács (World Petroleum Council - WPC): az olaj- és gázipar globális fórumának élére Tóth Józsefet, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnökét választották meg a WPC e heti, moszkvai kongresszusán.
Charles Taylor (66), Libéria kannibál diktátora igazi szörnyeteg, most mégis emberi jogaira hivatkozik azért, hogy könnyebben teljen 50 éves büntetése.
A monarchiába vetett hit és a spanyol politikai elit megerősítése mellett a katalán függetlenségi törekvéseket is kezelnie kell az új spanyol uralkodónak - mondta az InfoRádiónak Gálik Zoltán, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa.
Kedvező változásokat hoz a vállalkozások számára a társasági adózásban a parlament rendkívüli ülésén tárgyalt adótörvény-módosítási javaslatcsomag. Az előterjesztés érinti a kedvezményezett részesedéscserével kapcsolatos adózás előtti eredménymódosításokat, valamint a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott – a szokásos piaci ártól eltérő – árakkal kapcsolatos előírásokat.
Nem szabad megengedni, hogy őszig húzódjon a devizahitelesek problémájának megoldása, ezért a Nemzeti Bank előtt tart holnap demonstrációt a Bankcsapda érdekvédelmi csoport.
A Rede TV riportere, Andressa Urach veszélybe sodorhatja Cristiano Ronaldo kapcsolatát Irina Shaykkal, ugyanis a hölgy azt állítja, hogy lefeküdt a portugál sztárral.
A megrázó pillanat, amikor a szemed előtt omlik össze a futballvilágrend. A játékos, aki a süllyedő Titanicon is kitart. Az utcagyerekek lenyűgöző, szervezett káosza. Az eddigi legnagyobb gól.
A német közvélemény érzékeny a sajtószabadságra, ha azt hallják, hogy korlátozzák valahol a sajtószabadságot, és ehhez valamilyen szinten köze van a német államnak, azt nem nézik jó szemmel – ezt Kőszeg Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A csepeli önkormányzat és a közműszolgáltatók által összeadott 25 millió forintból elengedik rossz helyzetbe került családok rezsitartozásainak 49 százalékát Csepelen az önkormányzati választások előtt, ahol a kormányzati rezsibiztos a polgármester.
Mintegy 922 millió koronás veszteséggel zárta a tavalyi évet a Cseh Légitársaság (CSA), a cégnek ez a legrosszabb eredménye 2009 óta - közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap csütörtökön.
Forradalmi újítással készül az Amazon a mobilpiacra, a 4 optikával szerelt 3D tárgyfelismeréssel rendelkező kamerák az Amazon.com oldalról az azonosított termékeket azonnal képesek megrendelni, 100 millió tárgy felismerésre képes az eszköz. 20 százalékos felértékelődést várnak.
1989. június 19. hétfő: A csehszlovák sajtó Nagy Imre és sorstársai három nappal ezelőtti újratemetése kapcsán kommentárokban bírálja a magyarországi eseményeket. A KISZ Vas megyei bizottsága tiltakozik Orbán Viktornak a Nagy Imre és Társai újratemetésekor elmondott beszéde ellen.
Az első félévinél stabilabb gazdaságra és mérsékelt erősödésre számítanak Kínában az elemzők az év második felében a kormány gazdaságpolitikájának és a javuló nemzetközi gazdasági környezetnek...