Barack Obama amerikai elnök szerdán közölte az amerikai törvényhozás demokrata és republikánus vezetőivel, hogy nincs szüksége új kongresszusi felhatalmazásra egy esetleges iraki katonai beavatkozáshoz, amelynek módjáról még nem döntött.
Az úgynevezett közérdekű bejelentések száma, amelyeknek majdnem a felét névvel, címmel vállalják, 2011-ben még a harminc ezret sem érte el, tavaly pedig már meghaladta a 37 és fél ezret, vagyis több mint százat naponta - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
Nyilvánosak a gyógyszerkísérletek eredményei Európában. Erre már évek óta több gyógyszergyártó cég is törekedett, de az Európai Parlament áprilisi rendelkezése óta erről hivatalos döntés is van.
A magas zsír- és koleszterinszinttel rendelkező pácienseknek mihamarabb életmódot kell váltani, alacsony zsírtartalmú ételeket kell fogyasztani, le kell mondani a dohányzásról, és sokat kell mozogni, hogy ezzel is csökkentsék a bejutó zsírok mennyiségét, valamint hogy elégessék a felesleget.
A tudás hatalom, az internet által dominált világban pedig a tudás jelentős része a világhálón lelhető fel. Naponta több mint 6 milliárd keresés történik a Google-ben és nem is sejtjük, hogy egy...
Spanyolország uralkodója lett szerda éjfélkor VI. Fülöp. Apja, János Károly lemondása után az új király olyan megoldatlan problémákat vesz át, mint a katalán függetlenség kérdése, a kormány iránti növekvő bizalmatlanság és a gyengélkedő gazdaság.
Pillanatnyilag "nem jár az atomvonat", azaz nem érkeznek vasúti szállítmányok Oroszországból az atomerőműveket működtető üzemanyaggal - írta csütörtöki számában a Népszabadság, amely pontosan meg nem nevezett forrása szerint ezt az információt osztották meg a képviselőkkel a parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülésén.
A terrorellenes műveletben részt vevő ukrán fegyveres erők folytatják a béke és rend helyreállítását célzó fellépésüket a Donyec-medencében, szorosabbra húzva a hurkot a szakadár fegyveresek körül, lakott területeken véve őket blokád alá - közölte Vladiszlav Szeleznyov, a szakadárok ellen indított művelet szóvivője.
Amennyiben magánszemély termőföldet ad bérbe, azaz haszonbérleti díj címén tesz szert jövedelemre, akkor az – bizonyos feltételek mellett – adómentes, míg ha a lakását, nyaralóját hasznosítja ily módon, úgy számolnia kell az adó- és adott esetben egészségügyi hozzájárulás fizetésével is. Vajon a számla kiállítása során is ügyelni kell a részletekre, azaz mit írjunk a számlára? Esetleg adható…
Az ismeretlenségből emelkedett ki, és vált az Iraki és Levantei Iszlám Állam rettegett vezetőjévé Abu Bakr al-Bagdadi. Szakértők szerint Oszama bin Laden óta nem volt olyan vezető, aki a szunnita harcosok között ekkora tekintélyre tett volna szert, és ilyen gyors győzelmeket aratott volna. Bagdadi egy hét alatt rajzolta át a 36 milliós Irak térképét. További részletek a videóban.
Fél év alatt majdnem a duplájára emelkedett az ingyenes online egyetemi kurzusok száma a világon, jelenleg 2625 óra közül válogathatnak a tanulni vágyók - hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság friss adataira a Mathias Corvinus Collegium.
A terrorellenes műveletben részt vevő ukrán fegyveres erők folytatják a béke és rend helyreállítását célzó fellépésüket a Donyec-medencében, szorosabbra húzva a hurkot a szakadár fegyveresek körül, lakott területeken véve őket blokád alá - közölte Vladiszlav Szeleznyov, a szakadárok ellen indított művelet szóvivője.
Az allergiás megbetegedések komplexebb kezelésének és az egyes gyógyszerek társadalombiztosítási finanszírozásának lehetőségét vizsgálja az első allergológuskonferencia, amelyet pénteken és szombaton rendeznek Budapesten.
A horvát válogatott rendkívül magabiztosan, 4-0-ra legyőzte a kameruni csapatot a brazíliai labdarúgó-világbajnokság A csoportjának második fordulójában.
Manaus – Nehezen viselték a kameruni labdarúgó-válogatott tagjai a Horvátország elleni 4-0-s vereséget, amely egyben a kiesést is jelenti a csoportból számukra.
Barack Obama amerikai elnök szerdán közölte az amerikai törvényhozás demokrata és republikánus vezetőivel, hogy nincs szüksége új kongresszusi felhatalmazásra egy esetleges iraki katonai beavatkozáshoz, amelynek módjáról még nem döntött.
A Nyelvtudásért Egyesület szerint ez elsősorban az oktatáspolitika felelőssége. Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett adatai szerint 2013-ban mintegy tíz százalékkal kevesebbszer -- 128 ezer alkalommal -- próbáltak meg akkreditált nyelvvizsgát szerezni hazánkban, mint az azt megelőző évben.
Becslések szerint évente Magyarországon 130 ezer diák vállal tanulmányai mellett munkát. A diákok foglalkoztatása számos előnnyel jár mindkét fél számára, de mi történik, ha a tanuló hibázik, kit terhel a felelősség.
Egynapos rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés, amelyen a képviselők a nemzetgazdasági miniszter bankszanálással összefüggő javaslatát is megtárgyalhatják, de várhatóan napirendre kerül a lakáscélú munkáltatói támogatással kapcsolatos jogszabály módosítása és a távszerencsejáték engedélyezésének kérdése is.
Az Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhasznú Kft. az árbevételét majdnem megduplázta, az adózott eredménye pedig több mint huszonötszörösére nőtt a vg.hu cikke szerint.
Nem lát okot az idegeskedésre Günther Oettinger uniós energiaügyi biztos amiatt, hogy Ukrajnának és Oroszországnak egyelőre nem sikerült megállapodnia a gázszállításokról - közölte újságírókkal szerda este a német politikus.
Minden egyes eladott korsó Soproni árából a a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. 10 forintot az álláskeresők megsegítésére fordít nyári kampányában. Az Ökomenikus Segélyszervezet programját támogatják a bevétellel, amely segíti a sikeres elhelyezkedést, a résztvevők majd 70 százaléka állást kapott, írja a Világgazdaság.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal legfrissebb munkaerő-piaci adatai szerint egy hónap alatt 100 ezerrel nőtt az álláskeresők száma. Májusban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 514,4 ezer álláskereső szerepelt, ami áprilishoz képest több mint 100 ezer fős, 24,3 százalékos növekedés.
Itt vannak köztünk, állítólag azért, hogy nevettessenek. Ehelyett pszichológiai hadviseléssel terrorizálják a csendes többséget, a nyomukban káoszt és horrort hagyva. Ebből elég! Tényfeltáró leleplezés.
A Fed havi 35 milliárd dollárra csökkenti kötvényvásárlási programját, és Janet Yellen, a Fed elnöke azt is közölte, hogy a program kivezetése után is huzamosabb ideig 0 százalék körül kívánja tartani a kamatlábat.